DR. WIENER GYÖRGY (MSZP): Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Képviselőtársaim! Hack Péter képviselőtársamhoz hasonlóan megismételni, összefoglalni tudom a Magyar Szocialista Párt korábbi álláspontját, amely szerint a párt képviselőcsoportja, parlamenti frakciója nem támogatja a három beterjesztett törvényjavaslatot. Ennek következtében - mint ez nyilvánvaló - kevés, sőt minimális az esélye annak, hogy a beterjesztett törvényjavaslatok törvénnyé váljanak.

Gál Zoltán képviselőtársam, aki vezérszónok volt 1998. szeptember 29-én, kifejtette azt, hogy rendkívül nehéz bármi újat is elmondani ebben a kérdéskörben, hiszen az 1993-as vita alkalmából már mindenki kifejtette az álláspontját, s azóta a frontok megmerevedtek, új elképzelések, álláspontok kevéssé alakultak ki.

Néhány történelmi példával azonban talán mégis lehetne újat mondani ebben a kérdésben, jelezve azt, hogy az annyiszor említett, 1871-ben létrejött magyar ügyészségi modell, illetőleg a nyugat-európai példák mégsem teljesen azonosak azzal, ami a kormány törvényjavaslatában szerepel. 1871-ben ugyanis nem egyszerűen egy kormány alá rendelt ügyészség jött létre - egyébként azzal a bizonyos közismert 111:94-es szavazataránnyal -, hanem egy olyan szervezet, amelyben a fegyelmi jogkörök gyakorlása nem az igazságügy-miniszter kezében összpontosult, s amelyben a nyugat-európai modellhez hasonlóan a koronaügyész - az ügyészség legmagasabb szintű meghatározó személyisége - nem volt alárendelve az igazságügy-miniszternek.

Az 1871. évi XXIII. törvénycikk, amely az ügyészségi szervezetről rendelkezett, az igazságügy-miniszternek csupán arra adott lehetőséget, hogy megvonja az ügyészi megbízatást, ennek következtében az az ügyész, akitől a megbízatást megvonták, annak a törvényszéknek a bírájává vált, amely mellé, mint ügyész rendelve volt.

(21.50)

Miért említem ezt a rendkívül régi szabályt? Azért, mert a kormány alá rendelés semmiképpen nem jelenthette azt, hogy az igazságügy-miniszter korlátlanul rendelkezhet az ügyészi apparátussal. Ha pedig megvizsgáljuk a fegyelmi szabályokat, amelyeket az 1871. évi VIII. törvénycikk állapított meg, akkor azt tapasztalhatjuk, hogy akkoriban az ügyészek felett egy olyan fegyelmi bíróság rendelkezhetett fegyelmi jogkörrel, amelynek élén az illetékes ítélőtábla elnöke állt, és tagja négy ítélőtáblabeli bíró volt. Az igazságügy-miniszter csupán kezdeményezhette azt, hogy ez a fegyelmi bíróság eljárjon, és a fegyelmi bíróság maga döntötte el, hogy el kíván-e járni vagy sem, döntésével szemben az igazságügy-miniszternek semmiféle lehetősége nem volt, azt el kellett fogadnia. Ha pedig - mint erre már az előbb utaltam - megvonta az ügyészi megbízatást, akkor az ügyész bíróvá vált, ezáltal a kiszolgáltatottsága jelentősen csökkent.

Ha a nyugat-európai modelleket nézzük, azt tapasztalhatjuk, hogy azokban nincs egy olyan egyértelműen kiépített hierarchikus szervezet, mint amilyen Magyarországra jellemző. Akár a francia, akár a holland, akár az osztrák vagy olasz - a korábbi olasz modellre utalok - modellt vizsgáljuk, azt tapasztalhatjuk, hogy mindegyik esetében a semmítőszék, illetőleg a legfelsőbb bíróság mellett tevékenykedő ügyész nincs alárendelve az igazságügy-miniszternek, sőt Hollandiában kettős irányítás létezik, azokat az ügyészeket, akik a magyar ítélőtáblának megfelelő szinten működnek, részben az igazságügy-miniszter utasíthatja, részben pedig a holland legfelsőbb bíróság mellett működő főügyész, aki - mint erre már korábban utaltam - nincs az igazságügy-miniszternek alárendelve.

Tehát azok a modellek, amelyeket át kívánnánk venni, jóval cizelláltabbak, jóval több garanciális elemet tartalmaznak, mint az, amivel a törvényjavaslatban találkozhatunk. Ha a magyar ügyészségi modellnek bármiféle régi vágású elemére kívánunk rámutatni, akkor ez nem a parlamentnek való alárendeltség, hanem a teljesen egyértelmű alá-fölérendeltségi viszonyok, a rendkívül erős hierarchizáltság, a legfőbb ügyész kizárólagos irányítási jogköre, a fegyelmi jogok ügyészségi szervezeten belüli telepítése. A szervezet erős hierarchizáltsága folytán a legfőbb ügyész miniszteri utasíthatósága tulajdonképpen azt jelenti - mint erre korábban már több képviselőtársam is felhívta a figyelmet -, hogy az utasítások akadály nélkül végigfutnak a szervezeten. Garanciális elemek nem lévén, az ügyész teljes mértékben kiszolgáltatottjává válik a miniszter döntésének, függetlenül attól, hogy az utasítási joga korlátozott-e vagy sem, hiszen - mint erre már korábban, a szeptember 29-i bizottsági kisebbségi véleményt összefoglaló hozzászólásomban utaltam - az alávetettség informális módon érvényesül, és az utasítási jogkör körülírása az informális függéstől nem ad mentességet.

Mindezek következtében a Magyar Szocialista Párt frakciójának az álláspontja nem változott, továbbra is azt vallja, hogy az ügyészségnek a parlament alá rendelten kell működnie. Ez az alárendeltség egyébként nem valóságos - erre többen is utaltak -, úgy lehetne fogalmazni, hogy az ügyészség a törvényeknek alárendelten fejti ki a tevékenységét, és bizonyos fajta ellenőrzési jogosítványokkal a parlament rendelkezik, a legfőbb ügyész pedig politikai felelősséget visel a parlament előtt, mely elsősorban újraválaszthatóságában vagy az újraválasztás elmaradásában fejeződik ki.

A Magyar Szocialista Párt nevében egyébként arra is felhívom a figyelmet, hogy 1989-ben a háromoldalú tárgyalások során nemcsak azért nem került reflektorfénybe az ügyészség alkotmányjogi helyzetének megváltoztatása, mert ezt másodlagos kérdésnek tekintették, hanem azért sem, mert az ügyészségtől olyan törvényességi funkciókat vártak el az Ellenzéki Kerekasztal részéről is, amelyeket más szervhez nem kívántak telepíteni. Felhívom képviselőtársaim figyelmét arra, hogy az ügyészségnek azok a törvényességi felügyeleti jogosítványai, amelyekre Hack Péter utalt, nem az úgynevezett állampárti korszakból származnak, hanem a rendszerváltás törvényeiből. Az 1989. évi XXXIII. törvény hatalmazta fel az ügyészséget arra, hogy törvényességi ellenőrzést gyakoroljon az egyesületek felett. Ugyanezen törvény hatalmazta fel az ügyészséget arra, hogy keresetet indítson a pártok ellen azok törvényellenes működése esetén. Az 1990. évi I. törvény adott jogot az ügyészségeknek arra, hogy törvényességi ellenőrzést gyakoroljanak az alapítványok felett. Az akkor született jogszabályok világosan jelzik, az ügyészségtől nem azt várták el akkoriban, hogy kormánynak alárendelt szervként tevékenykedjen, hanem egyfajta pártatlan, független tevékenységet.

Arra is felhívnám igen tisztelt kormánypárti képviselőtársaim figyelmét, hogy 1990 kora nyarán, az 1990. évi XL. alkotmánymódosító törvény parlamenti vitája során a jelenlegi házelnök úr, Áder János javaslatot tett arra, hogy az ügyészségről szóló törvényt az Országgyűlés kétharmaddal fogadja el. A Ház akkor néhány javaslatát elfogadta, például azt, hogy az Állami Számvevőszékről szóló törvény legyen kétharmados, vagy a képviselők jogállásáról szóló törvényt ugyanilyen minősített többséggel fogadják el, az ügyészségi törvény esetében azonban végül is a Ház a feles törvény mellett döntött. Akkor tehát volt esély arra - az ellenzéki Fidesz egyik meghatározó képviselője vetette fel -, hogy az ügyészségi törvény is váljon kétharmadossá; ez természetesen a Fidesz akkori pozíciójából az akkor megkötött MDF-SZDSZ-paktum hatására érthető volt. De nyilvánvaló, hogy akkoriban elvi indokát sem látták annak, hogy ne kétharmaddal szülessen meg az az ügyészségi törvény, melynek a szabályozási módja egyébként az alkotmány hatályos szövege szerint egyszerű feles törvény, ilyen szavazattöbbséggel elfogadható.

Balczó Zoltán képviselőtársam részletesen utalt arra, hogy a kormány - legalábbis az ő megítélése szerint - tesz bizonyos engedményeket, amikor az alkotmány szintjére emel feles törvénybe való szakaszokat. Nem osztom képviselőtársam álláspontját, tudniillik a jelenleg hatályos alkotmány szövege kényszeríti ki, hogy az általa felolvasott törvényhelyek az alkotmányba kerüljenek, lévén, hogy az alkotmány módosítása nélkül nincs semmiféle lehetőség arra, hogy az ügyészségnek bármiféle kormány alá rendeltségi kapcsolata jöjjön létre; még olyan módon sem, amely enyhébb fokozatú lenne a törvényjavaslatokban szereplőknél.

Végezetül arra is felhívom képviselőtársaim figyelmét, hogy Nyugat-Európában jelentős változások zajlanak ezen a területen. Nem kívánom megismételni azokat az érveket, amelyek szeptemberben itt már elhangzottak, hanem azokat néhány újjal kiegészíteném.

1993-ban Franciaországban alkotmánymódosítás történt, mely az ottani magisztratúra, vagy más néven országos igazságügyi tanács vagy legfelsőbb igazságügyi tanács tevékenységét érintette. Az ügyészeket felemelték a bírák rangjára - ahogy a francia szakirodalom fogalmaz -, és létrejött a bírósági szekció mellett egy ügyészségi is a magisztratúra szervezetén belül. Ezáltal ugyan nem szűnt meg a kapcsolat a végrehajtó hatalom és az ügyészség között, de például a fegyelmi jogkörök tekintetében az ügyészek helyzete a bírákéval vált azonossá, megszűnt az a nyomasztó függés, amely a francia modellt Napóleontól kezdve egészen az 1990-es évek elejéig jellemezte. Nem véletlen talán, hogy Franciaországban akkor indult meg igazán a korrupciós ügyek leleplezése, amikor az ügyészség helyzete valamelyest változott, függetlenebbé vált a végrehajtó hatalomtól. Jelentősen mérséklődött Olaszországban is a végrehajtó hatalomtól való függés. Van olyan szakirodalmi mű is, mely ezt a függést már megszűntnek nyilvánítja.

Legvégül egyetlenegy megjegyzés: csatlakozom Hack Péter képviselőtársam azon állításához, amely szerint a szervezett bűnözés és az ügyészség alkotmányos helyzete között összefüggést nem tudunk kimutatni.

(22.00)

A nyugat-európai példák mellé egy kelet-közép-európai példát, a lengyelt állítanám. Lengyelországban 1990 óta az ügyészség a kormány alárendeltségében tevékenykedik, de a szervezett bűnözés szerepe Lengyelországban is növekedett. Ott sem mondhatják, hogy ezzel a jelenséggel eddig igazán eredményesen szembe tudtak volna szállni. A lengyel tapasztalatok is azt jelzik, nem az ügyészség alkotmányos helyzetén, hanem a politikai erők és mindenekelőtt a kormány elszántságán múlik, mennyire eredményes a szervezett bűnözés elleni küzdelem.

Köszönöm a figyelmet. (Taps az MSZP padsoraiban.)

Forrás: parlament.hu