DR. MARTONYI JÁNOS külügyminiszter: Tisztelt Országgyűlés! Egyetlenegy kérdésre szeretnék csak röviden válaszolni, és ez pedig a schengeni egyezmény következményeivel kapcsolatos szakbizottság munkája, amelyről az előbb Horváth Béla képviselő úr szólt már.
A kormány teljes mértékben egyetért azzal, hogy ez egy nagyon komoly kérdés, és alapos szakértői munkára van szükség. Ez a szakértői munka már hónapokkal ezelőtt megindult, és természetesen ezt... (Közbeszólások: Semmit nem lehet hallani! - Általános zaj.) Tehát ez a munka már hónapok óta folyik, és természetesen a most megalakuló szakbizottságnak is, amelyben a határon túli magyarság képviselői részt fognak venni, ez lesz a feladata.
Ez egy olyan kérdés, amelyben szintén nemzeti egyetértésre lesz szükség. Ezért is határoztuk el azt, hogy a parlament európai integrációs bizottságában is a témát napirendre tűzzük, és azt megelőzően, hogy bármilyen magyar tárgyalási álláspontot kidolgozunk és ezt közöljük az Európai Unióval, annak tagállamaival, ezt a kérdést a parlamenti bizottságban meg fogjuk tárgyalni, és mindent megteszünk annak érdekében, hogy mindenki által elfogadható megoldásokat dolgozzunk ki.
Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok padsoraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés