DR. OROSZ SÁNDOR (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Miniszter Úr! Többek felszólítására sokat gondolkodtam rajta, hogy az e törvényjavaslathoz benyújtott hozzászólási szándékomat fenntartsam-e. (Dr. Torgyán József egy kormánypárti képviselővel konzultál.) Torgyán miniszter urat az se zavarja, ha hallja! (Dr. Torgyán József: Nem lehet hallani, azt mondtam, hogy legalább nem zavar a szövege!) Igen, ezt hallottam én is, és nagyon pontosan érzékelhető volt a vitában, az eddigi mai vitában, hogy a miniszter úr számára egy dologért fontos a parlamenti ülés: hogy részben a saját hangját hallja, részben pedig hogy visszahallja, hogy mennyire okosak a javaslatok.

Azt gondolom azonban, hogy a parlament ennél kényelmetlenebb hely. És hogy mennyire kényelmetlen, azt éppen az adott törvény kapcsán egy korábbi módosítással összefüggésben volt alkalmam személyesen megélni. Erre utalt Medgyasszay képviselőtársam is, Kis Zoltán képviselőtársam is.

Azt gondolom, hogy nem árt, és nem tanulság nélkül való megnézni azt, hogy vajon az 1994-ben beterjesztett javaslat, ami - lehet, hogy nem a legjobb nevet, de - tényszerűen azt a nevet viseli, hogy földhasznosító közösség, vajon miért került süllyesztőbe. Vajon azok az érvek, amiket akkor a ma kormányon lévők, akkor ellenzékiek megfogalmaztak, miszerint alkotmánysértő, vagy udvariasabb megfogalmazásban: nagyon jó ötlet, de ezt nem ebben a törvényben... Szeretném felidézni annak a törvénynek a nevét, amihez benyújtásra került: a földkiadó és földrendező bizottságokról szóló 1993. évi II. törvényről volt szó, tehát ugyanarról a törvényről volt szó, amelyikről most. Tehát hogy azok az érvek, amelyek annak idején oda vezettek alkotmánybírósági fenyegetéssel és egyebekkel az akkori ellenzék részéről, hogy jó, akkor keressük meg az alkotmányos megoldást, négy vagy öt évvel később miként formálódhatnak ugyanazon alkotmány, ugyanazon polgári törvénykönyv mellett - az kétségtelen tény, hogy más kormánypárti-ellenzéki lapleosztásban - immáron alkotmányossá és mindenféle szempontból jogszerűvé.

Azt gondolom, hogy erre csak egyetlen válasz van: valahol valaki nagyon nagyot hazudott. Azt gondolom, ezt előbb-utóbb ebben a vitában, valamelyik szakaszában ki kell deríteni. Mert ha akkor nem voltak igazak az érvek, azok, akik akkor meggátolták ezen nem igaz érvekkel ennek az intézménynek az akkori bevezetését, alapvetően felelősek azért, hogy a dolog idáig fajult. Ha pedig akkor igaz volt, akkor ez most is igaz, és most az a kérdés, hogy vajon alkotmányos-e az a megoldás, amiről itt beszélünk.

Nem azzal van a probléma, tisztelt Ház, hogy szeretnénk vagy nem szeretnénk mielőbb lezárni ezt az egész kérdést. Úgy gondolom, mindenki látja, tudja, hogy le kell zárni. De nem hiszem, hogy az előterjesztő színe dönti el az alkotmányos voltát egy indítványnak.

Ezzel együtt is azt gondolom, hogy ez egy nagyon fontos törvényjavaslat. Csakhogy ha a beteg tehén mellett azon sopánkodunk, hogy meg kellene gyógyítani, attól az még megdöglik! Igazából azért hezitáltam, hogy szóljak-e, mert ezt én egy ugyanilyen hezitáló törvénynek tartom. Csinálják! De akkor bizony beledöglik a tehén! Nekem is van valami felelősségem abban, hogy mégis maradjon életben szerencsétlen jószág, ugyanis ez a törvényjavaslat igazából nem gyorsítja föl a folyamatokat. Ha pedig nem gyorsítja fel a folyamatokat, akkor az az időszorítás, amire itt sokan hivatkoznak, nem tudom, hogy miben érvényesül.

Az kétségtelen tény, hogy van benne bizonyos fenyegetés. Ha az ösztökélésnek az ostorral való fenyegetéses módszerét alkalmazzuk, akkor az lehet, hogy a gyorsítás irányába hat, csak nagy kérdés, hogy ez a gyorsítás a szakadékba ugrást gyorsítja-e avagy valami mást. Én azt gondolom, hogy a szakadékba ugrást gyorsítja.

Elhangzottak itt olyan hozzászólások, amelyek ennek az egésznek a felelősségét - maguktól természetesen elhárítva - egy, a parlamentben bent nem ülő rétegre, a szövetkezeti tagságra hárítják, már hogy ők felelősek azért, hogy a dolog idáig fajult.

