BAUER TAMÁS (SZDSZ): Köszönöm a szót, elnök úr. Járvás István képviselő úrnak szeretném mondani, hogy amit arról elmondott, hogy 1946-ban hogyan lőtték be a magyar agrárágakat, az teljesen igaz - csak most 1999 van, és azóta, az elmúlt harminc év alatt a magyar élelmiszer-árszínvonal már nem tér el úgy a nyugat-európaitól, hogy az indokolná az alacsony magyar földárat. Abban a magyar élelmiszer-árszínvonalban a magyar mezőgazdaság adott hatékonysága, a nyugat-európaitól elmaradó hatékonysága mellett esetleg nem fér bele egy olyan földár, de ez más kérdés; és akkor ez már egy hatékonysági kérdés, és az egész mezőgazdaság hatékonyságának kérdése, aminek egy része a földhasznosítás hatékonysága.
Ilyen értelemben tehát szerintem ez az érvelés már nem áll meg, mert ha elfogadnánk ezt az érvelést, akkor ebből a csapdából soha nem tudnánk kitörni. Márpedig a hatékonyság oldaláról ebből a csapdából ki lehet törni, és a dolog fordítva is igaz: ha van reális földár, akkor van egy kényszer a hatékony földhasznosításra, és akkor javul a mezőgazdaság hatékonysága. Bizony, ez így van, ez egy elemi közgazdasági összefüggés!
Medgyasszay László képviselő úrnak arra az észrevételére pedig, hogy én olyasmit kérek számon ezen a törvényjavaslaton, ami nincs benne: ha nem a miniszter úr lenne az előterjesztő, akkor ez még egy méltányos ellenvetés lenne. De hányszor mondta ő el nekünk az előző ciklusban, hogy az a törvény, amit benyújtottunk, nem a lényeg, hanem erről meg arról meg amarról kellett volna a törvényt benyújtani - igaz, miniszter úr?
Azt gondolom, hogy ha a magyar mezőgazdaság fejlesztéséről és fejlődéséről van szó, akkor nem egy ilyen kiragadott földtörvény-módosításra van szükség, hanem az egész birtokpolitikát tükröző kosárra - ahogy ezt egyik szocialista képviselőtársunk fogalmazta. Persze, ha ez a törvény a kormány megalakítása után egy hónappal jött volna be (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.), akkor még elfogadható lenne, de tíz hónappal utána már nem.
Köszönöm szépen.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés