DR. TORGYÁN JÓZSEF földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter: Köszönöm a szót, elnök úr. Igen tisztelt Képviselőtársaim! Mindenekelőtt szeretném megköszönni önöknek, hogy ilyen nagy számban és ilyen értékes hozzászólásaikkal járulnak hozzá ahhoz, hogy a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium egy olyan agrárkoncepciót tudjon kialakítani, ami közelít a nemzeti agrárprogramhoz, tehát egy olyan értékes helyzet kialakításához vezethet, amely tulajdonképpen egy konszenzushoz közel álló mezőgazdasági kormányzást tesz lehetővé.

Miután lényegében minden frakció a módosító indítványok függvényében támogatja az előterjesztést, mi pedig sosem vitattuk, hogy ahogy a többi minisztérium sem, úgy a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium sem birtokolja a bölcsek kövét, ezért tehát mi hajlandók vagyunk minden olyan módosító indítványt mérlegelni és elfogadni, amely javító szándékkal került benyújtásra, és amely a benyújtott törvényjavaslatot precízebbé, jobbá teszi.

Ugyanakkor legyen szabad felhívom arra a figyelmet, hogy a világban informatikai forradalom, informatikai robbanás következett be. Ma már olyan távoli országokban, mint a nemrég még világ végének tartott Új-Zélandon is az egyszerű parasztgazdák úgy gazdálkodnak, hogy a reggeli kávé elfogyasztása után leülnek a számítógépükhöz, megnyomják a gombot, és megnézik, hogy a világban miként alakulnak a különböző mezőgazdasági termékek árai.

Hadd mondjam el, hogy a köztársasági elnök úr útjához kapcsolódó földművelésügyi és vidékfejlesztési minisztériumi delegáció mostani bangkoki, ausztráliai, új-zélandi útjával kapcsolatban felmerült, hogy mi van, ha valakinek hirtelen szabóra lesz szüksége.

Kiderült, hogy már a szikh szabó is az interneten hirdeti magát, és ez igaz a mezőgazdasági tevékenység minden fokára.

Új-Zélandon egyébként 200 tehenet gondoz egy személy - tejelő tehenekről van szó -, és én magam jártam olyan parasztcsaládnál, ahol a férj eltörte a lábát, ő látta el a teheneket, és a kétgyermekes kis törékeny asszonyka nemcsak a beteg férjét tudta ellátni, hanem a két gyereket is, és emellett a 200 tehenet. Ebből látható, hogy a mezőgazdaságban is olyan gyökeres változások következtek be, amelyek szükségszerűen előírják számunkra, hogy továbblépjünk.

Ezért van az, hogy ma négy igen fontos mezőgazdasági törvényt tárgyal a tisztelt Ház. De Magyarország ma még mezőgazdasági ország, és az én megítélésem szerint az éghajlatunk, a földjeink minősége, a gazdálkodók körében évszázadok óta felgyülemlett hatalmas tapasztalat és tudás mind egyértelműsíti, hogy a mezőgazdaság nagyon hosszú ideig Magyarország egyik gazdaságilag meghatározó ágazata lesz. Ezért tehát valamennyiünknek kötelezettsége, hogy a mezőgazdaságot minél előbb rendbe tegyük, valamennyiünknek, tehát a kormánypártnak és az ellenzéknek is kötelezettsége, hogy olyan helyzetet teremtsünk a falun, hogy valóban az Európai Unió tagjaivá válhassunk. Mert amíg olyan óriási különbség van a városlakó és a vidéki ember életszínvonala között, mint ma, addig senki ne beszéljen nekem Európai Unióról, mert az az én szememben nem Európai Unió, hogy mi itt Budapesten mindennel el vagyunk látva, a parasztember pedig nem tud a tanyájáról kimenni a betoncsíkra, mert közben elsüllyed.

Tehát egyértelmű, hogy minden előterjesztésnek a mezőgazdasági lakosság szolgálatát kell jelentenie, és én ennek szellemében köszönöm meg azt, hogy igen tisztelt képviselőtársaim a jobbítás szándékával számos olyan körülményre hívták fel a figyelmemet, amelyet mi gondosan mérlegelni fogunk a minisztériumban. Így az egyik kör, amely egyértelműen egy újabb vizsgálatot igényel, az adatvédelemmel kapcsolatos kérdések felvetése. Legyen szabad megjegyeznem, hogy a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium illetékes munkatársai egyeztettek az adatvédelmi biztossal, de törvényszerkesztés közben - miután tárcaegyeztetéseken megy át a törvényjavaslat - nyilván módosulhatott a szöveg, ezért mi újból egyeztetni fogjuk az adatvédelmi biztossal az adatvédelemre vonatkozó adatokat, és szükség esetén módosítjuk, ez a világ legtermészetesebb dolga.

(11.30)

Szeretném hangsúlyozni, hogy nemcsak az adatvédelmi biztostól, hanem - amint az előbb mondottam - akár az ellenzéktől is örömmel és megnyugvással fogadunk bármilyen módosító indítványt, mert ha az hozzásegít minket ahhoz, hogy jobb törvényt fogadjunk el, végül is a mi gondjainkat fogja csökkenteni. Tehát én nem szeretném azt a gyakorlatot folytatni, hogy a kormánypárt előterjesztései a jó előterjesztések, az ellenzék előterjesztései a rosszak. Amennyiben jók, ígérem, el fogjuk fogadni.

Legyen szabad megjegyeznem, hogy viszont ahhoz, hogy eredményes legyen a felszólalók módosítással kapcsolatos igénye, látni kell, hogy az nem egy járható út, hogy, mondjuk, valaki a "mezőgazdasági tevékenységet folytató" definíciónál fölvet egy szempontot, holott a törvény egyrészt kiindul egy alapfogalomból, azt mondja, hogy "mezőgazdasági tevékenységet folytató, technikailag és gazdaságilag különálló egység, amelynek saját, önálló irányítása van"; és akkor még fölsorol három dolgot, hogy kivegyek a háromból egyet, és akkor ahhoz igazítsam az egész definíciót. Tehát én kérem, hogy ha valaki tud jobb definíciót, akkor a törvényszöveg megfelelő módosítása kapcsán azt terjessze elő.

Ismétlem, én nem hinném, hogy bárki azt gondolná, hogy én nem fogadok el egy jobb előterjesztést, amikor olyannyiszor kifogásoltam ellenzéki koromban a beterjesztett törvényszövegeknek a színvonalát. Sajnos, azt kell mondjam: a törvény konkrét szövegezése a legnehezebb munkaköri feladat, ott mindig lehet kifogásokat találni, és mindig lehet hibát találni. Ha önök találnak hibát, akkor azt kölcsönösen ki fogjuk küszöbölni.

Én úgy gondolom, nagyon fontos, hogy az ország lakossága tudja, hogy azok érdekében történt ez az előterjesztés is, akik a mezőgazdaságból élnek. Anélkül, hogy az általános mezőgazdasági összeírás megtörténnék, nem lehetünk az Európai Unió tagjai, nem fejleszthetünk ki egy magas szintű mezőgazdaságot, olyan mezőgazdaságot, amelyből jobban és könnyen tudnak megélni a mezőgazdaságból élők.

Hadd emlékeztessem önöket arra, hogy az Európai Unió tagjai számára 1999-2000-ben kötelező elvégezni az általános összeírást. Ha mi az Európai Unió tagjai akarunk lenni, akkor ezt az összeírást nekünk is el kell végeznünk. Márpedig ahhoz, hogy Magyarország fejlődése abban az ütemben folyhasson, amit mi valamennyien szeretnénk, előre kell lépünk mindenekelőtt a mezőgazdaság területén, a vidék fejlesztése területén, ezért szükségesek a jelenlegi mezőgazdasági szabályoknak az átstrukturálásai, hiszen az egész mezőgazdaság szerkezetváltása most van folyamatban.

Szeretném még egyszer megköszönni azt a nagyarányú részvételt a vitában, amely már szinte a részletes vita szabályaira is kiterjedő precizitással zajlott le. Én ezt megnyugtatónak tartom a mezőgazdaság jövője szempontjából, mert emlékszem, hogy korábban nemegyszer egy-két jelenlévő mellett folytak le ilyen viták. Az, hogy most ilyen tekintélyes számú képviselő vett részt ebben a vitában, garancia arra, hogy a jövőben a mezőgazdaság érdekében megfelelő szintű törvényalkotás legyen.

Még egyszer köszönöm a segítségüket. (Taps.)

Forrás: parlament.hu