RAJCSÁNYI PÉTER (Fidesz): Köszönöm a szót. Igen tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Miniszter Úr! Az Alkotmánybíróság megszüntette az 1/89. számú ÉVM-rendeletet a 13/98. számú határozatával, amely szükséges volt a víz minőségvédelme és a térségben meglévő természeti értékek megóvása érdekében. Jó ez a törvényjavaslat, és kell is, hiszen az említett ÉVM-rendeletet helyettesíti, de szükség van módosításokra is, mert a szövegben apróbb problémák vannak.
(23.20)
Mivel a területfejlesztési bizottság külön nem kért szót, el szeretném mondani azt is, hogy megtárgyalta ezt a javaslatot. Megtárgyalta mind a 45 módosító indítványt, amit az Országgyűlés jogügyi főosztálya 41 pontba szedett össze. Ezekből a módosító indítványokból, attól függetlenül, hogy melyik oldalon álló módosító indítványok voltak, pusztán szakmai érvek alapján 16-ot tartott jónak, és még eggyel megtoldotta a bizottság önálló indítványaként.
Nem kívánom mindegyik módosító javaslatot végigmondani, mert nagyon kései az idő, és gondolom, képviselőtársaim is szeretnének már hazamenni - én magam a Balaton mellé -, ezért négyet emelnék ki, ami feltétlenül szükséges ahhoz, hogy ez a törvény jól működjön.
Az egyik ilyen módosító indítvány a 717/7-tel beadott módosító indítvány, amely a 2. §-t módosítja, és lehetővé teszi azt, hogy az építési tilalom ellenére közlekedési utak, építési létesítmények, műtárgyak létesüljenek, mert ha nem módosítjuk ezt a paragrafust, akkor az önkormányzatok területén a Balaton-part körül sehol nem lehet építeni se utat, se hidat, se átereszt, se járdát.
A másik ilyen nagyon fontos módosításnak tartom, hogy a törvény rendelkezik arról, hogy csak teljes közművesített területen lehessen építési engedélyt kiadni. Ez nagyon helyes, mert a csatornázásra szükség van a Balaton vízminősége érdekében, de a jelenlegi magyar építési szabályozat teljes közművesítésébe beleérti a zárt csapadékvíz-elvezetési rendszert. A nyílt csapadékvíz-elvezetési rendszernél hiába van szennyvízcsatornázás, nem veszi teljes közművesítésnek, ezért itt szükséges kiemelni azt, hogy nyílt csapadékvíz-elvezetés esetén is adhassanak építési engedélyt az önkormányzatok, illetve a hatóságok. Még két ilyen fontos módosítást fölsorolnék:
Az egyik a 717/5. szám alatt beadott indítvány. Balatonfenyves és Balatonrendes kimaradt a fölsorolásból, pedig az is Balaton-parti település. Azért maradt ki, mert közben szétvált Fonyódtól, és nem került be ebbe a módosításba.
Egy nagyon fontos módosítás még az, hogy ezt a törvénytervezetet határidőhöz kössük. Azért tartom fontosnak, mert a 13/98. alkotmánybírósági határozatban szerepel a következő mondat - és ezt szó szerint idézném: "Az Alkotmánybíróság már több határozatában kimondta, hogy az alkotmány 13. § (1) bekezdésében biztosított alapvető jog korlátozása alkotmányos célok szolgálatában csak akkor tekinthető maradéktalanul alkotmányosnak, ha a korlátozás ideiglenességét, átmenetiségét törvényi rendezés pontosan, kiszámíthatóan és ellenőrizhetően biztosítja." Lejjebb: "Az ingatlanok ez utóbb említett köre esetében a jogalkotó szándékai szerint átmenetinek szánt korlátozás határozatlan időtartamú fenntartása kártalanítás nélkül a tulajdonhoz való jog aránytalan korlátozását eredményezi."
Nos, éppen ezért szükségesnek tartom ezt a módosítást is, hogy a határidő bekerüljön a törvénybe. Egyrészt azért, hogy ennek az alkotmánybírósági mondatnak eleget tegyünk, másrészt azért, mert ha nem teszünk eleget, akkor kártérítési kötelezettsége lesz az önkormányzatoknak, amit nem tudom, hogy föl tudnak-e vállalni.
Azokon a módosító indítványokon kívül, amiket elmondtam, még több kisebb módosító indítvánnyal is foglalkoztunk. Hangsúlyozom még egyszer, függetlenül attól, hogy a jobb oldal vagy a bal oldal javasolta a módosító indítványt, úgy gondolom, a tó védelme a legfőbb szempont, a törvényre szükség van, de sajnos ezekre a módosításokra is. Kérem a tisztelt Házat és a miniszter urat ezeknek az elfogadására.
Köszönöm szépen. (Taps.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés