DR. SALAMON LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársaim! A Fidesz-Magyar Polgári Párt részéről a választási rendszer reformjának kérdése kifejezetten egy adott cél megvalósítása érdekében merül fel, ez a cél pedig egy kisebb létszámú parlament létrehozása. Ugyanakkor ismeretes az is, hogy a kisebb parlament nem egyszerűen létszámcsökkentés kérdése. A képviselők tényleges száma szorosan összefügg a választási rendszerrel. Elképzelhetetlen a képviselők létszámát anélkül csökkenteni, hogy ne érintenénk magát a választási rendszert.

Így erre a körülményre tekintettel és természetesen figyelemmel arra is, hogy a választásra vonatkozó jogunkat szabályozó törvények kétharmados törvények, amelyek csak úgy születhetnek meg, ha sikerül kétharmados többséget biztosító konszenzusra jutniuk a parlamenti pártoknak és frakcióknak, mindezekre figyelemmel a Fidesz támogatja a választási reform lehetőségeinek végiggondolására létrehozandó bizottság felállítását. Reméljük, hogy munkánk eredményeként a kormánykoalíció és az ellenzék sikeres együttműködésével meg tudjuk valósítani a választási rendszerünk olyan korrekcióját, melynek következtében az ország egy kisebb létszámú, olcsóbb, hatékonyabban és jobban működő parlamentet nyer.

Köszönöm figyelmüket. (Taps a kormánypárti oldalon.)

Forrás: parlament.hu