DR. TÍMÁR GYÖRGY (FKGP): Köszönöm a szót, elnök asszony. Mélyen tisztelt Képviselőtársaim és igen tisztelt jogász Képviselőtársaim! Tekintettel arra, hogy egy nagyon hosszú szavazási napon vagyunk túl, megpróbálok rendkívül röviden előadni, és megpróbálom csak az általam relevánsnak minősített, lényeges jogi mondanivalóra szűkíteni a jelen felszólalásomat.

(20.40)

Mindenekelőtt szeretném azt az alkotmányból fakadó jogi tényt leszögezni, hogy kétharmados törvényt feles törvénnyel szűkíteni nem lehet. Tekintettel arra, hogy az alkotmány 32/A. §-ának (6) bekezdése egyértelműen meghatározza, hogy az Alkotmánybírósággal kapcsolatos joganyagot kizárólag kétharmados többséggel lehet megváltoztatni, úgy gondolom, hogy ettől a jogi ténytől nem tekinthetünk el. Erre azért kívántam rámutatni, miután az általam igen tisztelt előterjesztő, tehát a kormány igazságügyi tárcája a jogerős ítéletet minősíti, illetőleg fogalmazza meg olyan jogi ténynek, konkludens faktumnak, amely esetében az adott jogszabály alkalmazásra kerülhet. Megítélésem szerint ez ellentétes az 1989. évi XXXII. törvény 48. §-ának a meghatározásával, más szavakkal az Alkotmánybíróságról szóló törvény általam említett paragrafusával, amely jogsérelemről beszél, és nem korlátozza ennek a jogsérelemnek a formáját jogerős ítéletre.

Azért kívánok erre rámutatni, miután - ahogy ez a 23/1998-as alkotmánybírósági határozatból egyértelműen kitűnik - a büntetőeljárási törvény 384-386. §-ai alkalmazása kapcsán végzést támadott meg az alkotmánybírósági határozat, végzést helyezett hatályon kívül, tehát nem jogerős ítéletet. Különös tekintettel szeretném felhívni az igen tisztelt képviselőtársaim figyelmét arra, hogy ez az alkotmányjogi panasz, amely tulajdonképpen az alkotmány alapján funkcionáló eljárás, legfelsőbb bírósági felülvizsgálati döntés esetén is alkalmazásra kerülhet. Tehát semmiképpen nem lehet jogszűkítést alkalmazni, mert egyértelmű, hogy az alkotmányjogi panasz előterjeszthető végzés, jogerős ítélet, illetőleg felülvizsgálati döntés ellen.

Mint másik lényeges elemet, szeretném kiemelni, hogy az alkotmányjogi panasz fogalmilag jogsérelem alapján lehet előterjeszthető. Ennek következtében, ha az alkotmánybírósági határozat akceptálja, helyt ad, elismeri ezt a jogsérelmet, és olyan előírást tartalmaz ez az alkotmánybírósági határozat, amely visszamenőleges hatályú, ebben az esetben a jogsérelem feloldásának, hogy úgy mondjam, a bírósági vagy peres eljárási szabálya az én megítélésem szerint logikusan nem a perújítás, hanem a felülvizsgálat jogintézménye kell hogy legyen. Más kérdés, hogy álláspontom teljesen megegyezik az előterjesztő álláspontjával annyiban, hogy akár perújításról, akár felülvizsgálatról van szó, mind a kettő, hogy úgy mondjam, előeljárás. Nem tudok jogi szakkifejezést használni, miután a jogrendszerünkben egy vadonatúj intézményről van szó, tehát elnézést, ha szakmailag vagy kifejezésben nem értünk egyet a felülvizsgálat vagy perújítás mint előeljárás minősítésében. Tehát mindkét esetben hatályon kívül kell helyezni minden határozatot, és a legelejéről kell kezdeni az ügyet, az ügy bírósági tárgyalását.

Természetesen egyetértek az előterjesztő álláspontjával, hogy miután más a jogalap, mások a jogok, a tényállás megvizsgálásánál ugyanúgy a bíróságnak meg kell adni azt a lehetőséget, hogy teljes mozgási szabadsága legyen az elsőfoktól kezdve a tényállási igazság felderítése vonatkozásában úgy, ahogy ezt a polgári perrendtartás 1. §-a, 3. §-a s a többi, egyértelműen leszögezi.

Tehát nem az eljárás, hogy úgy mondjam, súlyában van eltérő álláspontom az igen tisztelt igazságügyi tárcával szemben, tehát nem arról van szó, hogy ne elsőfokról, hanem egy jogbeli anomáliát vélek fölfedezni abban, hogy perújítási eljárás formában jelöli meg az előterjesztő anyaga. De ahogy elmondtam, teljesen egyetértek azzal, hogy legelölről kell kezdeni.

Befejezésül, miután háromnegyed kilenc elmúlt, szeretnék rámutatni arra, hogy az előterjesztésemben, módosító indítványomban javasoltam egyrészt a soronkívüliséget, másrészt az illetékmentességet a teljes eljárásra, az "előeljárásra" - idézőjelbe teszem és elnézést, ha pongyola kifejezésnek minősítik a kollegák, nem tudok hirtelenjében jobb kifejezést, de azt hiszem, egyértelmű, hogy miről beszélek. És ez az előeljárás automatikus kell hogy legyen. Meg kell adni az igen tisztelt Legfelsőbb Bíróságnak azt a lehetőséget, hogy meghallgasson minden érintettet, ha úgy minősíti, mint ahogy ezt az előterjesztő le is írja az előterjesztésben, de utána meg kell kezdeni az eljárást, és - analógiával a kisajátítási eljárások soron kívüliségével - itt is indítványoztam ugyanilyen módon a soron kívüliséget, mert egyszer már végigjárta a törvény rendes útját, egyszer már illetéket lerótt, abban az esetben, ha a vonatkozó jogszabályok ezt kötelezővé teszik, az alkotmánybírósági határozat következtében, úgy érzem, az indítványom logikus, megalapozott és az alkotmányunknak megfelelő.

Köszönöm szépen a szó lehetőségét. (Taps.)

Forrás: parlament.hu