DR. TOLLER LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Egy rövid visszautalás az előző hozzászólásomra: valójában jogos volt az elnök asszony megállapítása, hogy ügyrendi javaslatot kellett volna tennem, amikor megállapítottuk a vita szakaszait. Viszont áll az én állításom is, miszerint végül is a szakaszolás - lehet, hogy előbb kellett volna észbe kapnom - nem igazán helytálló; pont azért, amit most kénytelen leszek elmondani, hisz ebben a vitaszakaszban alig találhatunk kormány által támogatott módosító indítványt. Ragaszkodunk egy olyan részletező, esetenként elnagyolt szabályozáshoz, amely a törvényjavaslat egészét végigkíséri. Valójában kényelmetlen helyzetben vannak azok a képviselőtársaim, akik egy rossz szabályozást próbálnak pontosítani úgy, hogy a részletezéssel még rosszabbá teszik a törvényt - minden jó szándék mellett. Klasszikus példa erre talán, amikor megfogalmazzuk a szórakoztató és vendéglátó intézmények körét - erre több módosító indítvány visszatér - pontosítunk.
(15.50)
Utána nem tudjuk eldönteni azt, hogy az üzemeltető, a törvény vagy a polgár szabad akaratából minősítjük majd dohányzóvá vagy nem dohányzóvá bizonyos helyiségeket. Ebben a pillanatban ha pontosítjuk a generális szabályt, csak rosszabb lesz a törvény, a generális szabály pedig nem alkalmazható, hiszen nincs meg az az eljárószervkör - majd itt a bírságnál vissza lehet erre térni -, amelynek feladatul és hatáskörül tűzzük ki azt, hogy ezeket a megfogalmazásokat, illetve törvényi kívánalmakat ellenőrizze. Mert ha ma tudjuk azt, hogy egy vendéglátóhelyet durván 54 magyar állami és önkormányzati ellenőrző szerv ellenőrizhet, akkor vajon melyik feladat- és hatáskörébe tartozik az, hogy ezeket a minősítéseket, ezeket a besorolásokat, ezeket a törvényi követelményeket végrehajtsa. Ha valamennyié, nagy a baj; ha egyiké se, akkor még nagyobb a baj. De valakinek ezt ellenőrizni kell!
Egy halvány utalás van erre, és ilyen pontosítás van is itt a módosító indítványok között, hogy esetleg talán a Fogyasztóvédelmi Főfelügyelőség, amelyet már agyonterheltünk a reklámtörvénnyel, más elegáns és kevésbé elegáns törvényekkel, majd meg fogja oldani ezt a feladatot. De a tűzoltóság mint szakhatóság például hiányzik ebből a lehetőségből, pedig a dohányzással kapcsolatos legtöbb tilalom érvényesítése, és egyáltalán, a nyílt láng használatával kapcsolatos legtöbb tilalom érvényesítése az ő feladatukat képezi.
Ebbe a körbe tartozik az a pontosítóindítvány-sorozat, hogy dohányzó és nemdohányzó hely és így tovább, amely használhatatlan, azért, mert maga a törvény alapszövege használhatatlan ezeknek a fogalmaknak az alkalmazásában.
Én örülök, hogy Kökény Mihály és Béki Gabriella javaslatait támogatta a kormány, amelyek a törvényjavaslat 2. § (4) bekezdéssel történő kiegészítését tartalmazzák. Ennek az a baja, hogy itt egy kicsit elvtelen volt a támogatás, hiszen ennek a módosító indítványnak az utolsó mondatát is támogatják. Maga a módosítás arról szól, hogy egy piktogramot kell kitenni, hogy lássuk, hogy miről van szó dohányzás és nemdohányzás tekintetében, és a következő, hogy ennek a szabályait a Fogyasztóvédelmi Főfelügyelőség a szakmai kamarák bevonásával alakítja ki.
