DR. HENDE CSABA igazságügyi minisztériumi államtitkár: Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Köszönöm a szót. Nem kívánnám a rendkívül érdekfeszítő jogtörténeti visszatekintések számát gyarapítani. Miután a vita folyamán a leglényegesebbnek vélt kérdésekre reagáltam, engedjék meg, hogy a mostani hozzászólásomat valójában egy kétpercesnek szánt keretbe tömörítsem, s egyetlen kérdéssel foglalkozzam, ez pedig a legfőbb ügyésznek adott igazságügy-miniszteri utasítás a tervezet tükrében.

(22.50)

Azért vagyok kénytelen kiemelni ezt a kérdést, mert úgy Dornbach, mint Hack képviselő úr, megítélésem szerint, nagyon egyoldalúan tárgyalta ezt a kérdést, s elfeledkeztek arról a körülményről, hogy az igazságügy-miniszter által adott egyedi utasítást a törvényjavaslat értelmében nemcsak hogy írásba kell foglalni, hanem hivatalos lapban közzé is kell tenni. (Dr. Hack Péter: És akkor mi van?)

Ezt követően kialakul egy olyan helyzet, hogy a legfőbb ügyész netán vitatja ennek az utasításnak a jogszerűségét. Természetesen nem engedhető meg egy konkrét esetben például, hogy bírósági perre menjen az igazságügy-miniszter és az alárendelt ügyészi szervezet vezetője. Nyilvánvaló, hogy az ilyen jellegű konfliktust fel kell oldani. Nyilvánvalóan a konfliktus feloldásának nem az a módja, hogy ilyenkor az igazságügy-miniszter enged a saját jogi álláspontjából. (Dr. Hack Péter: Miért nem?) Valamennyien jogászok vagyunk, kedves képviselő urak... (Dr. Hack Péter: Az igazságügy-miniszternek nem kell jogásznak lennie a törvény értelmében! A törvény nem írja elő!)

Forrás: parlament.hu