DR. TORGYÁN JÓZSEF földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter: Köszönöm a szót, elnök úr. Kívánok szólni, hiszen számos kérdés merült fel a mai vita kapcsán, és úgy gondolom, udvariatlanság lenne az ügyben igen részletes álláspontot kifejtő képviselőtársaimmal szemben, ha nem reagálnék arra, amit ők elmondtak.

Először is legyen szabad megjegyeznem a mai vitával kapcsolatban, hogy a miniszteri expozé egyértelműen olyan irányú volt, hogy a vitát lehetőleg tompítsuk és próbáljuk megkeresni a közös nevezőt, hiszen egyértelmű, hogy a vidék felvirágoztatása érdekében tenni kell valamit. A jelenlegi állapotok tarthatatlanok, tehát az ellenzéknek és a kormányoldalnak is közös felelőssége az eredmény elérése.

Ezt követően valami példátlanul durva támadássorozatot kaptam az igen tisztelt MSZP-s oldalról, amelyre természetesen én magam a tőlem megszokott, kissé talán éles stílusban reagáltam, és miután én a miniszteri pozíciót az adott területet szolgáló beosztásnak tekintem - ahogy az a "miniszter" szó eredeti értelméből is következik -, ezért úgy gondolom, hogy talán az én éles reagálásom nem annyira megengedett a miniszteri székből, mint az ellenzéki oldalról akár a legdurvább kirohanás is. Ezért úgy gondolom, hogy a vita lezárásaként az a tisztességes, ha én mint a témát elővezető miniszter mindazoktól elnézést kérek, akiket a túl erős riposztomban talán megbántottam volna.

(20.10)

Szeretném jelezni, hogy ez nem állt szándékomban, csak a számomra elfogadhatatlan érvrendszer megcáfolása során használtam talán élesebb kifejezéseket.

Ez annál is inkább fontos, mert változatlanul fenntartom azt a felajánlásomat, hogy részt veszek olyan egyeztetéseken, amelyek a mezőgazdasági állandó bizottság keretein belül folynak, hiszen ott mind a hat párt képviselője jelen van, és ott lehet közelíteni az álláspontokat. Személyesen pedig azért megyek el, hogy a megegyezés készségét és a nemzeti konszenzus elérésére való törekvést ezzel is elősegítsem.

Ugyanakkor meg kell mondjam, hogy a vita különböző szakaszaiban elhangzott észrevételek azt a meggyőződésemet támasztják alá, hogy - sajnos - ég és föld a kormányzati oldal és az ellenzéki oldal álláspontja. Mert miről szól az a termőfölddel kapcsolatos jogszabályok módosítására irányuló törvényjavaslat, amelyet beterjesztettünk? Egyrészt a zsebszerződésekkel szembeni kíméletlen fellépésről. Ez egy olyan előterjesztés, amelynek a helyességét vitatni sem lehet, hiszen az ellenzéki oldalon ülő és felszólaló igen tisztelt képviselő hölgyek és urak nem tudnak egyetlenegy olyan országot megnevezni a földkerekség nyugati részén, ahol a törvénytelenségeket tudatosan eltűrnék, ahol az alkotmányos renddel szemben fellépő, az alkotmányos rendet sárba tipró személyeknek ezt a magatartását eltűrnék.

Különösen Bauer képviselőtársamtól kérdezem, el tudna-e képzelni Svájcban, Franciaországban, Németországban vagy bármely más jogállamban, Angliában vagy mit tudom én, hol olyan helyzetet, hogy ott zsebszerződések lennének. Aki ott zsebszerződésre hivatkozna, az adott állam jogrendjétől kapna olyan zsebszerződést, hogy amíg él, megemlegeti. Az, hogy a zsebszerződésekkel, tehát a Magyar Köztársaság törvényes rendjét tudatosan sárba tiprókkal szemben ne lépjünk fel, olyan igény, amelyet a jogállami oldalon álló kormányzati erők semmiképpen nem tudnak akceptálni.