Itt van egy nagy baj! Tudniillik a Fogyasztóvédelmi Főfelügyelőség sok mindent tehet hatósági jogkörében, csak éppen szabályt nem alkothat! Ha a kamarák önszabályozásának körébe utaljuk ezt a feladatot, akkor még valahol egy kicsit még billegősen, de elfér a dolog. Amennyiben a Fogyasztóvédelmi Főfelügyelőséget beavatjuk ebbe a szabályozási körbe, olyan normaalkotásra adunk lehetőséget, amely enyhén szólva jogszabályellenes, kissé túlozva alkotmányellenes, de mindenképpen a jogalkotási törvénybe ütközik.
Ebbe a körbe tartozik az is, hogy túlszabályozza az egészségügyi intézményeket, minden lábán meg akarta fogni maga a normaszöveg, ahelyett, hogy annyit írt volna, hogy egészségügyi intézményekben tilos a dohányzás, és pont. Nem kell itt cifrázni, hogy alapellátás, szakellátás, intézmény, gyermekjólét és így tovább. Bővíthető a kör: egészségügyi és gyermekintézményekben tilos a dohányzás. Ebben a pillanatban mindenki érti, miről van szó, és nem azt kezdi keresni, hogy esetleg egy rendelőintézetben, ahol a járóbeteg-ellátás és a szakellátás együtt van, és közben ennek az intézménynek van egy harmadik szegmense is, mondjuk, kiadták átmeneti pihenésre, ilyen is van, ebben az esetben abban a helyiségben lehet dohányozni; az amúgy egy kubatúrában, azért, mert különböző szakfeladatokat lát el az intézmény, nem.
A legáltalánosabbak ilyenkor az egzakt szabályok: az egészségügyi intézménynél mindenki tudja, hogy miről van szó, a gyermekintézménynél mindenki tudja, hogy miről van szó, mit jelent az az intézmény. A mondatnak és a gondolatnak minden további bővítése még módosító indítványokkal is csak rontja a törvényjavaslatot.
Én a legjobban dr. Torgyán Józsefné Cseh Mária képviselő asszony javaslata támogatásának örülök, tudniillik ez az egyetlen pont, ami teljesen egzakt módon határozza meg a 18 éves korhatárral kapcsolatos feladatokat. Ennyi! Nem kell itt cifrázni a szabályozást! Ez egy rövid, értelmes mondat, hozzákötjük az életkort, amit a törvény amúgy nem sok helyen szabályoz, holott az egyesült államokbeli szabályozásnál a 18. év, illetve a felnőttkor a sarokpont. Azt mondják, hogy addig semmit, a dohány közelébe se kerülhet senki, afölött pedig azért ennél liberálisabb a szabályozás, még ha a közintézményekből ki is tiltották a dohányzást az Egyesült Államok legtöbb államában, illetve területén.
Számomra az is érthetetlen, hogy néhány teljesen racionális indítvánnyal nem ért egyet a kormány. Egynek viszont nagyon örülök, hogy a 200 méteres, meg a mindenféle rövidtávfutásra alkalmas távok elhagyását támogatta a bizottságok többsége is és a törvényalkotó. Valamennyit dolgoztam az államigazgatásban és a hatósági munka néhány területén is, és számomra teljesen agyrém az, amikor megtekerik a colstokot és a mérőszalagot, hogy a 100 méterbe éppen belefér valami vagy nem. De 100 méter 1 centiméterre bármit lehet csinálni!? Szóval, ezek azok a szabályok, amikor értelmezhetetlen a dolog.
A tetejében még benne volt az is, hogy a legrövidebb távon mérve! Képzeljék el azt, amikor az egyik oldal egy egészségügyi intézmény, közte egy tízemeletes háztömb, és a másik oldalán, mintegy 50 méterre van egy dohánybolt, de, mondjuk, az épület szalagház, mint Kaposváron. Akkor most melyik a legrövidebb táv? Világos, hogy a légvonalban mért távolság, ugyanakkor körülbelül két kilométer az odajutás lehetősége. Szóval, egyáltalán szeretném a képviselőtársaimnak javasolni, hogy hosszú távon próbáljuk a magyar jogból kiirtani ezeket a szabályokat. Mert például az illatnál is vannak ilyen Köjál-, bocsánat, régi egészségvédelmi szabályok, a disznóól és a családi ház közötti 300 meg 500 méter, az illat pedig nem méterspecifikus, hacsak valami mást nem teszünk ellene.
Én nagyon sajnálom azt, hogy több képviselői javaslatot e körben nem támogatott a kormány, különösen azért, mert ha jól tudom, ide illeszthető az egészségvédelmi bírság intézménye. Ez a szabályozás egy katasztrófa! Rossz; se alanya, se tárgya, se tartalma! Ha van alanya, csak félig van alanya; ha van tárgya, akkor csak félig van tárgya, vagy túlzó tárgya van. A jogalkotás tárgya a magatartás, és ha a magatartásokat egzakt módon össze akarjuk szedni, akkor igen zavarba jön majd a jogalkalmazó, akinek ezeket a magatartásokat egyenként, általában és különösen figyelemmel kell kísérni, ne adj' isten, bírsággal szankcionálni.
Ez az intézmény arra jó, hogy gyakorlatilag hidat alkosson a dohánylobby és a nemdohányzó lobby között egy bírság intézményével, amikor is részben a forgalmazóra - az előállítóra ennek semmi hatása nincsen -, részben magára a dohányzóra vet ki olyan bírságnak nevezett kvázi adót - mert csak az alkalmazás széles körétől függ az, hogy ez adó módjára fog viselkedni vagy nem -, hogy ebből valamiféle egészségvédelmi alapot, egyesek szándékai szerint oktatási, ifjúsági meg még nem tudom, milyen sportalapokat is támogatnánk. De mi lesz ennek a vége?
Aki már látott Magyarországon lehetőséget arra, hogy ilyen gumijogszabályba feljelentőt, feljelentettet és hatóságot együtt egy olyan procedúrára kényszerítünk, amelynek a végeredményének a minimuma is elég sok, mondjuk, a jelentősebb közlekedési bírságokhoz képest, a felső határa pedig abszolút nem illik a hatályos magyar jogrendszerbe, a tartalma pedig a most általunk tárgyalt, nem túl jó szabálysértési törvénnyel sincs semmiféle köszönő viszonyban, akkor ezt a szakaszt úgy, ahogy van, el kellene hagyni, vagy egy olyan generális és egyszerűbb szankcióval, alacsonyabb bírsággal fenyegetni, ami egyáltalán még kezelhetővé teszi az ügyet.
(16.00)
Arról van szó eme bírság intézményében, hogy ha a női vécéből valaki kifüstöl és nincs kinn a dohányzást megengedő piktogram, ebben a pillanatban a szomszéd illemhelyről - elnézést - szól valaki a portásnak, a portás pedig intézkedik, hogy aki füstöl, hagyja el a helyiséget - így szól ez a szabály, illetve maga a törvény! És egy portás feljelentést tehet mint hatóság, hozzáteszem: ha egy intézmény illemhelyéről van szó, és nem akarom lerondítani ezt a törvényjavaslatot, és eljár az ÁNTSZ-bírság ügyében, ahol 50-100 ezer forintig majd meg fogja bírságolni az ÁNTSZ által soha nem látott elkövetőt. Sőt az is lehet, hogy a szomszéd, aki csak észlelte a füstöt, sem látta azt, aki elkövette ezt a vétséget vagy bírságalapot vagy szabálysértést - nem is tudom, minek nevezzem ezt a tényállást.
Kérem, ilyen szabályokat tilos hozni a jogban! Ami egyszerűen végrehajthatatlan, ott az egyetlen cél maga a bírság, s ennek a bírságnak se nevelő hatása nincs, se eredménye nincs valójában, és a mérlegelés köre olyan széles, hogy abszolút alkalmazhatatlan. Mikor a bírósági döntéseknél vagy a szabálysértési hatóságoknál az irányadó bírságot próbáltuk megfogalmazni annak idején akár a reklámtörvény, akár más tekintetében, állandóan falba ütköztünk. Hozzáteszem: valószínűleg itt is van egy alkotmányossági fal, amelyen most áthatolt az előterjesztő - de valószínűleg jobb lett volna, ha ezt nem tette volna. Köszönöm a figyelmet. (Taps az MSZP padsoraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés