JAUERNIK ISTVÁN (MSZP): Elnök úr, köszönöm a szót. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! A vita e szakaszában több módosító indítvány mellett is szeretnék érvelni. Az érvelésemhez szeretném a kormánypárti képviselők által az általános vitában elmondottakat is fölhasználni.

Kell, hogy ezt a módját válasszam az érvelésnek, mert ellenzéki képviselők javaslatait sokszor nem kellő súllyal veszi figyelembe a kormány, mint ahogy ez az elmúlt héten az önkormányzati bizottsági ülésen is tapasztalható volt, ahol semmi érdemleges vita nem alakult ki. Éppen ezért úgy gondolom, talán a kormánypárti képviselők érvelése, indítékai segítségemre lehetnek most.

Három héttel ezelőtt itt a Parlamentben az általános vita során a bizottsági előadók kivételével szinte valamennyi felszólaló egyetértett abban, hogy szükség van erre a törvényre, szükség van az átmeneti szabályozásra, és mindenki kiemelte, hogy feltétlenül indokolt az április 1-jei hatálybalépés, de ezzel együtt szinte minden hozzászóló elmondta, hogy módosító indítványokra is szükség van.

Ezt erősítette meg hozzászólásában Rajcsányi Péter képviselő úr; most is megerősítette itt a véleményét nagyon logikusan és pontosan. Erről beszélt Horváth Béla képviselő úr a Kisgazdapárt soraiból, dr. Horváth Balázs képviselő úr az MDF-ből és dr. Turi-Kovács Béla frakcióvezető-helyettes úr is ezt erősítette, konkrétan, hogy módosító indítványokat kell beépíteni ebbe a törvénybe, mert csak úgy fogadható el.

Éppen ezért döbbentett meg a múlt heti bizottsági ülésen, amikor a kormány tisztelt képviselője közölte, hogy az a kormánydöntés született, hogy egyetlenegy indítványt sem fognak támogatni, és nem is rejtette véka alá, hogy ennek az az oka, hogy sor kerülhessen a végszavazásra azon a napon, amikor a módosító indítványokról történik a szavazás. Hogy konkrétan mely indítványok mellett szeretnék érvelni, hadd csoportosítsam egy kicsit.

Elsőként az ajánlás 2., 4. és 42. pontjában szereplő indítványokat szeretném kiemelni. Nem generális problémát jelentenek ezek a módosító indítványok, de úgy gondolom, ahhoz, hogy ez a törvény pontos legyen, korrekt legyen, jó legyen, ezeket az indítványokat el kellene fogadni. Ha csak ez lenne, akkor nem érvelnék itt most, de tudom, hogy vannak olyanok, amelyek nem megkerülhetőek, ezért itt elmondom, hogy mire irányul ez a három módosító indítvány.

A mellékletben kerül fölsorolásra azoknak a településeknek a neve, amelyekre kiterjed ennek a törvénynek a hatálya. Ugyanebben a mellékletben van az is felsorolva, hogy melyik területekre nem terjed ki. Ez így egy kicsit nonszensz, ezt elismerte a kormány képviselője a bizottsági ülésen is, és mások is szóvá tették, hogy formailag nem jó ez a megfogalmazás. Ennek a problémának a feloldására tettünk javaslatot, mint említettem, a 2., 4. és 42. sorszámmal szereplő ajánlási pontban.

A következő ilyen, talán mondhatom úgy, hogy nagyobb kör és fontos kérdés az ajánlás 3. pontjában szereplő indítványunk, amit dr. Lamperth Mónika képviselő asszonnyal nyújtottunk be, de hasonló indítványt nyújtott be Kovács Kálmán képviselő úr és Baja Ferenc is. Ez arról szól, hogy az 1. § (2) bekezdése maradjon el. Nagyon fontos dolog, hogy ez maradjon el, mert az ebben a bekezdésben megfogalmazottakkal ellentétes az 5. §. Arról szól ez a bekezdés, hogy a törvény rendelkezései a Balaton kiemelt üdülőkörzet területrendezési tervének az Országgyűlés által történő elfogadásáig alkalmazhatók.

(23.30)

Nem itt kell rendelkezni arról, hogy meddig érvényes egy törvény - ráadásul az egy óriási hiba, hogy az Országgyűlés által történő elfogadásáig. Ha törvény formájában kerül elfogadásra ez a röviden Balaton-tervnek nevezett területrendezési terv, akkor is annak a törvénynek a hatálybalépéséig ezt a mostani előttünk lévő törvényt hatályban kell tartani. Tehát addig alkalmazni kell ezeket az előírásokat. Ez így semmiképpen sem maradhat benne, mert egyrészt felesleges, másrészt óriási zavart okozna.

