HERBÁLY IMRE (MSZP): Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Az általános mezőgazdasági összeírásról szóló hozzászólásomban jeleztem, hogy a párhuzamosságok zavart kelthetnek a vidék viszonylatában. Meglepődve hallgatom, ahogy kormánypárti ügyvéd-jogász képviselőtársaim nem akarják megérteni az ellenzéki ügyvéd-jogász képviselőtársaim nagyon világos okfejtését. Már nem is csodálkozom azon, hogy egy gépész példával akartam érzékeltetni hozzászólásomban, hogy itt egy olyan pótcselekvésről van szó, amikor csak azért matatunk a gépben, hogy meg tudjuk fizettetni a parasztokkal, a költségvetés-befizetőkkel ezt a pótcselekvést, és nem történik semmi, hiszen ezek a zsebszerződések enélkül is érvénytelenek.
Egyébként meg Glattfelder képviselőtársam mondta nagyon helyesen, hogy oldjuk meg a problémákat egymás után. Javaslom a miniszter úrnak, hogy az ingatlan-nyilvántartás, a földhasználat szabályozása terén tegyen meg mindent, és ne ilyen pótcselekvésekkel rabolja az Országgyűlés egyébként is nagyon kevéske idejét. Ráadásul én is azt érzem, hogy zavar van a koalíción belül, hiszen Medgyasszay képviselő úr egy nagyon érdekes önálló képviselői módosító indítványt terjesztett be. Nem ártana, ha leülnének, először önök egyeznének meg, aztán megszólítanák a parlamenti pártokat, és olyan törvényjavaslatot terjesztenének elő, amely hosszú távon is megállná a helyét és megoldaná azokat a problémákat, amelyek a vidéket zavarják.
Köszönöm szépen. (Taps az MSZP soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés