FARKAS SÁNDOR (Fidesz): Tisztelt Elnök Úr! Miniszter Úr! Képviselőtársaim! Engedjék meg, hogy egy rövid történelmi visszatekintést tegyek 1992-93-ra, amikor aktív részese voltam a földrendező, földalapokat kijelölő bizottságoknak, és megmondom őszintén, sose gondoltam abban az időben, hogy még egyszer a parlament pulpitusáról ebben a kérdésben szólhatok. Azért sem gondoltam, mert abban az időben akik ezt a kérdést felvetették, és mi akik ezeket a törvényeket megpróbáltuk legjobb tudásunk, belátásunk, szakmai hozzáértésünk szerint végrehajtani, azt hittük, hogy ez egy rövid folyamat lesz. Meg kell állapítani, azóta nyolc év telt el, és itt van ez a törvény, amelyet - úgy gondolom - időszerű végre nagyon korrekt módon lezárni, és ezt a kérdést végérvényesen megoldani.
Így, úgy gondolom, ez a törvénymódosítás, amely a földrendező és a földkiadó bizottságokról szól, rendkívül fontos, és kiemelkedően fontos azért, hogy azokat a tulajdonviszonyban bekövetkezett változásokat végre egyszer tulajdoni lapokon és valós tulajdoni formában, birtoktestekben láthassuk.
A földrendező és a földkiadó bizottságokról szóló 1993. évi II. törvény értelmében a földkiadó bizottságok 1996. december 31-én megszűntek, a rendezetlen földkiadási ügyekben ez időponttól kezdve az illetékes megyei, fővárosi, földművelésügyi hivatalok jártak el. E törvényjavaslat a földkiadási eljárás során felmerült problémák megoldására készült, ezért az egyes szakaszok között nincs minden esetben szoros összefüggés.
A több településre kiterjedő szövetkezetek esetén a részarány-földtulajdon kiadását jelenleg megakadályozhatja az, ha egy településen a földkijelölést vitatják. Ilyen esetben a többi érintett településen sem lehet megkezdeni a földkiadást. A javaslat erre nyújt részletes megoldást.
Sok településen előfordult, hogy a részaránytulajdonok rendezéséhez rendelkezésre álló aranykorona-érték nem elégséges a jogos igények kielégítésére. A hiány többféle okra vezethető vissza, például kisajátítás, földcsere miatt jelentősen csökkent a szövetkezetek területe, és így az aranykorona-érték összege is. Az ettől eltérő okokból felmerülő aranykorona-hiányokat azonban rendezni kell. A rendezésre fel kell használni minden rendelkezésre álló termőföldet és egyéb földterületet, ha pedig a hiba természetben történő orvoslása ilyen úton nem lehetséges, akkor a hatályos törvények analógiájára pénzbeli kártalanítás alkalmazása célszerű.
A rendelkezésre álló adatok szerint az egész országban megközelítőleg 170 ezer aranykorona-hiány rendezésére van szükség, ebből a védett és a védelemre tervezett, a szövetkezetek használatában lévő kivett területek és a halastavak földkiadásra történő felhasználásával mintegy 70 ezer aranykorona-hiány rendezhető. Így az államot terhelő kártalanítás teljes összege nem haladja meg a 300 millió forintot, s ennek költségvetési fedezetére az 1999. évi költségvetésben "A termőföld minőségének védelme, hasznosítása" cím alatt elkülönített összeg szolgálhat.
A földművelésügyi hivatal sorsolással állapítja meg a földkiadás rendjét, ezért többször előfordult, hogy a rényarány-tulajdonosok utólag szerették volna elérni, hogy tulajdonrészüket egy másik táblában kapják meg. Jelenleg erre nincs lehetőség, csak a határozott földhivatali bejegyzés után, ez azonban hosszadalmas és költséges eljárás, ezért célszerű engedélyezni, hogy a határozat meghozatala előtt a tulajdonosok egymás között cserélhessenek.
Tisztelt Képviselőtársaim! A földkiadási eljárás során a földművelésügyi hivatal megállapítja az egyes földrészeket terhelő meliorációs, művelési és egyéb, a termelőföld aranykorona-értékében ki nem fejezett értéknövekedést, és a részaránytulajdonost kötelezi arra, hogy ezt a föld korábbi tulajdonosa, használója részére térítse meg. A kötelezett nagyon sok esetben vitatja ezt a rendelkezést, és ez a vita hátráltatja a földkiadás egészének lezárását. Tekintetbe véve, hogy a költségtérítésre kötelezés nem klasszikus közigazgatási döntés, ezért a kisajátítási eljárás szabályaihoz hasonlóan célszerű ezt az eljárást oly módon szabályozni, hogy a közigazgatási eljárás után a felek közvetlen bírósághoz is fordulhassanak. A módosítás következtében a tényleges földkiadás gyorsabban lefolytatható.
Az eddigi tapasztalatok szerint igen magas azoknak a részarány-tulajdonosoknak a száma, akik lakcímük megváltoztatásáról nem értesítették a földkiadó bizottságokat vagy a földművelésügyi hivatalt, így részükre a határozatot postai úton kézbesíteni nem lehet. Az 1957. évi IV. törvény 45. §-a lehetőséget ad arra, hogy ilyen esetben, amennyiben ezt a jogszabály elrendeli, a határozat közlése közszemle útján történjen meg.
A részarány-tulajdonú földek rendezése kiterjed az aranykorona-érték nélkül területekre is. A földkiadás csak aranykorona-érték alapján történhet, ezért kizárólag a kiadás lefolytatásához célszerű ezeket a területeket is aranykorona-értékkel ellátni.
A halastavak esetében, mivel ezek általában jelentősebb értéket képviselnek, magasabb értéket kell megállapítani, a földrészleten belül kivett területek pedig alacsonyabb értékekkel kerülnek kiosztásra. Ez a megoldás csak elszámolási technikát jelent, mivel ezek a területek a földkiadás után sem kapnak aranykorona-értéket az ingatlan-nyilvántartásban.
A részaránytulajdon kiadásának lezárást követően rendezni kell az érintett területhez tartozó árkok, csatornák és más hasonló műtárgyak tulajdonjogi helyzetét. Egy pillanatra itt megállnék, és utalnék a jelenlegi belvízhelyzetre, amelyről - úgy gondolom - ma nagyon sok mindenkinek más fogalma és véleménye van, és meggyőződésem, ha ezeknek a csatornáknak az elmúlt években - visszamenőleg akár tíz évre és az aszályos tizenöt évre is - megfelelő gazdája lett volna, akkor ma a belvíz által okozott károk jóval, nagyságrendileg enyhébbek lennének, mivel ezek a csatornák, árkok semmiféle karbantartási munkákban sajnos nem részesültek. A törvény helyességét, úgy gondolom, ez a megjegyzés is alátámasztja.
A szövetkezetek ezzel kapcsolatos beruházásaikat az utakhoz hasonlóan a társasági adóból leírhatták. Számos esetben előfordult, hogy a földkiadó bizottság valamely területet az igénylőnek birtokba adott, a részarány-tulajdonos ezt használatba is vette, azonban az intézkedésről határozat nem készült, így ennek az ingatlan-nyilvántartási bejegyzése is elmaradt. A törvény értelemében ilyen esetekben is le kellene folytatni a teljes földkiadási eljárást, ez azonban sértené az érintett jóhiszeműen szerzett és gyakorolt jogait, hiszen a földművelésügyi hivatal csak sorsolással végezheti el a földkiadást.
A földkiadásba 1995. november 25-e óta nem lehetett bevonni a védett és fokozottan védett, valamint védelemre tervezett területeket, így ezek megmaradtak a szövetkezetek használatában, és számos esetben éppen emiatt keletkezett a szövetkezeteknél aranykorona-hiány.
(21.20)
Ennek a helyzetnek a megoldására szolgál a javaslatnak az a rendelkezése, amelynek értelmében ezeket a területeket is be kell vonni a földkiadásba. Többször is megtörtént, hogy jogutód nélkül megszűnt szövetkezet után termőföldvagyon maradt, s ennek további sorsáról a hatályos jogszabályok nem rendelkeznek.
Ilyen esetben a vagyonnevesítés alkalmazása a legcélszerűbb megoldás. Ha a maradványterületre a szövetkezet volt tagjai nem tartanak igényt, úgy a földművelésügyi hivatal az ingatlant árverésen értékesítheti. A befolyt vételárat - a költségek levonása után - a vagyonnevesítés szabályai szerint kell a jogosultak között felosztani.
A korábbi jogszabályok rendelkeztek a helyi közutak települési önkormányzat tulajdonába kerüléséről, az eljárási kérdéseket azonban nem rendezték. A javaslat ezt a hiányt is pótolja. A részaránytulajdonnak megfelelő föld kiadása, illetve a részarány-földtulajdon helyének meghatározása során számos esetben keletkezett a kiadott földrészleteken olyan közös tulajdon, amely esetben a tulajdonostársak nagy számánál fogva a földtulajdon hasznosítása, illetve a közös tulajdon megszüntetése a polgári törvénykönyv szabályai alapján szinte lehetetlen. A rendelkezési jog gyakorlása ugyanis bizonyos esetekben valamennyi tulajdonostárs hozzájárulását igényli, a megosztás pedig a tulajdonosok megállapodásával - ami szintén igényli valamennyiük közreműködését - vagy bírósági úton lehetséges. Gyakran valamennyi tulajdonostárs értesítése, felkutatása is lehetetlen feladat a többi tulajdonostárs számára.
A kialakult helyzet már ma is sok esetben veszélyezteti a közös tulajdonú földterületek hasznosítását, s a tulajdonosok érdekeire tekintettel is kívánatos, hogy lehetővé váljék a közös tulajdonnak az általános szabályoktól eltérő módon való megszüntetése.
Figyelembe véve, hogy az erdők kezelése különleges feltételekhez kötött, a közös tulajdon rendezésére vonatkozó külön szabályok általában nem vonatkoznak majd az erdőkre, csak az 1996. évi LIV. törvény szerinti fásításokra. A törvényjavaslat erre kínál megoldást azzal, hogy a részaránytulajdonnak megfelelő föld kiadása, illetve a részarány-földtulajdon helyének meghatározása során létrejött közös tulajdonok megszüntetésének egyszerűsített, a polgári törvénykönyvtől eltérő szabályait határozza meg. Ez lehetséges anélkül, hogy a Ptk.-t módosítani kellene, ugyanis ennek a szabályaitól a törvény eltérő rendelkezéseket határozhat meg.
A javasolt szabályozás lényege, hogy a fentebb említett módon keletkezett közös tulajdon megszüntetését bármelyik tulajdonostárs kezdeményezheti a körzeti földhivatalnál. A kezdeményező a földhivataltól kapott adatok alapján megosztási tervezetet készít vagy készíttet. A megosztási tervezet tartalmazza a tulajdoni hányadoknak megfelelő új földrészletek kialakításának, az eredeti földrészleten fennálló jogok helyzete rendezésének, valamint a költségek viselésének kérdéseit. Ezt a tervezetet a kezdeményező által összehívott, határozatait egyszerű szótöbbséggel hozó tulajdonosi közgyűlés módosíthatja, illetve ahhoz javaslatokat tehet.
Amennyiben a közgyűlési határozatot egyik érdekelt sem támadja meg, a földhivatal ennek alapján bejegyzi a megosztást, vita esetén pedig a bíróság dönthet. A tervezet a megosztással kialakítható új földrészlet legkisebb területét 3000 négyzetméterben, a korábbi zártkerti területen 1500 négyzetméterben határozza meg. A viszonylag kis mértékek meghatározásának oka az, hogy egy tulajdonosnak többnyire több táblán is van tulajdoni része, tehát a birtokrendezés során az esetek többségében nagyobb ingatlanokat lehet majd kialakítani. A volt zártkertekben pedig igen ritka az 1500 négyzetméternél nagyobb birtok, viszont itt a kialakult művelési, használati viszonyok miatt nagymértékű változás nem is indokolt.
A részarány-tulajdonú földalapba az 1995. évi XCIII. törvény hatálybalépése előtt számos esetben kerültek védelemre kijelölt vagy kijelölésre tervezett területek, s ezeket a területeket a földkiadó bizottságok sok esetben ki is osztották a jogosultak között. E területek további sorsát az érintett tulajdonosoknak a természetvédelmi hatósággal együttműködve kell rendezniük.
A kérdés jelenleg nincs megnyugtató módon szabályozva, így például az osztatlan közös tulajdon esetén a kisajátítás ügyében a hatóságnak valamennyi tulajdonossal együttesen kellene tárgyalnia. Indokolt egy olyan rendelkezés, melynek alapján a részarány-tulajdonosok a közgyűlésükön hatalmaznak fel valakit arra, hogy érdekeiket a kisajátítási eljárás során képviselje.
Tisztelt Képviselőtársaim! Úgy gondolom, egy olyan törvény és törvénymódosítás, amelyről ma beszélünk, nagyon fontos, s a részaránytulajdon kiadása és földhivatalon keresztüli átvezetése minél hamarabb meg kell történjen.
(Az elnöki széket dr. Wekler Ferenc, az Országgyűlés alelnöke foglalja el.)
Úgy gondolom, nagyon fontos ugyanakkor egy következő törvényről később beszélni: ez pedig a birtokegyesítés szabályozása, amely a következő folyamatot fogja jelenteni.
Bízom abban, hogy erre még ebben a törvényhozásban és ebben a ciklusban sor kerül. Bejelentem ugyanakkor, hogy a Fidesz-Magyar Polgári Párt a T/756. számú törvényjavaslat előterjesztését támogatja. Köszönöm megtisztelő figyelmüket. (Taps a kormányzó pártok padsoraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés