DR. PAP JÁNOS (Fidesz): Elnök Asszony! Tisztelt Ház! A második körben szerepelnek azok a javaslatok, amelyeket úgy említettem, hogy fontos módosítások, szigorítások. Szeretném, ha ezek is elfogadásra kerülnének.
A jelentés 11. és 70. pontjában a "nem szabad" helyett a "tilos" szót használnám, illetve a "korlátozás" helyett a "tilalmat" kívánom szerepeltetni. Véleményem szerint ez a korrekt meghatározás, és minden ilyen esetben, amikor valamilyen korlátozásról, valamilyen tiltásról van szó - közlekedés, tűzvédelem és még sorolhatnám -, nem egyéb megfogalmazásokat használunk, hanem egyszerűen azt mondjuk: tilos vagy tiltott. Ez a közlekedési tábláknál is egyértelműen így szerepel.
Azonkívül nem értem igazából, hogy a "tilos", illetve a "tiltott" szótól miért félt az előterjesztő képviselője a bizottsági ülésen, hiszen - persze ezt félve mondom, mert a bizottsági ülésen kaptam egy olyan jelzést, hogy ja, ott ottmaradt a tilos szó, akkor onnan is kivesszük; ezt jelzem, úgyhogy félve mondom a helyet, de remélem, nem vesszük azért ki - a 7. § 4. a) és b) pontja is használja ezt a szót. Tehát egyáltalán nem egy idegen szót kívánok bevezetni, a törvény egész vonulatát nem kívánom megtörni, hiszen ez a szó szerepel benne. Azt gondolom, ha ténylegesen komoly eredményt szeretnénk elérni, akkor a korlátozás helyett nyugodtan lehet írni a "tilos" szót, semmi nem fog változni érdemben.
Egyébként ha az összes többi módosító indítványomat, amelyek a munkahelyre vonatkoznak és a korrektebb munkahelyen lévő emberek védelmét szolgálják, elfogadnánk, akkor én visszavonnám ezt a módosítást, és a "nem szabad"-ot is elfogadom, mert végül is az is korlátozza a tevékenységet, de azt hiszem, ezzel azt mutatnánk, hogy ezzel a törvényjavaslattal tényleg szeretnénk valamit elérni, és akkor a "tilos" és a "tiltott" szó nyugodtan szerepelhetne benne.
A jelentés 36. pontjában viszont van egy ilyen megfogalmazás, amit nem értek igazából - valószínűleg egyébként bennem van a hiba -: "...a dohányzási korlátozással érintett, valamint..." Ezt a szöveget szeretném elhagyni, mert nem értem igazából, hogy mire vonatkozik a korlátozás: személyre, helyre vagy időre, tudniillik ezt nagyon sokféleképpen lehet értelmezni. Nyilván egy professzori szobára nem lehet értelmezni, mert az oda belépő személynek nem szabad dohányoznia, a bent lévő személynek lehet, és még sorolhatnám, tehát számomra rendkívül sok kérdés merül fel ennek kapcsán.
Azt gondolom, a többi részt a 36. pontban lévő 2. § (6) bekezdésében egyszerűsíteném, s azt mondanám, hogy a dohányzásra kijelölt helyen lehet dohányozni, azt egyértelműen meg kell jelölni, és minden olyan helyen, ahol nincs jelölés, nem lehet dohányozni. Egyébként a közlekedésből venném a példát: ahol nem lehet megállni, ott megállást tiltó tábla van, és ahol nincs, ott meg lehet állni; ahol főút van, ott jelzik, hogy főút van, s ahol nem jelzik, ott nincs főút. És nem kellene túlragozni ezt a kérdést; azt gondolom, ez ismét olyan javaslat, amely nem töri meg a törvény vonulatát és nem okoz benne problémát.
Ez volt tehát az első és a második fokozat. Most következnek azok a módosító indítványok, amelyekre azt mondom, hogy inkább keményebbek, és szeretném, ha a törvényben szerepelnének, mert azt hiszem, a háttértanulmányban szereplő közvélemény-kutatás alapján nekünk erre jogunk van, hogy ezt a szigorítást betegyük a törvénybe.
