DR. TAKÁCS IMRE (MSZP): Tisztelt Elnök Asszony! Államtitkár Úr! Képviselőtársaim! Hazánk folyó fizetési mérlege 1997-ben 1994-hez viszonyítva négyszer kevesebb volt. Ezen belül felére csökkent a kereskedelmi mérleg hiánya, és ötödére a szolgáltatások és jövedelmek hiánya. Az utóbbit az idegenforgalmi bevételek növekedése eredményezte, ugyanis 1994-ben 503 millió dollár, 1997-ben 1,4 milliárd dollár volt az idegenforgalomból származó aktívum. Sajnos 1998-ban 1997-hez képest több mint kétszeresére nőtt Magyarország fizetési mérlegének hiánya, kedvezőtlenül alakult a kereskedelmi mérleg, és megállt az idegenforgalomból származó aktívum növekedése is.

A szakemberek elemzésük során csak a kereskedelmi mérlegre koncentrálnak, pedig legalább ennyire fontos a turizmus vizsgálata is. Hazánkban a turizmus gazdasági teljesítményhez való hozzájárulása elmarad a természeti adottságainktól, csökken a hazánkba látogató külföldiek száma, pedig a turizmus iránti kereslet világviszonylatban emelkedik. Sürgető feladat a piac jó szegmentálására épülő keresletkutatás, és ennek alapján a szükségletekhez igazodó komplex kínálati csomag létrehozása. A kínálat valamennyi tényezőjét egymással összhangban fejleszteni kell. Több évre érvényes, kiszámítható közgazdasági szabályozó rendszerre és olyan ösztönzők létrehozására van szükség, amelyek fokozzák a kereslethez igazodó komplex kínálati csomag kialakítását. A szálláshely-kapacitás csökken, a közlekedés fejlettsége nincs összhangban az egyéb kínálati tényezőkkel.

A közlekedési tárca a Gazdasági Minisztériummal együtt miért nem rangsorolja a szűkös beruházási forrásokat nemzetgazdasági jelentőségük alapján? Így miért nem 2001-ben, miért csak 2002-ben épül meg a 4-es számú főút Hajdúszoboszlót elkerülő szakasza? Miért kell nekem már évek óta harcolni azért, hogy az a fontos beruházás megvalósuljon? Miért tekintik a turizmust olyan fejőstehénnek, aminek elfelejtenek néha takarmányt adni? Az eddigi gyakorlat igazolja, hogy az állami beruházások megsokszorozzák a magánvállalkozások turizmusra fordított beruházásait.

Mindezek alapján megkérdezem államtitkár urat, hogy mit kíván tenni a kormány a turizmus fejlesztéséért. Köszönöm szépen. (Taps az MSZP és az SZDSZ soraiban.)

(16.00)

Forrás: parlament.hu