Kérem! Az, hogy erről törvényről itt és most így kell beszélni, annak elsőrendű felelőse a politika. Volt egy politikai indítékból megalkotott - erről Kis Zoltán képviselőtársam beszélt -, rossz, végrehajthatatlan törvény. Ennek ellenére, merthogy a paraszt már csak ilyen, megpróbált jogkövető magatartást tanúsítani. Ott, ahol ebben a falu népe az ott élő összes szervezetével és emberével együtt kölcsönösen megtalálta a másikat mint partnert, ma nincsen probléma. Legfeljebb az lehet a probléma, hogy még nincsen bejegyezve, de egyébként köszönik, megvannak.

Ezekben az esetekben igazából másra nem lenne szükség, csak azokra a pénzügyi, technikai és egyéb segítségekre, amiről Koppánné képviselőtársam is beszélt, amelyekre szerény kísérletek történtek a megelőző időszakban. Azt gondolom azonban, hogy ezekre az esetekre most törvényt alkotni egyenesen atombomba-ledobás érvényű volna, ezzel kár lenne nekünk foglalkozni.

Vannak persze más helyek is. Vannak, ahol nem hajtották végre a törvényt. Úgy gondolom, ott végre kell hajtatni. Vannak azonban olyan helyek - és erről az előző kormány időszakában készült előterjesztés a mostaninál valamivel szókimondóbb volt -, ahol nem a szövetkezetet jelöli meg felelősként, mint Csatári úr az előbb, hanem egész egyszerűen leírja, hogy kérem, túlkiadások történtek. Kérdezem én: ki asszisztált emellett?

(22.30)

Természetesen ma ezekért kell helytállnia az államnak, nem azokért, akik a törvény végrehajtása menetében megpróbálták azt tisztességesen, a lehetetlent is megpróbálták végrehajtani.

Itt szeretném megjegyezni, hogy farizeus ez az előterjesztés. Talán vannak még emberek ebben a teremben, akik emlékeznek arra, hogy sokat vitatkoztak a kárpótlás ügyéről. Itt egyetlenegy dolgot szeretnék idehozni, ez pedig a halastavaknak kivett területek dolga. Ott amikor arról volt szó, hogy ki miben károsodott, akkor úgy határozták meg, hogy a környező leggyengébb adottságú földekhez kellett igazítani az értékét. Most, amikor egy meggondolatlan, és ugyanazon politika által meggondolatlanul elindított folyamat mostani kormány-rendbetétele miatti állami helytállásról van szó, akkor ugyanazok a területek a környező legdrágább értéken kerülnek számbavételre, hogy az államnak kevesebbet kelljen fizetni. Értem én, emberek, akkor mondjuk meg! Akkor csaptunk be benneteket, vagy most csaptunk be benneteket?

Megjegyzem: aki azt gondolja, hogy a kivett területekből nagyon-nagyon sok van még, és olyan sokat lehet kompenzálni, az alapvetően téved. Éppen a kivett területek, ezek közül is elsősorban a halastavak voltak azok, amiket igyekeztek a lehető leghamarabb kikapni. Előfordult, saját bizottsági elnöki, akkori bizottsági elnöki praxisomból tudok ilyenről, előfordult olyan eset, hogy ugyan még talán jogerősen jóvá nem hagyott földalapok sem voltak, de a halastó már ingatlan-nyilvántartási értelemben be volt jegyezve egy 1993-as valamilyen határozat alapján. De már '95-ben, '96-ban, amikor az érintettek erről tudomást szereztek, már államigazgatási úton eljárni nem lehetett. Ilyen és ehhez hasonló anomáliák tehetnek arról, hogy bizony igen komoly aranykorona-hiány is van.

Ezzel együtt azt gondolom, ez egy nagyon fontos törvényjavaslat. Erről a törvényjavaslatról, ennek jobbításáról beszélni kell. De ha erre csak olyan körülmények között lesz lehetőség, mint amit a miniszter úr a földtörvény kapcsán lehetővé tett, azt gondolom, kár is hozzákezdeni. Kár is hozzákezdeni, mert egyértelműnek látszik a mostani kormány szándéka: dűlőre kíván vinni egy dolgot. Ez a dolog azonban nem a föld kérdése. Ez a dolog annak a kérdése, hogy ezekkel a törvényekkel kit juttassunk vagyonhoz. Úgy gondolom, hogy a mostani kormány még mindig megfeledkezik arról, hogy az Európai Unió küszöbén immáron az osztogatás helyett a működtetés hatékonyságára kellene a nagyobb súlyt helyezni. Az osztozkodás tulajdonképpen már megtörtént. A politikusok időnként eljátszanak azzal a gondolattal, hogy népszerűségük növelése érdekében ezt a könnyebbik utat válasszák: azt mondjuk, hogy osztunk, és bizonyítjuk, hogy osztunk is. Tartok tőle, hogy ez az út sehova sem vezet, illetőleg ahova vezet, annak önök sem fognak örülni.

De hogy néhány egyéb dologról is szóljak: arról van szó ebben a törvényjavaslatban például, hogy a közös tulajdon megszüntetésének lenne egy egyszerűsített technikája, majd ezt követően büntetésül aki ebben valamilyen okból nem vesz részt, az viselje el ezt az egészet. Azt gondolom, ez így nem helyénvaló megoldás. Ha találunk egy jó technikát, az legyen olyan, amelyik a ma ébredő számára és a holnap ébredő, és az azután ébredő számára is lehetővé tegye, hogy ezzel a szabállyal éljen. Ugyanis ha ezt a dolgot csak így szabályozzuk, mint ahogy a tervezetben szerepel, akkor annak eredményeként egy kampányszerű valami történik, majd két év múlva ismételten itt ülhetnek a földművelésügyi tárca megbecsült szakemberei, és várhatják, hogy mikor érnek a politikusok a vitáik végére, mert majd akkor is ki fog derülni, hogy bizony az akkor bennmaradtak, az osztatlan közösben bennmaradtak számára is kell majd valami ismételt könnyítés.

Ajánlom figyelmükbe, és ha a mai nap fáradalmait kipihenem, eldöntöm, hogy módosító indítványként a korábbi földhasznosító közösségnek e törvényjavaslatra kiszerelt változatát benyújtom-e - valószínűleg igen. Az ugyanis éppen annyival más, mint ez, hogy nem egy alkalommal, nem valamilyen kegyként, hanem működési metódusként adja meg annak a lehetőségét, hogy aki használja, az érdemben használhassa, aki pedig másként akar, anélkül tudjon más útjára lépni, hogy ezzel az éppen működő működését megzavarja. És azt gondolom, hogy a mezőgazdasági hasznosítás szempontjából az ilyen megoldások a jobb megoldások, nem a hosszas huzavonák.

Képviselőtársaim közül sokan jelentkeztek eredetileg szólásra, eléggé elkeserítő volt a délutáni földvita, ezért talán érthető, hogy így a végén már kevesebben maradtunk. De maradtunk, és ezért még azt is el tudom mondani, hogy a törvényjavaslat fontos ügyet említ, megpróbál rá megoldást találni, módosító javaslatokkal elvileg javítható, természetesen hogyha az alkotmányossági aggályok felmerülnek, azok előzetes pontosítása, ezzel kapcsolatos álláspont nagyon szakszerű kifejtése indokolt; de azért érdemes lenne ugyanilyen szakszerűséggel foglalkozni azzal a kérdéssel is, hogy a jelzáloggal terhelt földeknek vajon milyen reális tehermentesítése történjék. Itt ugyan elhangzottak erre vonatkozó javaslatok, ezeket én nem kívánom minősíteni, csak azt kívánom mondani, hogy nem tekintem jó megoldásnak. Nem hiszem azt, hogy 1999-ben olyan megoldást lehetne találni, amelyik nem veszi figyelembe azt, hogy elvileg minden négyzetcentiméter földnek ma Magyarországon van, mégpedig jogszerű tulajdonosa.

Az egy másik kérdés, hogy ennek az ingatlan-nyilvántartási elrendezése milyen stádiumban van. Ebből pedig az következik, hogy minden javasolt megoldás csak akkor lehet alkotmányos és elfogadható, ha más magántulajdonokat nem sért. S ebből a szempontból, higgyék el, teljesen mindegy, hogy az a magántulajdon szövetkezeti tagé, vagy éppen a Kisgazdapártra szavazóé, vagy a Fideszre szavazóé, vagy akár a Magyar Szocialista Pártra szavazóé. A magántulajdon szent és sérthetetlen. Ezért csak olyan javaslatokat fog a Magyar Szocialista Párt is részben javasolni, részben pedig szavazatával támogatni, amelyek a magántulajdont ilyen értelemben továbbra is szentnek és sérthetetlennek tekintik.

Megjegyzem, hogy az a nézet, amelyik változatlanul 1999-ben termelőszövetkezetekről beszél, és nem veszi figyelembe azt, hogy az 1992. évi II. törvény végrehajtása eredményeként a cégbíróságok bejegyezték a szövetkezeteket, és az ő tulajdonukat úgy tekinti, az ő vagyonukat úgy tekinti, hogy afölött az Országgyűlés jogosult diszponálni az érintettek véleményének megkérdezése nélkül, az nincs tisztában se a tulajdon természetével, még kevésbé veheti a szájára a magántulajdon szentségének jelszavát.

Köszönöm figyelmüket. (Taps az MSZP padsoraiban.)

Forrás: parlament.hu