DR. KONTRÁT KÁROLY belügyminisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Úr! Az osztrák-magyar határon működő határátkelőhelyek korszerűsítésére vonatkozóan már korábban folytak tárgyalások a két ország belügyminisztériumai között. Ennek keretében vetődött fel a Zsira-Locsmánd közötti új határátkelőhely létesítése is. Az előkészítő tárgyalásokon az osztrák fél vállalta Zsira-Locsmánd között az EU-s és a magyar állampolgárok részére egy gyalogos-kerékpáros átkelőhely osztrák területen való létesítésének, valamint a két település között mintegy 600 méter útszakasz megépítésének költségeit. Az átkelőhely működtetésének személyi és tárgyi feltételeit a magyar fél vállalta.
Ennek alapján jelenleg folyamatban van a szükséges kormánydöntés és a két ország közötti nemzetközi szerződés előkészítése. Magyar részről a határátkelőhely mielőbbi megnyitását szorgalmazzuk, melynek időpontjáról a képviselő urat, az érintett települési önkormányzatokat, a társulásokat és a megyei önkormányzatokat, valamint a közvéleményt tájékoztatni fogjuk.
Kérem a képviselő urat válaszom elfogadására. Köszönöm megtisztelő figyelmüket. (Taps a kormányzó pártok padsoraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés