DR. KISS GÁBOR, az emberi jogi, kisebbségi és vallásügyi bizottság előadója: Elnök Asszony! Köszönöm a szót. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Az emberi jogi, kisebbségi és vallásügyi bizottságnak a maga sajátos szerepe szerint a nemdohányzók védelméről szóló törvényjavaslat és a hozzá benyújtott módosító indítványok kapcsán néhány problémával szembe kellett néznie.

1. Lehetséges és helyes-e az eleddig az illedelmesség által szabályozott viselkedésmód törvényi, tehát szankciókkal kísért szabályozása? Nem szaporítja-e a normaszegést épp a tilalmazás abból eredően, hogy az élethelyzetek gazdagságát nem lehet egy paragrafus végletesen sok alpontja alá besorolni, ezért a magánszemélyből jogalannyá változtatott emberek úgy érezhetik ettől kezdve, hogy minden megengedett, ami tételesen nem tiltott. Az eddig a feddéssel, rosszallással, közszájra adással kordában tartott szabályszegés kihívóan vállalt normasértéssé válhatik.

2. Szerencsés megoldást hozó iránya a törvénykezésünknek, hogy értékzavaros, cinikus közviszonyaink egyre több privát elemét igyekszik jogi szabályozás hatálya alá kényszeríteni a rendteremtés szándékával.

3. A nemdohányzók védelméről szóló és ezzel a megjelöléssel paradox módon a hadviselés képzetét keltő elszánás nem támad-e túlságosan is hevesen a dohányzók személyes integritásának védművei ellen, nem bélyegez-e erkölcsileg? - Lásd az egészségkárosodás megelőzésére irányuló módosító javaslatokat.

4. Hogyan lehet egyszerre tekintettel lenni a dohánytermesztők és forgalmazók érdekeire, az államháztartás bevételeire, illetve az egészségkárosodás társadalmi kihatásaira és e hatások utólagos következményeinek a büdzsét terhelő költségeire? Ez annál is inkább érdekes kérdés, mert a módosító indítványok egymást kizáró természetűek - ami a csoportosításokat illeti -, és a kormányoldalról egy sor olyan módosító indítvány született meg, amely felpuhítani szándékozott a törvényjavaslat eredeti szellemét vagy megállapítását, és ezt a tényt az előterjesztő képviselője a hozzá intézett kérdésekre kényszerűen természetesen maga is beismerte.

5. Hogyan érhető el, hogy a jogszabályok egyaránt megfeleljenek az életszerűség és az arányosság követelményeinek? Azaz hogy ne alkossunk megtarthatatlan és szankcionálhatatlan, hallgatólagos elnézést, eltekintést feltételező szabályokat, amelyek éppen ezért a törvénykezést és a törvényt tennék hiteltelenné, és nem normakövetésre, hanem normaszegésre indítanának; viszont hogy ügyeljünk arra is, nehogy olyan megtorlásokat helyezzünk kilátásba, amelyek kis súlyú vétségek felszámolásának céljából közveszélyes, ártalmas magatartásformákat törvényesítenek. Lásd: hatósági jogosítványok adása magánszemélyeknek a dohányzással kapcsolatban, ad absurdum a rendőri eljárások igénybevételéig - igazoltatás, feljelentés, ügyek átadása és a többi.

6. Hogyan kerülhető el az a farizeusság, amely tekintettel van a financiális érdekekre, ezekkel megértő és megbocsátó a károkozás tekintetében, viszont engesztelhetetlen a fiatalkorúakkal szemben? - ez a quod licet.

A helyzet nem volt egyszerű, hiszen az előterjesztő a képviselője útján egy sor vitatott helyzetben kapcsolódó, még el nem készült módosító indítványok beterjesztését helyezte kilátásba. Ezzel maga is elismerte azt, hogy bizonytalan a kérdés megítélése tekintetében, és így kívánta a nehézségeket áthidalni.

A bizottság vitája közben a terem fölött átszállt a béke angyala, ezért a bizottság többnyire egyetértő és együttes álláspontját fogalmazta meg, és ezt az álláspontot két törekvés jellemezte; természetesen tekintet nélkül a párthovatartozást illetően. Első, hogy ne engedjen utat a felpuhító, bár meglehetősen összehangoltnak látszó indítványoknak.

(15.30)

Másodszor, hogy ne legyen túlságosan rigorózus. Ezért támogatta azokat a módosításokat, amelyek elkerülhetővé tennék, hogy a törvény a teljesíthetetlenség miatt köznevetség tárgya legyen, illetőleg, hogy az egészségvédelem ürügyén alkotmányos alapjogok sérelméig terjeszkedhessen az előterjesztői túlbuzgalom.

A bizottság nevében csak azt kívánhatom a plenáris ülésnek, hogy ugyanolyan egyetértésben vélekedjen a módosító indítványokról, mint ahogy az emberi jogi bizottság esetében sikerült.

Köszönöm szépen a figyelmet. (Taps.)

Forrás: parlament.hu