KATONA KÁLMÁN közlekedési, hírközlési és vízügyi miniszter: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Úr! A felvetett kérdésére, amely több minisztériumot érint, természetesen a minisztériumokkal egyeztetett választ adok. Elöljáróban szeretném képviselő úr kérdésének felvezető részét pontosítani. Tavaly novemberben már elhangzott itt az az ötlet, hogy egy újabb árvízvédelmi töltéssel védjük meg az ország bizonyos területeit. Ez a javaslat ellentétes a nemzetközi konvenciókkal, ellentétes a normál erkölcsi érzékkel, ugyanis az ön által felvetett javaslat visszaduzzasztaná a határon kívüli magyarokra a vizet, és ez, azt gondolom, senki által nem elfogadható.

A térség védelmében: a felső-tiszai fővédvonalak megerősítésére a költségvetés 850 millió forintot irányzott elő, és a kritikus töltésszakaszok megerősítése nyomban megkezdődik, amint az időjárás ezt megengedi. Ezek között Tarpa első helyen szerepel, miután itt a meghibásodások javítására nagy szükség van.

Folyamatosan egyeztettünk a szlovák, ukrán, román kollégákkal. A kormány kimondottan a felső-tiszai töltések megerősítésére 2 milliárd forintot kíván még fordítani.

Az árvíz mellett pillanatnyilag - úgy is mondhatnám - nagyobb gond a belvíz. A Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium az őszi károk mérséklésére külön előirányzattal ugyan nem rendelkezik, de 600 millió forintot átcsoportosított a károsultak megsegítésére. Az őszi károk felmérése befejeződött, és folyamatban van a támogatási összegek kifizetése.

A jelenlegi kritikus helyzet megelőzésére megszervezték a belvizek megjelenésének, illetve növekedésének regisztrálását, figyelőszolgálatát. A falugazdász hálózaton keresztül felhívják az önkormányzatok figyelmét a szükséges intézkedésekre, és jelenleg az ország belvízzel veszélyeztetett területein 27 víztársulat végzi a belvízcsatornák folyamatos karbantartását, a belvizek szivattyús átemelését. A társulatok anyagi erőforrásai kimerültek, ezért a földművelésügyi tárca a védekezési költségeket részükre folyamatosan átutalja.

A kapott tájékoztatás szerint az ez évi belvízkárok enyhítésére, illetve a károsultak támogatására a földművelésügyi tárca fejezetében külön keret nincs, ezért a tárca a szükséges források érdekében a kormányoz fordul. Az elmúlt időszakban az évszázad árvize, a hosszú idő óta nem tapasztalt belvízhelyzet és még emellett az idei rendkívül sok hó nagy megpróbáltatások elé állította az országot.

Határozottan vissza kell utasítanom, hogy a híradások mást mondtak, mint a valóság. Az Útinform pontosan, óráról órára tájékoztatta a rádión keresztül az érdekelteket az úthelyzetről, és azt gondolom, a közvetlen csatornák, a telefonos információ segítségével mindenki pontosan tudhatta, melyik út járható.

A rendkívüli helyzetet a kormány eredményesen megoldotta. A közúti közlekedési törvényeknek megfelelően létrejött az operatív bizottság, amely a Belügyminisztérium, a honvédelem, a polgári védelem, a KHVM munkáját koordinálta (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi, hogy letelt az időkeret.), s ennek eredményeként gyakorlatilag zökkenőmentesen zajlott a védekezés.

A hóeltakarítás az önkormányzati utakon (Az elnök ismét jelzi az időkeret leteltét.) nyilván önkormányzati feladat. Még egy információt szeretnék elmondani: amíg az előző kormány nem terjesztette a Ház elé a katasztrófatörvényt, a kormány a múlt héten ezt megtette, tehát az Orbán-kormány ezt a mulasztást is pótolta.

Köszönöm figyelmét. (Taps a kormánypártok és a MIÉP padsoraiban.)

Forrás: parlament.hu