A következő, amely mellett szeretnék érvelni, a 9. sorszámon szereplő indítványunk. Ez tulajdonképpen a közmű- és az építési engedély kiadásának összhangját próbálja megteremteni. Jelenleg ez a törvényjavaslat az eddigi ÉVM-rendeletben szereplő tiltáson túlterjeszkedik. Ön most azt mondja, hogy csak oda lehet kiadni építési engedélyt, ahol a közművek megvannak. Egy ilyen építés hosszabb időt vesz igénybe. A Balaton partján több településen folyamatban van a közművek létesítése, csatornázás. Több helyen lehet tudni, hogy rövid időn belül befejeződik a csatornázás.

Ugyanakkor nem lehet kiadni az építési engedélyt addig, míg be nem fejeződik, holott egyértelműen lehet tudni, hogy az építkezés befejezése sokkal később lesz, mint ahogy a közmű elkészül. Úgy gondolom, ez is egy olyan probléma, amely feleslegesen korlátozza, feleslegesen szűkíti az ott élő emberek lehetőségeit. Erre a korlátozásra nincs szükség. Úgy gondolom, hogy ha ezt a módosító indítványt elfogadjuk, akkor nem terjeszkedik túl a szükséges korlátozásnál.

A következő indítvány, amely mellett szeretnék érvelni, a 14., 16., 18. és a 22. sorszám alatt szereplő indítvány. Ez tulajdonképpen a szőlőterületekre, a szőlővel művelt területekre vonatkozó kivételt szabályozza, illetve ezt a szabályozást próbálja helyre tenni. Nem akarom megvédeni ezeket az indítványokat, mert lehet arról vitatkozni, hogy ötezer négyzetméter, háromezer négyzetméter, vagy ötvenezer négyzetméter, három és fél méter vagy négy méter. Nem hiszem, hogy ma bármelyikünk ezt meg tudja mondani. Ezek azok a kérdések, amelyeket majd a területrendezési törvényben kell szabályozni. Az általános vita során azt mondtam, hogy a szőlősgazdák nyugodtan meg tudnák várni azt a fél évet vagy háromnegyed évet - reményeim szerint sehogyan sem többet -, amíg elkészül a végleges rendezési terv, és akkor majd eldöntjük, hogy milyen szabályozás legyen érvényes.

Dr. Turi-Kovács Béla is ugyanezt az érvet mondta el az általános vitában. Hadd idézzek két mondatot az általa elmondottakból. Azt kérdezi, hogy mit jelent ez az ötezer négyzetméter, ezen kell elgondolkodni. "Az ötezer négyzetméter - akárhogyan osztom, szorzom -, mintegy 1500 négyszögölnyi területet jelent. Ugyanakkor az indoklás fényesen igazolja, hogy mintegy 20 hektár az a terület, amelynek esetében már igazán indokolt, hogy gazdasági célra bizonyos építmény készüljön. Azt gondolom, ez az átmeneti időszak arra szolgálna, hogy aki csak tudja, az ötezer négyzetméterenkénti helyrajzi számait építési engedéllyel lássa el, és ez a megítélésem szerint olyan súlyos veszély, amivel foglalkozni kell a törvény előterjesztőinek. Azt gondolom, módosító indítvánnyal ezt valamilyen módon mindenképpen helyre kell billenteni. Ellenkező esetben pontosan a célját nem éri el a törvény, az átmeneti idő a visszájára fordul. Kár lesz belőle, és nem haszon, pont e miatt az egyetlen, azt hiszem, nagyon fontos tétel miatt. Köszönöm, hogy meghallgattak. (Taps a kormánypárti oldalon.)"

Úgy gondolom, ez is azt bizonyítja, hogy ezzel a kérdéskörrel valamit kezdenünk kell. Nincs beadva olyan módosító indítvány, amely ezt megoldaná, viszont bizottsági kapcsolódó módosító indítvány benyújtására még van lehetőség.

A következő a 23. sorszám alatt szereplő indítvány, amelyről hadd mondjak egy-két rövid mondatot. Az előterjesztésben az szerepel, hogy part menti 30 méteres területsávban. Ez egy rendkívül rossz megfogalmazás, mert nemcsak a Balatonnak van partja. Az indítványunkban az szerepel, hogy a Balaton-parton mért 30 méteres területsávban. Úgy gondolom, hogy egyéb partoknál erre nincsen szükség, tehát nem kell tartani ezt az övezetet. Nagyon fontosnak tartom, hogy ez is pontosan kerüljön bele a majdani törvénybe.

Az idő előrehaladott voltára tekintettel most nem érvelnék több indítvány mellett. Ezeket ebben a szakaszban fontosnak tartottam, és szeretném, ha elfogadásra kerülnének. Köszönöm szépen. (Taps az ellenzéki pártok padsoraiban.)

Forrás: parlament.hu