DR. OROSZ SÁNDOR (MSZP): A végével kezdem, bár nem volt szándékom ezt az összefüggést megemlíteni, míg Járvás úr meg nem szólalt. De azért ajánlom a koalíciós pártok figyelmébe, hogy most már döntsék el, hogy csak retorikailag vagy ténylegesen is úgy gondolják, hogy a Magyar Köztársaságnak csatlakoznia kell az Európai Unióhoz. Amit ugyanis Járvás úr elmondott, egyszerűen azt jelzi, hogy valami nincs igazából kibeszélve, hogy minek milyen hatása van.

Ami miatt egyébként szót kértem - bár még azt hozzáteszem, hogy persze, ha mindig csak ilyen apró részletekben nézünk dolgokat, akkor el fogunk jutni odáig, hogy nem fogja megérni, és majd mi akarunk menekülni az európai uniós csatlakozástól. De azt is hozzáteszem, hogy abba bele fog rokkanni az ország, és ez nagyon nagy hiba lenne.

Ami miatt szót kértem, az az az összefüggésrendszer, hogy miért kérünk mi számon ezen a törvényen olyat, ami nem is célja. Azt gondolom, hogy az ellenzék dolga, kötelessége és felelőssége az, hogy ha egy részletből, annak valamilyen irányú megoldásából az egészre nézve hátrányok származnak, akkor erre is világítson rá. Ez történik ma.

Ugyanakkor itt nem az a fontos, hogy most kinek van igaza. Én legalábbis így vagyok ezzel - nem az a fontos! Ha valaki számára csak ez a fontos, az nem is hallja a másik érvelését; én szeretném, ha hallanánk egymás érvelését. Nagyon fontosnak tartanám ezért, amit Fodor Sándor képviselőtársam hozzászólásában visszaigazolt a miniszter úrnak - hogy ha ma, mint szokásos volt, a miniszter úr a vita lezárásaként szól (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.) -, ha reagálna arra a kérdésre, hogy az általánosságban megfogalmazott hatpárti egyeztetésnek milyen terepet szán, milyen feladatot szán, mikori határidővel kívánja összehívni, mert azt gondolom, hogy csak ez alapján lehet érdemben a továbbiakban arról a kérdésről nyilatkozni, hogy van-e értelme ennek a vitának vagy nincs. Mert önmagában az, hogy eltöltöttünk itt egy napot (Az elnök ismét csenget.), nem azt jelenti, hogy érdemben kibeszéltük az ügyeket, és nagyon várnánk egyébként - eddig nagyon udvariasan nem tettük még szóvá, de ha kell, szóvá tesszük -, hogy igenis terjessze be a kormány az ő agrárstratégiai elképzeléseit (Az elnök ismét csenget.), mert - nota bene! - anélkül egyébként ezekben a kérdésekben érdemben állást foglalni nem lehet.

Köszönöm figyelmüket.

Forrás: parlament.hu