BAUER TAMÁS (SZDSZ): Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt megcsonkított Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársaim! Tulajdonképpen egy alapvető jogalkotási kifogás az, amit leginkább el kell mondanom, egy alapvető jogalkotási elvnek a figyelmen kívül hagyása az, ami leginkább zavar engem ebben a törvényjavaslatban, amire röviden szeretnék most visszatérni. Nagyon szerencsétlennek tartom azt, hogy egy törvénynek, ami egyéves talán, néhány hónap elteltével már a második, apró módosítása áll itt előttünk. Tulajdonképpen nem nekünk, hanem az Igazságügyi Minisztériumnak kellene ez ellen tiltakoznia, mert hiszen itt a jogbiztonság alapvető elveiről van szó. De minthogy nem az általános, hanem a részletes vitában vagyunk, ezért saját módosító javaslatunk indoklására térek vissza, amelyet Kovács Kálmán képviselőtársammal együtt nyújtottunk be.
A törvényjavaslat tulajdonképpen Rubovszky György képviselő úr törvényjavaslata, egy összeférhetetlenségi szabályt szüntet meg. Egy olyan összeférhetetlenségi szabályt, amit a társasági törvény tartalmaz, és nem teszi föl azt a kérdést, hogy vajon miért is tartalmazza a társasági törvény ezt a szabályt, vajon félreértésből került-e a társasági törvénybe ez a szabály, vagy jó okok voltak arra, hogy ez a szabály belekerüljön a társasági törvénybe;
vajon azok az okok, amelyek miatt annak idején a társasági törvénybe ez a szabály belekerült, megszűntek-e, vagy valami félreértés történt, vagy hibásan kerültek be a társasági törvénye ezek az okok?
Ezekre a kérdésekre általában sem ad választ Rubovszky képviselő úr, az előterjesztő. Ezért meg kell mondanom, hogy nekem úgy általában sem tetszik ez a törekvés, mert különösen egy olyan pártfrakció részéről, amelyik korábban ellenzékből élharcosának mutatta magát mindenféle összeférhetetlenségnek, és amióta kormányon van, azóta az összeférhetetlenségi szabályoknak a magyar jogrendből való kiirtásán szorgoskodik. Ez az, amit különösen disszonánsnak érzek. Talán még emlékszik rá az előterjesztő képviselő úr, hogy milyen vehemenciával léptek fel önök az erőteljesebb összeférhetetlenségi szabályok mellett, és íme, ez már a második olyan törvényjavaslat, igaz, hogy az előző a költségvetési törvényben volt eldugva, ez legalább nyíltan megmondja, hogy mit akar - összeférhetetlenséget akar megszüntetni -, de ez mégsem helyénvaló megítélésem szerint.
Különösen nem helyénvaló ez, tisztelt Országgyűlés, abban a körben, ahol az állami tulajdon, az állami szektor, vagyis a kormánynak a gazdasági életben játszott szerepe van érintve. Különösen nem helyénvaló az, ha az állami szektorban az Állami Privatizációs és Vagyonkezelő Részvénytársaság ellenőrzése, irányítása alatt álló szektorban szüntetünk meg egy ma még létező összeférhetetlenségi szabályt. Ezt tették önök a költségvetési törvény egy elrejtett paragrafusával is néhány hónappal ezelőtt. Ez a törvényjavaslat szintén kiterjed az állami szektorra is, az ÁPV Rt.-hez tartozó gazdasági társaságokra is. Ebben a körben az összeférhetetlenségi szabályok oldása kiváltképp aggodalmakat vált ki mindenkiben, akinek valóban, és nemcsak szavakban fontos a közélet, és ezen belül a gazdasági élet tisztasága.
Mert lehet persze azt mondani, tisztelt képviselőtársak, hogy egy magántulajdonú gazdasági társaság az ő leányvállalatánál, az ő ellenőrzése alatt álló másik társaságnál azt nevez ki, akit akar, és ott nyugodtan történhet, amit ők jónak látnak. És lehet ilyen alapon azt mondani, hogy a tiszta magánszektorban nincs szükség egy ilyen összeférhetetlenségi szabályra. Én ebben sem vagyok biztos. A tisztán magántulajdonú szektorban is indokolt, hogy az üzleti életben legyenek összeférhetetlenségi szabályok. A gazdasági élet tisztasága ott is fontos. De ott, ahol a gazdasági hatalom a politikai hatalommal fonódik össze - tehát az állami tulajdon körében -, ez kiváltképpen elengedhetetlen. És nagyon jól látjuk az elmúlt hét hónapban, hogy a kormányváltás nem csökkentette az állam gazdasági hatalmának politikai célú hasznosítását, hanem az eddig eltelt tapasztalatok szerint inkább fokozta, inkább erősítette.
(18.20)
Mi tehát azt mondjuk: ha el is fogadjuk azt, hogy az előterjesztő fél év alatt másodszor kívánja módosítani a társasági törvényt, ami, ismétlem, önmagában véve jogalkotási anomália, ha el is fogadjuk, hogy az üzleti életben szólnak érvek amellett is, hogy ilyesfajta összeférhetetlenségi szabály ne működjön - miközben szólnak érvek az ellenkezője mellett is, de ha ezt el is fogadjuk -, legalábbis az állami tulajdon körét ki kell vennünk ebből.
Ez a megfontolás vezetett bennünket Kovács Kálmán képviselőtársammal, amikor a 3. pontban szereplő módosító javaslatunkat megfogalmaztuk, amely tartalmilag megegyezik azzal, amit tőlünk függetlenül Fritz Péter képviselőtársunk fogalmazott meg, csak a fogalmazás más: legalább az állami tulajdon körére ne terjedjen ki ez a szabály. A fogalmazás annyiban eltérő, hogy Fritz képviselőtársunk meghagyja a szabályt, és azt mondja, hogy kivesszük belőle az állami szektort, a mi fogalmazásunk pedig azt mondja: a szabály a jövőben csak az állami szektorra legyen érvényes, ezt próbáltuk a privatizációs törvény szabatos megnevezésével megfogalmazni.
(Az elnöki széket dr. Wekler Ferenc, az Országgyűlés alelnöke foglalja el.)
Döntsenek, döntsön az előterjesztő: komolyan gondolja kormánypártiként is azt, hogy a gazdasági életben szükség van a tisztaságra és erre az összeférhetetlenségi szabályra; döntsön a kormány, hogy mint a kormányra került három kormánypárt képviselője azt gondolja-e a kormányhatalmi funkcióban is, amit ezek a pártok ellenzéki pártként oly nagy vehemenciával, oly ékesszólóan hirdettek! És ha azt gondolja, akkor a módosító javaslatunkat megítélésem szerint el kell fogadnia, ha nem fogadják el ezt a módosító javaslatunkat, akkor nyilvánvaló, mindaz, amit ellenzékben meg a választási kampányban a közélet és ezen belül a gazdasági élet tisztaságáról mondtak, az nem volt több közönséges választási kampányszövegnél.
Köszönöm a figyelmet. (Taps az MSZP soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés