DR. TORGYÁN JÓZSEF földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter: Elnök Úr! Köszönöm a szót. Igen tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Ház! A földrendező és földkiadó bizottságokról szóló, 1993. évi II. törvény módosításáról szóló törvényjavaslatot azért kellett előterjesztenünk, mert egy szakaszt le kell zárni, és utat kell nyitni egy olyan tisztázott helyzetű agrárium fejlesztésének, amelynek során 2000-ben végrehajtható a földrendezés, és tiszta tulajdoni viszonyok teremthetők a mezőgazdaságban. Ennek érdekében természetesen a részarány-földtulajdon kérdését is véglegesen le kell zárni, mint ahogy sort kell keríteni arra is, hogy a részarány-földtulajdon lezárásán túlmenően azokat a kérdéseket is rendezzük, mint a közös tulajdon megszüntetésének kérdése, hiszen enélkül a tulajdoni viszonyok tisztázása nem történhet meg.
Ami a felmerült konkrét észrevételeket illeti a beterjesztett törvényjavaslattal kapcsolatban: legyen szabad megköszönnöm azt a tényt, hogy felszólaló képviselőtársaim döntő többsége a beterjesztett javaslatot támogatta. Igaz, hogy egyes vonatkozásokban a módosító indítványaik beadását is jelezték, amit köszönettel veszek, hiszen minden, a beterjesztett javaslatot jobbító szándékú előterjesztés valamennyiünk közös érdeke.
Az első kifogás a törvényjavaslat 2. §-ával kapcsolatban merült fel: ezt Kis Zoltán képviselőtársunk fogalmazta meg a legpregnánsabban. Kifogásolta, miért kapnak 3000 forint aranykorona értékű kártalanítást azok a részarány-tulajdonosok, akik az igényüket nem nyújtották be határidőben. A válasz rendkívül egyszerű - kár hogy nincs itt igen tisztelt Kis Zoltán képviselőtársam -, ugyanis az igaz, hogy a kárpótlással kapcsolatos igény speciális igény, ami megfelelő határidőhöz kötötten volt benyújtható, de a tulajdonjog soha nem évül el a földtulajdon esetében. Ennek következtében akik nem kaptak a földtulajdon ilyen rendezése kapcsán kártalanítást, kárpótlásra jogosultak, ezért van az ezzel kapcsolatos jogszabályi előterjesztés.
(23.00)
A tulajdonközösség megszüntetését illetően számos kritikai észrevétel hangzott el. Egyrészt azzal kapcsolatban, hogy a szabályozást még mindig bonyolultnak tekintették, amiben igazuk is van azoknak a képviselőtársaimnak, akik felszólaltak ebben az ügyben, de ismételten kérem őket, hogy vegyék figyelembe, hogy a törvényjavaslatnak ez a rendelkezése egy kifejezetten könnyített tulajdonközösség-megszüntetési eljárást tartalmaz, ami a polgári törvénykönyv rendelkezéseihez és a 10. számú polgári kollégiumi állásfoglaláshoz képest rendkívül jelentős könnyítéseket tartalmaz. Tehát ez az érintett, lehetetlen helyzetbe hozott társtulajdonosok részére nyújtott kedvezmény.
Másrészt pedig kérem, vegyék tekintetbe azt is, hogy a tulajdonközösség megszüntetése kapcsán alapvető szempont, hogy olyan határozat szülessék, amely földhivatali bejegyzésre alkalmas. Az állam nem tudja magára vállalni szinte felmérhetetlen számú tulajdonostárs helyett, hogy ő végezze el helyettük a tulajdonközösség megszüntetését, és ez egyébként is a polgári törvénykönyvben rögzített alapvető jogot sértene. Itt tehát az egyetlen lehetséges út az a könnyítés, amit mi a törvényjavaslatban megszövegeztünk. Ha a törvény keretein belül ennél kedvezőbb könnyítéseket tud bárki ajánlani, ígérem, hogy azt örömmel elfogadom, de mi nem láttunk erre lehetőséget.
Egyesek kifogásolták azt, hogy egyáltalán hogy lehet az, hogy a tulajdonközösség megszüntetése kapcsán még mindig maradhatnak egyes társtulajdonosok tulajdonközösségben, miért nem pénzben fizetjük ki, vagy miért nem úgy rendelkeztünk, hogy ezeket pénzben fizessék ki. Azért kérem, mert a polgári törvénykönyv, amely - most már másodszor mondom a mai napon - a jogszabályok képzeletbeli hierarchiájában rögtön a Magyar Köztársaság alkotmánya után következik, részben pedig a 10. számú kollégiumi állásfoglalás azt mondja ki, hogy a tulajdonközösséget elsősorban természetben kell megosztani, és csak ha természetben nem osztható meg, akkor lehet pénzben.
Úgy gondolom, hogy azok a kifogások, amelyek a tulajdonközösség megszüntetésével kapcsolatban a költségek viselését illetően elhangzottak, ugyancsak megalapozatlanok, mert szemben állnak a hatályos jogunkkal, és a hatályos jogunk értelmében - amit adott esetben mint az autentikus jogszabály-magyarázatra jogosult Legfelsőbb Bíróság fejtett ki a 10. számú polgári kollégiumi állásfoglalásában - a tulajdonközösség megszüntetésénél általános szabály az, hogy a költségeket a felek egymás közötti egyenlő arányban kell hogy viseljék. Akkor lehet eltérni ettől a helyzettől, ettől az általános rendelkezéstől, ha egyes tulajdonostársak adott esetben okot szolgáltattak a perre, azok valóban teljes perköltségben marasztalhatók.
Úgy gondolom, hogy legalább ennyire megalapozatlan volt azon képviselőtársaim felszólalása is, akik a jelzálogjoggal kapcsolatban egyenesen olyan megfogalmazásban terjesztették elő kifogásaikat, hogy számukra elfogadhatatlan, hogy miért nem rendelkezett ez a törvényjavaslat a jelzálogjog földhivatali törléséről, és kértek, hogy ezt a hiányosságot - ahogy ők kifejezték magukat, de természetesen én a hiányosságot idézőjelben alkalmazom - pótoljuk, a jelzálogjog földhivatali törlését rendeljük el ebben a törvényben. Kérem, ez olyan jogi nonszensz, hogy erre nem is nagyon kellene válaszolnom, de azért mégis felhívom az érintett képviselőtársaim figyelmét arra, hogy a jelzálogjog mint földhivatalilag bejegyzett jog egyrészt nem évül el, éppúgy, mint a tulajdonjog, másrészt a földhivatali törlésére tulajdonképpen két esetben van lehetőség. Alapvetően két eset merülhet fel. Az egyik az, hogy ha a jogosult a földhivatali törléshez az engedélyét megadja; ebben az esetben van egy könnyített földhivatali eljárás, ahol ez megoldható, hogy a jelzálogjog földhivatalilag törlésre kerüljön. A másik pedig az, ha a bíróság jogerős ítéletben mondja ki. Itt egészen addig adtak nekem "tippeket" egyes képviselőtársaim, hogy tegyük át a jelzálogjogot más ingatlanra. Azt kell hogy mondjam, hogy az alapvető törvények rendelkezéseit senki át nem hághatja, különösképpen nem egy miniszter, ezért kérem, hogy ezektől az idézőjelben mondott kifogásoktól álljanak el, miután az előterjesztett véleményük szöges ellentétben áll a hatályos joggal.
Ennek ellenére azt kell hogy mondjam, hogy az elhangzott észrevételek között számos olyan észrevétel volt, amely mindenképpen megszívlelendő a számunkra. Az utak tulajdoni helyzetének rendezésével kapcsolatban elhangzott egy olyan vélemény, hogy az önkormányzatoknak ne tulajdonba adjuk azokat az utakat, amelyek a jogszabályban írt rendelkezések szerint végül is uratlan dologként vehetők tekintetbe, hanem csak használatba adjuk az önkormányzatoknak. Szeretném jelezni, hogy az állami, illetve önkormányzati használati jog lehetősége megszűnt, tehát csak tulajdonjogba adhatók ezek az utak, és úgy gondolom, hogy ezért az ezzel kapcsolatos kifogást sem lehet figyelembe venni.
Ami most már a felszólalások közül egy valóban törpe minoritást illet, külön szólnom kell Orosz Sándor és Francz Rezső képviselőtársaim véleményéről. Ne vegyék tőlem rossz néven, nagyon nagy tisztelettel mondom nekik, hogy nem tudom, milyen bűnt követtem el, hogy a Jóisten azzal sújtott, hogy ezeket a felszólalásokat nekem végig kellett hallgatnom. Ugyanis olyan elképesztő tényállításaik voltak, amelyekre, úgy gondolom, hogy a leghelyesebb kifejezés az, hogy ezek nem valók a Házba.
Legyen szabad megjegyeznem, hogy Orosz Sándor például vagyonjuttatásnak minősítette a törvényben foglaltakat. Kérem, hadd jegyezzem meg, hogy olyat én még életemben nem hallottam, hogy a tulajdonközösség megszüntetése során valakinek jutott vagyonrész vagyonjuttatásnak tekinthető.
(23.10)
Elhangzott kettejük valamelyike részéről olyan vélemény, hogy ezután súlyos adóterhek járnak. A tulajdonközösség megszüntetésénél nincs vagyongyarapodás, azt a vagyont kapja meg, amely az ő tulajdonrésze, és azt kell hogy mondjam, hogy Francz Rezső igen tisztelt képviselőtársam pedig a szövetkezeti törvénnyel kapcsolatos véleményét fejtette ki. De hadd hívjam fel a figyelmét arra, hogy ennek a törvényjavaslatnak, amit most tárgyal a Ház és amelyben most a viszontválaszt terjesztem elő a különböző képviselői észrevételekre, nem tárgya a szövetkezeti jog, nem tárgya a szövetkezeti törvény módosítása.
A korábbi törvényjavaslat vitája kapcsán tájékoztatásként közöltem képviselőtársaimmal - akik ugyancsak a szövetkezeti törvénnyel kapcsolatos véleményüket fejtették ki -, hogy az a törvényjavaslat sem a szövetkezeti törvényről szól. Kérem, vegyék tekintetbe, hogy a szövetkezeti törvény módosítására vonatkozó előterjesztés csak ezt követően kerül a Ház elé. Hogy ezt miként lehet fenyegetésnek értelmezni? Van, aki még a kabócamuzsikát is fenyegetésnek véli, mert az álma elleni merényletnek tekinti. Én magam boldog vagyok a kabócamuzsikára meg a madárfüttyre is, de mondom, nem lehet kifogásolni, ha valaki ezt másként ítéli meg.
Arra kérem igen tisztelt képviselőtársaimat, hogy a törvényjavaslat elbírálása kapcsán vegyék tekintetbe azt, hogy valóban - ahogy többen kifejtették - egy lehetetlen jogi állapot végleges lezárását célozta meg a mostani törvényjavaslat, és vegyék tekintetbe azt is az elhangzott kritikák kapcsán, hogy egyáltalán az alaptörvényben milyen kifogásolnivalót láttak. Én voltam az 1990-94 közti ciklusnak az az országgyűlési képviselője, aki a legintenzívebben, folyamatosan és szűnni nem akaró módon támadtam azt a tényt, hogy a kárpótlás intézményét léptették az általam ajánlott reprivatizáció helyébe. Emlékeztetem a közvéleményt is arra, ha reprivatizáció lett volna, az nem került volna az államnak egy fillérjébe se, egy tollvonással lehetett volna visszaadni az elvett tulajdont azoknak, ahol a tulajdon még megvolt, és ott jöhetett volna - nem kárpótlás, hanem - kártérítés, akik esetében az a tulajdon, amit elvettek tőlük, nem volt fellelhető.
Ennek ellenére igyekeztünk tárgyilagosan ezt a kérdéssort lezárni. Hadd tájékoztassam ismét az igen tisztelt Házat arról, kifejezetten rágalom és kifejezetten valótlan, hogy mi a szövetkezeteket hátrányos helyzetbe akarnánk hozni. Mi a szövetkezést a mezőgazdaság és a vidék fellendítése legfontosabb eszközének tekintjük a jövőben. Ezért minden lehetséges támogatást megadunk. Arra kérem igen tisztelt Orosz és Francz Rezső képviselőtársaimat, szíveskedjenek elolvasni a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium által kiadott, a mezőgazdaságra és állattenyésztésre vonatkozó támogatási rendszerünk elemeit. Ezekből láthatják, hogy kiemelten támogatjuk a szövetkezéseket, de csak az önkéntes szövetkezéseket. Támogatjuk a termékértékesítő, a termékfeldolgozó és mindenfajta más szövetkezéseket is.
Amint már több alkalommal elmondtam és most is bátorkodom elmondani, az európai uniós szakértők, akik a Phare-pénzeken szakvéleményeket adtak a magyarországi szövetkezeti rendszerről, tényként rögzítették szakvéleményeikben - nekem ezen szakvélemények meghozatalához és kiadásához nincs semmi közöm, mert én akkor ellenzéki képviselő voltam -, hogy a termelőszövetkezetek nem tekinthetők szövetkezeteknek, azok konglomerátumok. Ugyanakkor az egyéb szövetkezéseket - éppúgy, ahogy a világ nyugati felében is - nélkülözhetetlennek tartjuk, és minden lehetséges eszközzel támogatjuk ezeknek a szövetkezéseknek a létrejöttét. Ezért szeretném megnyugtatni a szövetkezetekben élőket és dolgozókat, nemhogy nem fenyegeti őket semmiféle hátrány, hanem kifejezetten arra számíthatnak, hogy mi az egészséges szövetkezeti mozgalmakat minden lehetséges eszközzel támogatjuk.
Miután ennek a törvénymódosításnak a meghozatala nélkül nem lehet továbblépni a mezőgazdaság korszerűsítésében, nem lehet előrelépni a mezőgazdaság termékszerkezetének váltásában, nem lehet előre lépni a tulajdonviszonyok rendezésében, ezért tisztelettel kérem önöket, hogy a beterjesztett törvényjavaslatot támogassák. Ismételten kijelentem, amennyiben a törvényjavaslatot valóban jobbító módosító indítványok benyújtására kerül sor, azokat nagy örömmel támogatom, mert ha egy törvény jó, az a mezőgazdasági és vidékfejlesztési miniszternek is jó, ha egy törvény rossz, akkor az nyilván elsősorban a tárcára és annak vezetőjére üt vissza.
Még egyszer megköszönöm a türelmüket. (Taps a kormánypárti oldalon.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés