BAUER TAMÁS (SZDSZ): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Medgyasszay képviselő úr mintha nem lett volna itt az expozé és különösen a legnagyobb kormánypárt vezérszónokának, Glattfelder képviselő úrnak a beszéde közben.
(18.00)
Hiszen mind az expozé, s különösen Glattfelder képviselő úr beszéde a törvényjavaslat legfontosabb céljának és funkciójának azt tekintette, hogy a zsebszerződéseket kiküszöböljék, üldözzék, lehetetlenné tegyék és így tovább - erről beszélt Glattfelder Béla és a miniszter úr is. Medgyasszay úr pedig azt mondta, hogy senki se hiheti, hogy ezzel a törvényjavaslattal ezt ki lehet küszöbölni.
Be kell vallanom, hogy én Medgyasszay képviselő úrral értek egyet. Ez a törvényjavaslat természetesen nem alkalmas arra, hogy ezt a jelenséget megszüntesse. S nem azért nem alkalmas, mert a benne lévő korlátozások nem elég rafináltak, nem elég átfogóak, nem elég hatékonyak, hanem azért nem alkalmas, mert a zsebszerződés intézménye egy földpiaci, egy gazdasági, egy birtokpolitikai helyzetnek a következménye, amit adminisztratív korlátokkal legfeljebb akkor lehetne kiküszöbölni, hogyha az adórendőrség, az ilyen rendőrség meg az olyan rendőrség után a földrendőrséget is felállítanák, és sokkolóval, kutyákkal meg elektromos izékkel fölszerelnék, s nagy létszámmal fölnövelnék legalább tízszer akkorára, mint az adórendőrség - akkor talán menne, de ezt kifelejtették a törvényjavaslatból.
Amíg ezt nem teszik meg, addig ilyen adminisztratív intézkedésekkel nem fogják tudni megszüntetni azt a fajta gazdasági jelenséget, ami a földpiac és a mezőgazdaság helyzetének a következménye, s amelynek a megszüntetésére viszont ennek a kormánynak egyelőre semmiféle elképzelése nincsen!
Köszönöm szépen, a két percem lejárt.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés