DR. TAKÁCS IMRE (MSZP): Elnök Úr! Képviselőtársaim! Azért azt is észre kell venni, ami jó volt Orosz Sándor gondolataiban, például azt, amikor kijelentette, hogy a családi magángazdaságok támogatása ne akadályozza a szövetkezetek létét és fejlődését. Ha mi bármilyen törvényt hozunk a következő hónapokban, években, azért figyelembe kell venni az európai uniós csatlakozás fontos követelményrendszerét. Nem a '94-es esseni, nem a '95-ös cannes-i csúcsra gondolok, hanem például a '93-as koppenhágai júniusi tanácskozásra, amikor is megfogalmazták velünk szemben azt, hogy milyen követelmények vannak az Unióba való belépés szempontjából: az első a demokratikus intézményrendszer, a második a piacgazdaság kiépítése és a piaci verseny erősítése, az, hogy bírják a magyar magángazdaságok, a magyar agrárgazdaságok a versenyt, a harmadik pedig az Unió követelményrendszerének az átvétele.

Ha ezt figyelembe vesszük, hogy az Unióban igenis komoly versenynek lesz kitéve a magyar agrárszféra, akkor a szövetkezetekről elfeledkezni nagy kár lenne. Raskó úrral nagyon sokat vitatkoztam az elmúlt években, például 1994-ben, amikor Csáki Csaba megtartotta akadémiai székfoglalóját. Raskó úrral egyetértek abban, hogy a támogatási rendszernél azért külön kell választani a hatékonyságot javító támogatást, és külön kell választani a szociális támogatást. Akkor, amikor az Unióba való belépést fontosnak tartjuk, vegyük figyelembe, hogy 1993 júniusában mit határozott meg számunkra az Unió! Az Agenda 2000-nek a március végi döntését, amit az Unió vezetése elhatároz, azt is érdemes lesz majd figyelembe venni.

Köszönöm szépen. (Szórványos taps az MSZP soraiban.)

Forrás: parlament.hu