KÉKKŐI ZOLTÁN (FKGP): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Miniszter Úr! A termőföldről szóló, 1994. évi LV. törvény módosítása a T/775. számú törvényjavaslat általános vitájában pontosan kiemeli, hogy ez a törvényjavaslat a Független Kisgazdapárt programjában, és természetesen a kormány mezőgazdasági programjában is fontos helyen szerepelt.
A törvényjavaslat három nagy csoportra osztható: az első a tulajdonszerzéssel kapcsolatos változásokat tartalmazza, a második a földhasználati nyilvántartás bevezetésével kapcsolatos törvényeket, a harmadik a földvédelmi járulék és bírság megfizetésével és a talajvédelmi előírásokkal foglalkozik.
(18.10)
A törvényjavaslat 1. §-ában lévő új 9. § egyértelművé teszi, hogy az úgynevezett zsebszerződésekben leírt elővásárlási vagy -vételi jogát a tilalom alatt álló személyeknek a tilalom megszűnéséhez mint feltételhez kapcsolódóan sem lehet kikötni.
A 2. §-ban lévő törvény biztosítja, hogy a haszonbérlőt megillető elővásárlási jog csak azokra a haszonbérlőkre vonatkozzon, akiknek a tulajdonszerzését a törvény nem zárja ki. A két fontos módosítás a zsebszerződéseket érvényteleníti, és így biztosítja a külföldi állampolgárok termőföld-tulajdonjogának megszerzését tiltó törvény megtarthatóságát - a 7. § (1) bekezdésében van. A 9. § (2) bekezdésében a következő törvénymódosítás olvasható. "A tulajdonszerzési korlátozásba ütköző szerződés semmis, ha az ingatlan-nyilvántartási bejegyzésen az e törvényben meghatározott tulajdonszerzési korlátba ütköző módon, illetőleg megengedett szerzési mértéket meghaladóan termőföld vagy védett természeti terület tulajdonjogának megszerzésére kerülne sor, a föld fekvése szerinti körzeti földhivatal - a továbbiakban földhivatal - az okirat nyilvánvaló érvénytelensége esetére irányadó szabályok szerint jár el." Ez az előző törvényhez képest abban tér el, hogy a föld fekvése szerinti körzeti földhivatal megnevezést használja a földhivatal helyett.
Ami számomra itt egy kicsit problémás, hogy a termőföldről szóló 1994. évi LV. törvény 5. § (1) bekezdésében a belföldi magánszemély termőföld-tulajdonjogát csak olyan mértékben szerezheti meg, hogy tulajdonban legfeljebb 300 hektár nagyságú vagy 6000 aranykorona értékű termőföld lehet. Tudjuk, hogy vásárlás nemcsak egy körzeti földhivatal által nyilvántartott földterületből lehetséges. Az ország más megyéiben is lehet tulajdonjogot szerezni. Ennek ellenőrzése a törvény betartatása szempontjából csak központosított nyilvántartással lehet. A 300 hektár, illetve 6000 aranykorona maximális tulajdon átlag 20 aranykorona/hektáros földterülettel számol.
Ha csak a szántóföld esetében vizsgáljuk, 40 aranykorona/hektáros szántó esetében a maximális tulajdonjog 150 hektár, ha pedig egy gyengébb aranykoronájú szántót - példaként 10 aranykorona/hektárost - nézünk, akkor a 6000 aranykoronával számolva lehetne 600 hektár, de a 300 hektáros korlát csak 3000 aranykorona tulajdonjogot engedélyez. Tudom, hogy a földárak nálunk jóval a nyugati országok földárai alatt vannak. A törvény korlátozó szerepére szükség van, hogy egyesek ne tudják kihasználni a spekulációval ezt az átmeneti időszakot.
Nekem a törvény betartásának ellenőrzésével kapcsolatban vannak fenntartásaim. Megítélésem szerint még az örökléssel, művelési ág változásával s a többi előálló esetleges törvénybe ütköző aranykorona- vagy hektárnövekedés is problémát okozhat.
A törvényjavaslat második része a földhasználati nyilvántartás bevezetésével foglalkozik. 1920-ban egy hasonló törvény az alábbiak szerint rendelkezik; engedjék meg, hogy ezt ismertessem:
"A mezőgazdasági haszonbérletek alapításában a földbirtokrendező törvény több irányban beavatkozott. A haszonbérletből folyó jogviszonyt pedig a haszonbérbe adók és haszonbérlők közt a minisztérium a rendkívüli gazdasági viszonyokra tekintettel törvényes felhatalmazás alapján több ízben különlegesen szabályozta. A mezőgazdasági földbirtokok haszonbérbe adására nézve kötött szerződést a szerződő felek kötelesek - bizonyos kivételektől eltekintve - a közigazgatási bizottság gazdasági albizottságának tudomásulvétel végett bejelenteni. Ha az albizottság a szerződés bemutatásától számított 30 nap alatt nem nyilatkozik, a szerződést tudomásul vettnek kell tekinteni. Az albizottság megtagadó határozata ellen fellebbezésnek van helye az Országos Földbirtokrendező Bírósághoz, mely végső fokon dönt. A bíróság azonban a tudomásulvételt csak akkor tagadja meg, ha az állam vagy az, aki a bíróság hozzájárulásával az állam helyébe lép a haszonbérleti szerződést kishaszonbérletek alakítására átveszi."
Visszatérve: a jelenlegi törvényjavaslat kötelezővé teszi az 1 hektár feletti termőföldek használatára irányuló szerződéseknek a területileg illetékes körzeti földhivatalhoz nyilvántartásba-vétel céljából tett bejelentést.
Nagyon fontos, hogy az ilyen jellegű nyilvántartás létrejöjjön, mert így a zsebszerződések nyilvánvalóvá válnak. A nyilvántartás lehetőséget biztosít az agrártámogatásokhoz szükséges, a tényleges földhasználatot bizonyító hatósági igazolás kialakításához is. A 25/A. § (1) bekezdésében a módosító törvényjavaslat a földhasználati nyilvántartáshoz szükséges adatokat írja elő. A felsorolásból kimaradt a terület aranykorona-értéke és a terület nagysága hektárban. Erre azért lenne szükség, mert a termőföldről szóló 1994. évi LV. törvény a haszonbérelhető terület nagyságát a 22. § (1) és (2) bekezdésében és a 23. §-ban aranykorona- és hektárnagysághoz is köti.
A harmadik rész a földvédelmi járulék, a földvételi bírság megfizetésével és a talajvédelmi előírásokkal foglalkozik. Ezek a módosítások a törvényben szükségesek, egyértelműek. A törvényjavaslat 12. §-a értelmében a földhasználati nyilvántartásra vonatkozó rendelkezések 2000. január 1-jén lépnek hatályba. Ez fontos, hogy a földhivataloknak elég idő álljon rendelkezésre a nyilvántartás bevezetésére.
A T/757. számú törvényjavaslatot jónak tartom, elfogadásra javaslom. Köszönöm a figyelmet. (Taps a kormánypártok padsoraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés