JAUERNIK ISTVÁN (MSZP): Elnök úr, köszönöm a szót. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim!

A Szocialista Párt frakciója szükségesnek tartja és támogatja a Balaton kiemelt üdülőkörzet területrendezési tervét. Sajnos, ami a tisztelt Ház előtt fekszik - a T/717. számú törvényjavaslat -, még nem az.

Mivel az Alkotmánybíróság múlt év áprilisi határozata értelmében rövid időn belül - március 31-én - hatályát veszíti az az 1989. évi ÉVM-rendelet, amelyről itt ma már igen sok szó esett, így a Szocialista Párt frakciója azt is szükségesnek tartja, hogy átmeneti szabályozásra kerüljön sor. Természetesen mi sokkal jobban szerettük volna, ha a tisztelt Ház már végleges szabályozásról tudna tárgyalni, és végleges szabályozásról tudna dönteni.

Tisztelt Ház! Elhangzott, hogy a törvényjavaslat tulajdonképpen egy nagyon rövid, néhány oldalban megfogalmazott javaslat. Az is elhangzott, hogy tulajdonképpen az Alkotmánybíróság által hatályon kívül helyezendő ÉVM-rendeletet ismétli meg törvényi formában. Nézzük meg, hogy a tartalmát tekintve mit jelent ez a törvényjavaslat!

Tulajdonképpen osztom azt a véleményt, hogy az a korlátozás kerül a törvénybe, amely az ÉVM-rendeletben is meg volt fogalmazva. Úgy gondolom, hogy egy átmeneti szabályozásnál ez egy logikus eljárás, és nemcsak logikus, hanem elvárható is, hogy rövid időre ne tegyünk olyan módosításokat, amelyek lehet, hogy fél vagy egy éven belül újból módosulnak. Tehát mi azt támogatjuk, hogy amennyire kiterjedtek az ÉVM-rendelet korlátozó, tiltó rendelkezései, ez az átmeneti szabályozás is annyira terjedjen ki.

Sajnos azt kell megállapítani a törvényjavaslatról, hogy az előterjesztő néhány helyen nem elég pontosan vette át az ÉVM-rendeletben előírtakat, néhány dologban az időközben bekövetkezett változásokat nem vették figyelembe. Nem minden esetben építették be azokat az újonnan önállóvá vált településeket, és néhány olyan kérdést nem építettek bele a javaslatba, amely feltétlenül indokolt lenne, és ahogyan az ÉVM-rendelet megjelenése óta eltelt idő megkövetelné ezeknek a beépítését. Mi, szocialista képviselők az ehhez szükséges módosító indítványokat még a mai nap folyamán be fogjuk nyújtani, és bízunk benne, hogy ezek a problémák így meg fognak oldódni.

Ha ezt a törvényjavaslatot tartalmi szempontból vizsgáljuk, a hivatkozott ÉVM-rendeletnél azért bővebb, túlmegy azon a témakörön, amit az ÉVM-rendelet tartalmaz. Konkrétan az új elem - erről itt szó esett - a szőlőművelési területek szabályozása, illetve ez nem is szabályozás, hanem egy megengedő szabálynak az ezen átmeneti rendelkezésbe való beemelése. Ezt tulajdonképpen nagyon nem kifogásoljuk, mert majd a területrendezési törvény is ezeket fogja szabályozni, és valami ilyen lesz benne.

Ugyanakkor kifogásoljuk, hogy ez nem elég konkrét, nem elég pontos, és több helyen vitatható. Megkérdőjelezhető, hogy miért csak a szőlő, miért nem a szőlő és gyümölcsös kérdésköre. Úgy gondolom, erőteljesen vitatható a területnagyság is. Több önkormányzattól kapott észrevételben egyértelműen más mértékeket szeretnének előírni. Érdekes az a kérdés is, hogy a volt zártkerti részeknél 500 négyzetméternél már engedi az építmény létrehozását, 1 százalékos beépítés és 4,5 méter magasságú építmények esetében. Ezeket a számokat nagyon végig kellene gondolni, mert nagyon magas, nagyon furcsa építmények jöhetnek létre.

Tudom, a törvényjavaslatban benne van az, hogy "tájba illő", de ez a "tájba illő"-kérdés ma egy olyan gumiszabály, amiről nem tudom pontosan, hogy ki fogja eldönteni. Illetve tudom: aki majd az építési engedélyt aláírja, az fogja eldönteni, ez pedig a jogi szabályozás szerint nem egy szerv, hanem a városi építésügyi hatóságok fogják tenni a Balaton környékén. Nem tudom pontosan, hogy hány ilyen van, de jó néhány van. Az a kívánatos elvárás, hogy a Balaton környéke egyformán legyen szabályozva, és ha az egész lényegét nézzük, nem egyedi dolgokat, ezzel a tájba illő dologgal szét tudjuk apró darabokra szabályozni a szőlőművelési területeken létrehozott épületeket.

Úgy gondoljuk, hogy ha nem is támadjuk e törvényjavaslat kibővítését, amely a szőlőművelési területeken engedélyezi az építkezést, talán szerencsésebb lett volna, ha a szőlősgazdák is megvárják azt az egy vagy fél évet. Úgy gondolom, hogy ha az elmúlt tíz évben eddig türelemmel ki tudták várni, akkor talán az elkövetkező, reményeim szerint - nagyon bízom benne, hogy - nem több, mint egy évet talán a szőlősgazdák is ki tudták volna várni.

(11.00)

Ugyanúgy, mint ahogy ki kell várniuk az egységes szabályozást az élet más területén dolgozóknak, az élet más területén működőknek, nem beszélve az önkormányzatokról, amelyeket pedig vagy a pénzügyi kényszer, vagy egyéb elképzelések megvalósításában a jelenlegi átmeneti szabályozás akadályoz.

Tisztelt Ház! Képviselőtársaim! Néhány formai dologról is hadd szóljak.

Legfontosabbnak a hatálybalépés kérdését tartjuk. A Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium bizottsági ülésen jelen lévő képviselője is ezt különösen hangsúlyozta. Ott a bizottsági ülésen is bennünket, képviselőket kért arra, oldjuk meg azt a problémát, hogy ez a törvény április 1-jéig hatályba lépjen. Igyekeztem figyelni ennek a törvényjavaslatnak az eddigi általános vitáját, és sajnos nem hallottam még semmi ötletet, javaslatot, hogyan fog ez megvalósulni. Én rendkívül aggályosnak tartom, ha ez a törvény csak április 12-én kerül végszavazásra; ezt követően, bármilyen gyorsan is, de néhány nap még el fog telni ahhoz, hogy a Magyar Közlönyben kihirdetésre kerüljön. S ha ez bekövetkezik, akkor én úgy gondolom, hogy egy olyan helyzet áll elő, amelyet egyikünk sem szeretne.

Elhangzott, épp a minisztérium képviselője részéről, hogy ugrásra készen állnak önkormányzatok, magánszemélyek, vállalkozók, akik ezt az időszakot ki fogják használni, és egy olyan intézkedéssorozat kerül megtételre, amelyről az előttem szóló képviselő úr is elmondta, hogy mennyire nemkívánatos lenne.

Tényleg nem akarok abba belemenni, hogy ezt meg kellene akadályozni valahogy, mert abban nagy az egyetértés. De azt nem látjuk, hogy mi lesz ennek a technikája. Az általános vita eddigi hozzászólásaiból az derült ki, kormánypárti képviselők is úgy látják, hogy ebben a formában, tehát változtatás nélkül ez a törvényjavaslat nem elfogadható.

Tehát módosító indítványokkal pontosítani kell, jobbítani kell ezt a törvényjavaslatot. Ha módosító indítványokra sor kerül, akkor bizony itt a határidővel nagyon komoly gondokat látok.

A másik ilyen kérdés, ami megint csak formai, de úgy gondolom, kell róla szólni, a kétharmados kérdés. Sajnálom, hogy kormánypárti képviselőtársaim félreértették, miért forszírozzuk mi ezt a kétharmados kérdést. Nem azért forszírozzuk, mert nem akarjuk megszavazni és meg akarnánk ezt akadályozni. Gondolom, elég sokszor hangsúlyoztuk már és hangsúlyoztam már, hogy mi támogatjuk és szükségesnek tartjuk ezt az átmeneti szabályozást.

Azért forszírozom én ezt a kétharmados kérdést, mert ezt az ÉVM-rendeletet valaki megtámadta az Alkotmánybíróságnál. Nem szeretném, és úgy gondolom, önök sem szeretnék azt, hogy majdan elfogadott, átmeneti szabályozást jelentő törvényt is az Alkotmánybíróságnál megtámadjanak. Én úgy gondolom, érdemes lenne a kormánynak és a kormánypárti képviselőknek végiggondolni ezt a dolgot, hogy ez egy kétharmados törvény legyen. Én a magam részéről és a Szocialista Párt frakciójának részéről azt tudom mondani, hogy a Szocialista Párt képviselőinek döntő többsége ezt meg fogja szavazni. Tehát gondolják végig, hogy kétharmaddal szavazzon a parlament erről a törvényről, mert akkor biztos, hogy nem lehet belekapaszkodni olyan dolgokba, hogy ez önkormányzati alapjogot vagy annak egy részét sérti, korlátozza, és hogy ennek az elfogadásához kétharmad szükségeltetik.

Remélem, sikerült önöket meggyőzni arról, hogy nem a törvény megakadályozása miatt feszegetjük ezt a kérdést, hanem éppen azért, hogy ez a törvény olyan legyen, amely erre a rövid, átmeneti időre tényleg valamennyiünk érdekében jól szolgálja a Balatonnak mint egy kiemelt üdülőkörzetnek az egységes fejlesztését, a Balaton mellett működő önkormányzatok, a Balaton mellett élő emberek érdekét.

Tisztelt Ház! Befejezésül még egyszer szeretném önöket megnyugtatni afelől, hogy a szocialista frakció támogatja ezt a törvényjavaslatot. Szeretném megnyugtatni önöket, hogy a meglévő hiányosságait, a meglévő problémáit módosító indítványokkal igyekszünk kijavítani, pontosítani, jobbá tenni. S azzal szeretném befejezni, hogy várjuk kormánypárti képviselőknek a hatálybalépéssel kapcsolatos probléma megoldására vonatkozó javaslatát, javaslatait, mert azt azért el kell mondjam - és ezzel szeretném befejezni -, ha lesz egy olyan időszak, amikor nem szabályozza semmi a Balaton környékén az építést, akkor ennek a felelőssége a kormányé, a kormánypárti képviselőké lesz.

Köszönöm szépen a figyelmüket. (Taps.)

Forrás: parlament.hu