GLATTFELDER BÉLA (Fidesz): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Képviselőtársaim! Rendkívül nagy örömre ad okot, hogy a tisztelt képviselőtársak ellenzéki és kormánypárti oldalról egyaránt támogatásukról biztosították a törvényt, és megértették azt, hogy ennek a törvénynek a gyors beterjesztését a szükség tette indokolttá. Magyarország agrárkereskedelmi, nemzetközi agrárkereskedelmi érdekeit érintő ügyről van szó. Hiszen az Európai Unióval megkötendő borkereskedelmi megállapodást nehezítette az a tény, hogy Magyarországon az importborok engedélyeztetése nem teljes egészében felel meg ennek a borkereskedelmi megállapodásnak, a feltételeinek, és ezen ezért változtatnunk kell. Tudvalevő, hogy ennek a borkereskedelmi megállapodásnak a meghosszabbítása, újra megkötése Magyarország érdeke, a magyar szőlősgazdák, bortermesztők érdeke.

Én a törvényjavaslatnak egy kisebb részletével szeretnék foglalkozni, a 3. §-ával, amely szerint a kormány felhatalmazást kap a földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter, illetve a pénzügyminiszter úron keresztül, hogy együttes rendeletet alkosson a borászati termékek kötelező, egységes nyilvántartási rendjének szabályozása érdekében.

Többen említették képviselőtársaim közül a jövedéki törvény ügyét, amelyik ezen a paragrafuson keresztül összefüggésben áll a most tárgyalt törvénnyel, hiszen az Európai Unióban a bor jövedéki termék, tehát ha Magyarország az Európai Unió tagjává fog válni, akkor nekünk a bort a jövedéki törvény hatálya alá kell sorolnunk. Az Európai Unióban a bor még akkor is jövedéki termék, ha az adott tagállam nem vet ki adót a borra, erre a tagállamoknak lehetőségük van, de a jövedéki termékként való kezelés akkor is kötelező éppen amiatt, hogy megvédjék azoknak a tagállamoknak az érdekeit, amelyek viszont a borra jövedéki adót állapítottak meg.

Egy terméknek a jövedéki törvény alá való tartozása azzal a következménnyel jár, hogy az ilyen terméket csak úgynevezett jövedéki adóraktárban lehet előállítani, és onnan a terméket kiszállítani csak az adó megfizetése után lehet, feltéve, hogy a termék nem exportra kerül, vagy pedig nem valamelyik másik jövedéki adóraktárba szállítják ki. Magyarán, csak úgy lehet fogyasztásra felkínálni a bort, ha majd a jövedéki törvény hatálya alá tartozik, hogyha utána az adót már előzetesen megfizették. S nyilvánvaló, hogy egy jövedéki termék esetében rendkívül szigorú nyilvántartási kötelezettségek léteznek, pont azért, ahogy előbb említettem, hogy a többi tagállam érdekeit is védjék, illetve a különböző tagállamok költségvetéseinek az érdekeit védjék, és ez már ma Magyarországon az egyéb jövedéki termékek esetében is így van.

A 3. § arra tesz javaslatot, hogy Magyarországon a bor esetében alakítsunk ki egy szigorú nyilvántartási rendszert, aminek az lehet az egyik értelme, hogy részben ez a szigorú nyilvántartási rendszer, összevetve például a származási igazolványokkal, alkalmas lehet arra, hogy a műborgyártókat ki tudjuk szűrni. De egy ilyen szigorú nyilvántartási rendszer abban az esetben, ha kiterjesztjük majd a borra a jövedéki adó hatályát, a jövedéki törvény szerinti nyilvántartási rendszernek is megfelelhet, tehát ilyen módon a képviselőtársak által javasolt ötlet, miszerint a bor váljék majd jövedéki adó hatálya alá tartozó termékké, amely szerintem egy helyes gondolat, a törvényjavaslat alapján könnyebben megvalósítható lesz.

Fontos megjegyezni persze, hogy a bor jövedéki adó alá való sorolása azért nem túlságosan egyszerű ügy, hiszen a bor egy meglehetősen bonyolult termék, nagyon sok termelő állítja elő, rendkívül sok termelőről van szó, és nagyon sokan élnek ebből, akiknek meglehetősen kevés tőkéjük van. Ezért majd nagyon oda kell arra figyelmünk, hogy amikor a borra a jövedéki adót bevezetjük, akkor ez olyan módon történjék meg, hogy lényegi könnyítéseket is tartalmazzon a borosgazdák számára; például azt hiszem, teljesen egyértelmű, hogy a bor esetében nem lenne indokolt a jövedéki biztosíték alkalmazása, hiszen ez olyan kötelezettségeket róna a termelőkre, amelyeket nehezen tudnának teljesíteni, és például a borosgazda által, illetve a vendégei által, ideértve a borturizmus esetében a turisták által elfogyasztott bort is, nem kellene megfizetni a jövedéki adót.

Meggyőződésem, hogy ilyen könnyítésekkel a bor jövedéki termékkörbe vonása minden magyar valódi bortermelő számára előnyös lenne, jelentős mértékben hozzájárulna a műborgyártás visszaszorításához, és nem utolsósorban az állami bevételek növekedését is biztosítaná. Ezen túlmenően megfontolandó kérdések sorával kell majd foglalkoznunk, de most per pillanat csupán az a dolgunk, hogy a törvény jóváhagyásával, amelyet eddig mindenki támogatott, adjuk meg a felhatalmazást a kormánynak arra, hogy olyan lépéseket tehessen, amelyekkel a műborgyártás visszaszorításával a magyar bortermelők érdekeit szolgálja.

Köszönöm szépen.(Taps a kormánypártok padsoraiban.)

Forrás: parlament.hu