Egyébként is legyen szabad rámutatnom arra, a zsebszerződésekkel kapcsolatos olyan érv, hogy úgysem lesz teljesen eredményes az előterjesztés az ilyen személyekkel, nem érv. Az előbb tárgyaltuk a legnagyobb egyetértésben - az előbb, hát ez még délelőtt volt - a borhamisítókkal szembeni eljárást. Kérdezem, van-e ebben a Házban valaki, aki kételkedne abban, hogy amíg bor lesz, lesznek borhamisítók is. Mégis fellépünk velük szemben, mert ezt a helyzetet elfogadni nem lehet. Vagy kérdezem Bauer képviselőtársamat, aki a korábbi ciklusokban velem együtt több alkalommal fellépett a feketegazdasággal szemben, amíg a gazdaságunkat nem hozzuk teljesen rendbe és a jogrendünket százszázalékosan meg nem szilárdítjuk, fel lehet-e számolni teljesen a feketegazdaságot. Bauer képviselőtársam ugyanúgy tudja, mint én, hogy nem lehet felszámolni, vissza lehet szorítani bizonyos mértékig, de küzdenünk kell annak érdekében, hogy minél nagyobb eredményt érjünk el ezen a területen.

Ugyanez a helyzet a zsebszerződésekkel kapcsolatban is. Nem vagyunk naivak, nagyon jól tudjuk, ha hozunk egy rendelkezést, azok, akik ki akarják játszani törvényt, számos más utat fognak találni, s akkor nekünk mint a jog talaján állóknak, meg kell keresnünk az újabb eszközöket, hogy még hatékonyabban fel tudjunk lépni azokkal szemben.

Azért nem tartom túlzásnak azt a kiélezett vitát, ami különösen a vita első harmadában lezajlott ebben a Házban, mert a föld - ahogy azt Fodor képviselőtársunk is mondta - nem szaporítható, egyszeri, nem megismételhető vagyontárgy, ami állandóan fogy, éppen ezért a földért való küzdelem mindig kiélezett vitát fog hozni. A magyar és a világtörténelemben is számos példát lehetne felhozni arra, hogy a földért a gyilkosságot sem tartották túl nagy árnak. Ezért úgy gondolom, ha mi is szenvedélyesebben szólunk az ügy érdekében, az ügy védelmében, a föld védelmében, akkor ezt egymás szemére nem hányhatjuk, bár - mondom én, mint az ügyet előterjesztő miniszter - úgy tartom korrektnek, hogy akiket megbántottam, azokat megkövessem.

Ami a beterjesztett törvénymódosítás másik sarkalatos pontját illeti, az a használati jog földhivatali nyilvántartására vonatkozik, amellyel kapcsolatban sok jogos észrevétel érkezett, éppen ezért néhány gondolattal reagálnom kell arra, hogy miért külön nyilvántartásban gondolkodunk, miért nem egy nyilvántartásban. Kérem azokat, akik az egységes nyilvántartás mellett szóltak, hogy meggyőzhessem őket. Legyen szabad a tudomásukra hoznom, én is abból az alapállásból indultam ki, hogy ne kétféle nyilvántartás legyen, hanem egy. Igen ám, de én úgy vettem át a tárcát, hogy csak Budapesten 1 millió 600 ezer az elmaradott tulajdonjog-bejegyzési ügy; úgy vettem át a tárcát, hogy számos lakótelep van, amelynek a tulajdoni nyilvántartása még a távoli homályban van. Számos egyéb vonatkozásban igen sok tulajdonjog bejegyzése iránt kérelem ilyen-olyan-amolyan okból be sem érkezett. Ha ehhez hozzávennénk azt a durván 3 millió használati jog bejegyzésével kapcsolatos ügyiratot, amely a törvény életbe lépése után meg fog jelenni, akkor láthatnák, hogy körülbelül több évbe kerülne, amíg egy-egy tulajdoni változást keresztül lehetne vezetni a földhivatalon. Ez olyan jogbizonytalansághoz vezetne, ami teljességgel ellehetetlenítené a mezőgazdaság fejlődését, és ellehetetlenítené az Európai Unióba történő törekvésünket.

Ebben a helyzetben tehát meg kell vizsgálni, vajon miért sérelmes most a külön nyilvántartás, vagy egyáltalán milyen érvek szólnak mellette. Abból indulnék ki, hogy a hatályos polgári törvénykönyv - amely a jogszabályok képzeletbeli hierarchiájában a második helyen áll - 1960. május 2. óta úgy rendelkezik a tulajdonjogról, hogy annak hármas természete van, a birtoklás, a használat és a rendelkezés. Az tehát, hogy mi a tulajdonjog hármas természetének az egyik természetét, a használatot külön nyilvántartásba jegyezzük be, a mi alkotmányos rendünkbe mindenképpen belefér.

Ugyanakkor látni kell, ha azt az eljárást követnénk, amely az egységes nyilvántartás kialakítására vonatkozik, akkor ingatlanonként lenne a nyilvántartás, holott a törvényt kijátszók vagy a használók tömegei nem egy, hanem több ingatlant használnak, esetenként az ingatlanok sorát, és nemcsak egy, hanem több településen is.

(20.20)

Így tehát nem kerülnének a látószögünkbe azok, akik különböző spekulációs megoldásokkal kijátsszák az államot, az állampolgárokat; tehát ebben a helyzetben úgy gondolom, miután számos esetben nem is tulajdonosról van szó, hanem különböző használati jogcímen ingatlanokat használó személyekről, ahhoz, hogy ebből a káoszból rendet tudjunk teremteni, mindenképpen ezt a kettős nyilvántartást kell most megvalósítanunk.

Én magam is azt mondom, hogy amint lehetőség lesz rá - talán éppen Medgyasszay képviselőtársam vetette fel -, az eddigi hármas tulajdoni nyilvántartáshoz, tehát az I-II-III-hoz hozzá lehet majd tenni egy IV. lapot, és akkor a tulajdoni nyilvántartást így lehet majd valamikor egységessé tenni; de jelenleg ahhoz, hogy ezt az egész káoszhelyzetet felszámoljuk, erre van szükség, amit említettem.

Itt felmerült az, hogy egyáltalán a törvényjavaslatnak azok a rendelkezései, amelyek a zsebszerződések ellen olyan módon kívánnak fellépni, amint azt a jogszabály-módosításnak a harmadik része írja elő, vajon helyesek-e, jók-e, vagy miként kell azokat értelmezni. Úgy hiszem, az a tény, hogy a törvényjavaslat kötelezővé teszi az 1 hektár feletti termőföldek használatára irányuló szerződéseknek a területileg illetékes körzeti földhivatalhoz nyilvántartásba-vétel céljából történő benyújtását, önmagában egy rendkívül jelentős dolog, de hogy ezt a nyilvántartásba-vételi kötelezettséget nemcsak a jövőre írjuk elő, hanem a múltra vonatkoztatva is, ez azt jelenti, hogy visszamenőlegesen is fel kívánjuk göngyölíteni a zsebszerződésekben érdekelt, zsebszerződésekkel a törvényt kijátszani kívánó személyeket.

Az a tény, hogy még a saját tulajdonú vagy a közeli hozzátartozó, vagy a vele közös háztartásban élő személy tulajdonában lévő föld használatát is be kell jelenteni, igazolja azt a szándékunkat, hogy teljes körű felderítésre igyekszünk. Az a tény, hogy külön szankciót léptettünk életbe, amit a földhivatal kezébe adtunk, eredményesebbé teszi a zsebszerződések elleni küzdelmet, hiszen a szankciók mellett ott vannak az egyéb jogosultságok, a polgári törvénykönyvből fakadó eljárások és az egyéb eljárások lehetőségei, tehát úgy gondolom, hogy ez egy nagyon korrekt előterjesztés; nem azt mondom, hogy tökéletes előterjesztés.

Ezért kérem önöket, ha ilyen erőteljesen kritizálják az ellenzéki oldalról, ha ilyen nagy szellemi kapacitást tudnak megmozgatni azért, hogy mindent, ami ebben a törvényjavaslatban le van írva, önök támadjanak, akkor kérem önöket, hogy ennek a szellemi kapacitásnak legalább egytizedét fordítsák arra, hogy jobbító szándékkal hozzáteszik a saját javaslataikat, hogy miként lehetne még inkább fellépni a zsebszerződésekkel szemben. Akkor úgy gondolom, meggyőznének arról, hogy önök is el akarják kerülni azt, hogy ennek az országnak a termőföldjei idegen kezekbe kerüljenek; mert ha önök ezt nem teszik, és nem fognak ilyen irányú javaslatokat beterjeszteni, akkor ne haragudjanak, a legjobb szándékom mellett sem tudom az én gondolatkörömből kirekeszteni azt a félelmet, hogy netántán önök közül egyeseknek - esetleg meghatározó személyeknek - valamilyen okból érdekükben áll az, hogy a külföldiek tulajdonszerzését elősegítsék, hogy egyáltalán megakadályozzák azt a kormányzati törekvést, hogy mi a törvényes rendet biztosítsuk a mezőgazdaság területén is.

Ha Bauer képviselő úr visszatekint a múltba, emlékeztetném arra, hogy Bauer képviselő úr soha nem csinált titkot abból a véleményéből, hogy ő nyomban a külföldiek kezébe adná a magyar termőföldek tulajdonát. Mi pedig nem csinálunk titkot abból a véleményünkből, hogy mi nem kívánjuk a külföldiek tulajdonába adni a termőföldet.

Ami a derogációs kérdéseket illeti, hogy tíz év vagy tizenöt év. Úgy terjesztettük elő az ezzel kapcsolatos álláspontunkat, hogy az Európai Unióba történő felvételünktől számított tíz év. Ez körülbelül tizenöt év, amint azt ön is tudja, igen tisztelt Bauer képviselő úr, de azt hiszem, ezek után még mindig rendelkezésre állnak azok az eszközök, amelyeket ön volt szíves a nagy szellemi kapacitásából a mi figyelmünkbe ajánlani, hogy miként tudnak az önkormányzatok olyan hatékony intézkedéseket hozni, amelyek megvédik az adott állam és az állampolgárok érdekeit.

Hogy ez mennyire eurokonform-ellenes vagy mennyire nem, hadd legyen szabad arra hivatkoznom, hogy tessék elmenni a Bordeaux-i borvidékre vagy a rajnai borvidékre, és ha ott tetszik találni egyetlenegy magyar gazdát, aki ott az elmúlt tíz évben földbirtokot vett magának, akkor én elgondolkozom azon, amit ön mondott. De addig, amíg én csak azt látom, hogy a tokaji borvidéken és mindenütt másutt külföldiek ilyen-olyan-amolyan jogcímen szereznek területeket, úgy gondolom, erről a kérdésről érdemi vitát nyitni sem szabad.

Ami most már az ön által felvetett egyéb kérdéseket illeti, tehát hogy mi lesz a derogáció ára: semmiféle ára nem lesz a derogációnak. Én számos megbeszélésen az Európai Unió illetékeseivel, az Európai Unió tagállamaival, az Európai Unió nagyköveteivel, minden lehetséges fórumon - a nagybankok vezetőivel való találkozókon és az üzletemberekkel való találkozókon is -, ha ez a kérdés felmerült, elmondottam, hogy nálunk egyrészt ez ma szociális kérdés, hiszen az országnak számos térsége van, ahol egyáltalán nem tudnak a környéken másból megélni, mint a földből, mert semmiféle egyéb munkahely-lehetőség nincsen, és elmondottam, hogy Magyarországon éppen a kommunizmus átka miatt, hogy itt megszűnt a magántulajdon a földekre nézve, a földnek nincs valóságos forgalmi értéke.

Természetesen mindenki tudomásul vette azt, hogy a mi helyzetünkben nemzetellenes bűntett lenne, és számos olyan államelnököt vagy minisztert tudok önnek megnevezni szükség esetén, akik azt mondották, hogy igaza van, miniszter úr, bűntett lenne a saját nemzetével szemben, ha önök ilyen körülmények között a termőföldek idegenek általi megszerzését lehetővé tennék. De ne haragudjon, a mi derogációs kérelmünk pillanatnyilag semmivel sem szigorúbb, mint a nyugati államok védekezése a saját földterületeik megtartása érdekében.

Olyan kérdések felvetése, hogy az Európai Unióba akarunk-e menni vagy sem - ezt éppen ennek a vitának a kapcsán vezette elő itt Orosz képviselőtársunk. Én úgy gondolom, hogy az európai uniós tagságnak Magyarország ma már mindenben megfelel. Legutoljára a berlini Grüne Wochén egyenesen megkérdeztem a német földművelésügyi minisztert, hogy: tessék megmondani, kérem, hogy gondolja ön, Magyarországnak miben kellene még fejlődnie, továbblépnie ahhoz, hogy mi az Európai Unióra mindenben érettek legyünk.

(20.30)

Azt mondotta, hogy kérem, önök most már az Európai Unió tagságára érettek, most már rajtunk múlik, a belső vitáink elrendezésén, hogy önök mikor lesznek az Európai Unió tagjai. De ugyanezt el tudnám mondani: Franz Fischler úr, az európai mezőgazdasági és vidékfejlesztési főbiztos is úgy gondolta, úgy gondolja, hogy mindenben érettek vagyunk az Európai Unióra; más kérdés az, hogy az Európai Unión belüli egyeztetések miatt végül is ez mikor fog ténylegesen bekövetkezni.

Végül még valami: ön, igen tisztelt Bauer képviselő úr, a vita hevében olyat mondott, amit - úgy gondolom - nem kellett volna önnek megtennie. Nevezetesen, ön belekeverte e törvényjavaslat módosításába azt a szövetkezetekkel kapcsolatos vitát, ami ebben az előterjesztésben nem szerepel. Hadd legyen szabad felhívnom a figyelmét arra, hogy a közeljövőben szerepelni fog. Nyilvánvalóan még a jelenleginél is élesebb vitát fog kiváltani annak az előterjesztésnek a parlamenti tárgyalása. Nos, ön azt mondja, hogy miután mi nem engedjük meg, hogy jogi személyek a termőföld felett tulajdont szerezzenek, nem engedjük meg, hogy a termelőszövetkezetek tulajdont szerezzenek, mi tulajdonképpen kolhozpártiak vagyunk, mert a kolhozban sem szerezhettek tulajdonjogot. Igaz, hogy önnek a kolhozhoz sokkal jobban kell értenie (Derültség.) bizonyos okokból, igen tisztelt Bauer képviselő úr, mint nekem, de azért engedje megjegyeznem, hogy a tanulmányaimból tudom, hogy a kolhozokban nem lehetett a kolhoztagoknak magántulajdonuk.

Mi pedig azt mondjuk, hogy a termelőszövetkezeti tagoknak legyen magántulajdonuk, ők vásároljanak minél több földet, és egy modern szövetkezést hozzanak létre, amelyet nyugati értelemben is szövetkezésnek tekintenek. De önnek mondjam, kérem? Vagy netán nem ismerné azokat a szakvéleményeket, amelyeket Phare-pénzen európai uniós szakértők készítettek a mi termelőszövetkezeti rendszerünkkel kapcsolatban, ahol megállapították, hogy ezek nem szövetkezetek, hanem konglomerátumok? Mi a szövetkezeteket pártoljuk. A szövetkezéseket, az önkéntes szövetkezések minden formáját pártoljuk. Azért vagyok kénytelen elmondani, mert ön ellenkező magatartásra utalt és néhány MSZP-s képviselőtársunk is.

Úgy gondolom, hogy ez majd a termelőszövetkezetekkel kapcsolatos kérdések körében a szövetkezeti törvény módosítása kapcsán úgyis napirenden lesz, és ezt - ígérem önnek - rövidesen és úgy fogjuk előterjeszteni, hogy önöknek módjuk lesz még igen sok indulattal kifejteni azt az álláspontot, amit mi nem tudunk osztani, mert amint mondottam, mi a nyugati típusú szövetkezések hívei vagyunk, nem a kolhozok hívei. A kolhozok hívei most nem a kormányoldalon találhatók, hiszen ők voltak azok, akik a magyar kolhozokat létrehozták, azok mind az ellenzéki oldalon, azok jogelődjei körében találhatók.

Nos, én úgy gondolom, igen tisztelt Ház, hogy itt van egy olyan előterjesztés, amely egy olyan követelésnek tesz eleget, amely a társadalom egészében évek óta mind hangosabban nyilvánul meg. Azt hiszem, hogy annak az elvárásnak, annak a társadalmi elvárásnak, amely ettől az új polgári kormánytól elvárja, hogy az ellenzéki korában tett nyilatkozatait próbálja meg valóra váltani, mert ezért kaptuk mi a kormányzati megbízatás megkapásához szükséges szavazatmennyiséget, minket arra kötelez, hogy ennek az elvárásnak eleget tegyünk. Ez nem képezheti vita tárgyát, mert ez a választópolgárok akarata, a választópolgároknak tett ígéreteket pedig teljesíteni kell, az országot pedig fel kell virágoztatni, és ehhez a törvénytelen, a nemzeti vagyon kifosztására szövetkezett alkotmányellenes zsebszerződések híveivel szemben fel kell lépnünk.

Felmerült itt még egy gondolat, hogy lépjünk fel az eladókkal szemben is, mert hiszen ők is részt vettek a törvényellenes akcióban. Kérem, nem vitatom. Azt sem vitatom, hogy sokkal eredményesebben tudnánk fellépni az eladókkal szemben, mint a zsebszerződéses vevőkkel szemben. Utalnék a palesztin gyakorlatra, akik amikor látták, hogy az ő földjeiket felvásárolják, akkor egy jó ideig tartó eredménytelen küzdelem után elhatározták, hogy az eladók ellen lépnek fel, nem a vevőkkel szemben, mert a vevő esetében természetesen törekszik arra, hogy minél nagyobb vagyonhoz minél kevesebb pénzért jusson. Ez egy rendkívül eredményes módszer volt. De úgy gondolom, hogy mi nem a Közép-Kelet vagyunk, hanem Európa közepe. Itt az ilyen módszerek nem kívánatosak. Miután az eladók között igen sokan elesett, kényszerhelyzetbe hozott személyek, az volt a minisztérium döntése, hogy ezekkel a személyekkel szemben fellépni bűn lenne, hiszen nem ők tehetnek arról, hogy ilyen helyzetbe kerültek, hanem a négy évtizedig tartó bolsevizmus, ami végül is az egész magyar társadalmat és köztük mindenekelőtt a magyar mezőgazdaságot tönkretette. Hogy mi most ezt igyekszünk helyrehozni, ne vegyék tőlünk rossz néven.

Köszönöm a türelmüket. (Taps a kormánypártok soraiban.)

Forrás: parlament.hu