A tanulmány, amelyre hivatkozom, külföldi országok tapasztalatait - amelyek valamilyen formában közel állnak hozzánk -, illetve hazai felmérést is alapul vesz, és a törvényjavaslat 2. §-ában összegzi azokat a helyeket, ahol a tilalmat leginkább igényelné a lakosság: a közforgalmú intézmények, a tömegközlekedési eszközök, illetve a zárt térben megtartott rendezvények. Számomra érthetetlen, hogy ebből a sorból a törvényalkotó miért emelte ki a munkahelyet. Ez gyakorlatilag a jelentés 15. pontjában szerepel, amelyben azt mondja, hogy "a munkahelyen a külön jogszabályban, valamint a munkáltató rendelkezései szerint meghatározott esetekben..." Nem értem, hogy ha a nemdohányzók védelméről szól a törvény, miért kell külön jogszabály, vagy miért kell bármilyen munkáltató kegye ahhoz, hogy lehessen dohányozni?
Azt már csak hozzáteszem - természetesen ezzel lehet vitatkozni -, hogy vajon nem munkahely-e az, ahol zárt rendezvényeket tartunk: ott is vannak, akik munkát végeznek, és a közforgalmú helyeken, közintézményekben is vannak olyanok, akik munkát végeznek. Ők most akkor másfajta munkát végeznek - vagy rájuk mi fog vonatkozni? Hiszen ők azt mondhatják, hogy a munkahelyekre vonatkozik az a paragrafus, amely a munkáltatónak lehetővé teszi, hogy különböző engedményeket tegyen.
A javaslat teszi ezt a kiemelést akkor, amikor ez a tanulmány egyértelműen a munkahelyeknél határozza meg a legszigorúbban, a legkeményebben, a megkérdezett lakosság 72 százaléka igényelné azt, hogy munkahelyen csak a kijelölt helyen lehet dohányozni. Nem értem, hogy egy ilyen erős háttérrel, amit a lakosság biztosít nekünk a megkérdezetteknél - ami egyébként sokkal nagyobb, mint a nemdohányzók köre, tehát ebben valószínűleg a dohányzók is benne vannak -, ebben az esetben én azt gondolom, hogy ebben a 15. pontban szereplő javaslatban bőven elégséges lenne annyi, hogy "tilos a munkahelyen", és vonatkozik rá az a felsorolás, amely később jön a törvényjavaslatban: "a kijelölt helyen..." A munkáltatónak még mindig joga van ezt kijelölni a munkahelyen, s ha erős dohányos dolgozókról van szó, akkor kijelöl több olyan helyet, ahol lehet dohányozni. Tehát abszolút nem sértjük vele dohányzó embertársaink jogait, s egy kicsit talán magunkat védjük, akik ezzel az élvezettel nem élünk.
Azt hiszem, az is fontos dolog, hogy a nemdohányzók védelménél nem kell más jogszabályra hivatkozni, ez a törvény nagyon szépen tudja ezt korlátozni, illetve meghatározni, s a munkáltató rendelkezéseire sem kell bízni semmit. Erre csak egy példát mondok: az egész napját el tudja szúrni az ember akkor, ha elmegy valahova tárgyalni, és ez, mondjuk, reggel 8 és 10 óra között van; beül valahova és megkérdezik, hogy ugye, rágyújthatok, s mire megkérdezik ezt, már rá is gyújtottak. Két cigaretta után annak az embernek, aki nem dohányzik, tönkrement a napja.
Azt gondolom, legalább esélyt teremtsünk azoknak az embereknek, azoknak az embertársainknak, akik nem kívánnak passzív dohányosok lenni! (Harrach Péter szociális és családügyi, valamint dr. Gógl Árpád egészségügyi miniszter bejönnek a terembe.)
A jelentés 33. pontjában lévő módosítást - oda is lapozok gyorsan - azért tartom....
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés