ATYÁNSZKY GYÖRGY (FKGP): Elnök Úr! Tisztelt Ház! A politikai élet viharai közepette talán fel sem tűnik az a tény, hogy idén tízéves lett Magyarország legújabb kori demokratikus berendezkedése. Számtalan lényeges és lényegtelen dolog történt ez alatt az egy évtized alatt, melyekre most, idő hiányában részletesen nem tudok kitérni.

(18.50)

Szeretnék azonban nagy vonalakban felidézni néhány eseményt, melyek eljuttatták ezt az országot a jelen, sok szempontból pozitív és sok szempontból negatív helyzetbe.

1989 márciusában egy szétesőben lévő állampárt és annak kormánya, valamint egy alakulófélben lévő ellenzék egy asztalhoz ült annak reményében, hogy együttesen, békés úton lebontsák a pártállamot, elindítsák az országot az európai egyesüléshez vezető úton. Törvényszerű volt, hogy az Ellenzéki Kerekasztal más-más oldalain ülők ezt eltérő értékeiknek megfelelően különbözően képzelték el.

A résztvevők vitathatatlan érdeme volt, hogy megállapodtak: mielőbb legitim hatalmat kell létrehozni, ennek pedig egyetlen útja van, a szabad választások mielőbbi kiírása.

Szeretnék itt kitérni a kerekasztal egyik résztvevőjéhez, ez pedig az akkori Szakszervezetek Országos Tanácsa. Talán a felgyorsult események hozták a SZOT-ot abba a meghasonult helyzetbe, hogy a vezetők nem tudtak beilleszkedni a kialakulóban lévő hatalmi berendezkedésbe. Egyetlen példa lebegett a szemük előtt: a lengyel Szolidaritás mintájára elszakadni, és minél messzebb kerülni a párttól és a hatalomtól. Bizonyára ez a cél ösztönözte őket akkor, amikor 1989 augusztusában elhagyták a tárgyalóasztalt, és a további egyeztetésben nem képviseltették magukat. Itt kezdődtek azok a problémák, melyek negatív hatásait ma is érezhetjük.

A szakszervezetek csak ideológiailag próbáltak elszakadni a vezetéstől, anyagilag nem. A szakszervezeti vagyont igyekeztek teljes egészében kisajátítani. Arról a vagyonról beszélek, mely a pártállam idejében elvileg a dolgozóké, a mai kifejezéssel élve, a munkavállalóké volt.

Biztos vagyok abban, hogy mindannyiunknak vannak szép vagy kevésbé szép emlékei a balatoni nyaralásról, melyet munkánk jutalmaként egy SZOT-üdülőben tölthettünk el. Ezek a családok ma is léteznek, sőt többségük sokkal rosszabb anyagi helyzetben van, mint tíz-húsz évvel ezelőtt. A gondtalan kikapcsolódás lehetősége azonban a szakszervezeti vagyonnal együtt eltűnt. Hölgyeim és Uraim! Feltették már maguknak a kérdés, vajon hová lett ez a vagyon? Mert én hetek óta erre a kérdésre keresem a választ.

Ma a munkavállalók a szakszervezet létezéséről csak akkor tudnak, ha az értelmetlen megmozdulásokra, sztrájkra szólítja fel őket, és utcára viszik akkor, amikor ezek a megtollasodott vezetők tisztában vannak az ország pénzügyi helyzetével. Teljesíthetetlen követelésekkel állnak elő, és az a tény sem zavarja meg őket, hogy a munkavállalók egyes csoportjait is egymás ellen fordítják, hiszen egyetlen réteget sem lehet a másik kárára javadalmazni. Ezeknek a felelőtlen szakszervezeti vezetőknek szeretném innen, a parlament és az ország nyilvánossága előtt üzenni: kössünk kompromisszumot, ne hazudjanak rólunk, cserébe mi nem mondjuk el róluk az igazat! A szakszervezeteknek nem a lázítás, hanem az összefogás a feladatuk. A cél egyértelmű: a nehéz körülmények között élő rétegek helyzetének javítása.

A Független Kisgazdapárt történelmi párt, amely a nemzeti sajátosságokat, a kultúra, a polgári demokrácia és a nemzeti függetlenség értékeit, valamint az emberi szabadságjogok teljes körű érvényesülését, az Európához való felzárkózást és a polgárosodást egyaránt fontosnak tartja. Ezek a célok vezéreltek minket az 1998-as koalíció megkötésekor is. Ennek a pártnak - ellentétben a számos parlamenti és parlamenten kívüli párttal - nincs szüksége arra, hogy kitalálja önmagát, hiszen ez már 1909-ben megtörtént.

Visszatérve a tíz évvel ezelőtt történtekre, 1989-ben ez az ország lehetőséget kapott arra, hogy a radikális reformfolyamat az egész társadalmat megmozgató békés forradalommá alakuljon át. Ezt a lehetőséget azonban elmulasztottuk. Ennek köszönhető, hogy gyakran a mai napig felmerül a kérdés: minden szinten megtörtént-e a rendszerváltás? Értelmetlen lenne felelősöket keresni most, amikor már a harmadik szabadon választott kormány és Országgyűlés áll az ország élén, az okozott károkat azonban a társadalom egészének a mai napig is viselnie kell.

Mint azt már a beszédem elején is jeleztem, egy napirend utáni felszólalás időkerete kevés tíz év történéseinek feldolgozására és áttekintésére, erre talán egy egész napos politikai vitanap nyújtana megfelelő fórumot. Azt hiszem, a tisztánlátásra a társadalomnak és a politikusoknak egyaránt szüksége lenne. Ehhez kérem támogatásukat.

Köszönöm szépen a megtisztelő figyelmüket. (Szórványos taps a kormánypártok soraiban.)

Forrás: parlament.hu