DR. FÓNAGY JÁNOS gazdasági minisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Úr! A fenntartható gazdasági fejlődés, a környezetvédelem, valamint a korlátozottan rendelkezésre álló hagyományos energiaforrásokkal való takarékosság kiemelten fontossá teszik a megújuló energiahordozók fokozottabb bevonását energiaellátásunkba. E célkitűzés teljesítésébe szervesen illeszkedik a biodízel-üzemanyagok hazai hasznosítására irányuló igény. Ezt bizonyítja az e területen megnyilvánuló aktív kutatási-kísérleti tevékenység is.

Az Unióhoz való csatlakozásunkat segítő, kidolgozás alatt álló energiapolitika egyik fő célkitűzése a megújuló energiahordozók, ezen belül a biodízel-üzemanyagok részarányának növelése; egyébként erre ösztönöz bennünket az Európa Tanács ezzel kapcsolatos irányelve is. Az ELTE fizikai tanszékén kidolgozott eljárás révén előállított biodízel-üzemanyagok a feltalálók szerint versenyképesek a hagyományos üzemanyagokkal. Ezen eljárás előnye, mint ahogy képviselő úr is utalt rá, hogy nemcsak egy növényfajtából, például repcéből, hanem minden szerves anyag felhasználásával szénhidrogéneket, valamint egyéb melléktermékeket lehet előállítani.

Az ilyen módon előállított üzemanyag felhasználása azonban még számos műszaki és egyéb vizsgálatot tesz szükségessé. Ilyenek például a minőségi garanciák, szabványosítási kérdések, motorélettartam-vizsgálat, a kőolaj-származékú gázolajba keverhetőség vizsgálata. Ezek eredményétől függetlenül is szükségesnek tartom azonban megjegyezni, hogy a biodízel-üzemanyag árának megállapításánál a mindenkor érvényes adófeltételeket kell figyelembe venni, egyebek mellett az illegális kereskedelem megakadályozása miatt is.

A képviselő úr által hivatkozott határozat is bizonyítja a kormány azon szándékát, hogy segítse a megújuló energiaforrások, ezen belül a biodízel-üzemanyag felhasználásának növelését. E feladat végrehajtására a gazdasági miniszter vezetésével tárcaközi bizottság jött létre. E bizottság feladata az előzőekben említett vizsgálatok elvégzése. A tárcaközi bizottság mellett a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium e célból külön osztályt hozott létre, dr. Sinóros osztályvezető úr vezetésével, aki kifejezetten e célfeladat elvégzésére kapott megbízást.

A képviselő úr hozzám intézett azon kérdésére, hogy látunk-e lehetőséget egy kísérleti üzem felépítésére, ma még konkrét választ adni nem tudunk. A válasz az előzőekben említett tárcaközi bizottság javaslatainak alapján meghatározandó kormányzati állásfoglalás függvénye, mely állásfoglalás természetesen a nemzetközi gyakorlatot, így a például e tekintetben tárgyalásba vont izraeli és egyéb példákat is figyelembe veszi.

Kérem a képviselő urat és az Országgyűlést, hogy válaszomat elfogadni szíveskedjék. Köszönöm szépen. (Szórványos taps a Fidesz padsoraiból, taps az MDF padsoraiból.)

Forrás: parlament.hu