DR. OROSZ SÁNDOR (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Az ügyrendi javaslatom lényege a következő - a miniszter úr szavai alapján teszem -: ne kerüljön sor az általános vita lezárására. Indoklás: a miniszter úr mostani szavaiban is vélhetőleg tett olyan megjegyzéseket, amelyeket egy későbbi hozzászólásában majd bocsánatkérő körítéssel fog illetni. Mégis arra szólította fel, táncba hívta az ellenzéket, hogy azokat a felelős módosító indítványokat nyújtsa be, amelyek ezt a törvényjavaslatot megjobbítják. A vitából is kiderült, hogy erre házszabályszerűen csak akkor van lehetősége az ellenzéki pártoknak, ha a törvényjavaslat a jelenleginél gazdagabban nyitja meg a törvényt. Ha nincs ez a megnyitás, az ellenzék azokat a felelős módosító indítványokat, amelyek letételét maga a miniszter úr is kéri és várja, nem tudja letenni. Azt gondolom, hogy ennek a lehetőségét a Háznak biztosítani kellene. Ez az indoka az ügyrendi javaslatomnak. Köszönöm a figyelmüket. (Taps az MSZP és az SZDSZ padsoraiban.)

Forrás: parlament.hu