DR. TOLLER LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Itt két módosító indítvány is megfogalmazódott egyrészt a termékdíj, másrészt pedig az általam korábban említett egészségvédelmi bírság tekintetében. Mielőtt bárki azzal vádolna, hogy itt valami dohánylobbyról van szó, gondoljuk át, hogy mit művelünk különböző jogszabályokban azonos termékre, azonos termék forgalmazásával kapcsolatosan.
(17.30)
A dohányon, de a szeszen is, és mondhatom, minden jövedéki terméken van egy szép jövedék. A fogyasztónál, a végső felhasználásnál megjelenik egy áfa, és most még kitalálunk néhány olyan konstrukciót, ami az állami központi bevételeket növelheti - aztán hogy majd hogyan osztjuk fel, az egy másik kérdés -: az egyik az egészségvédelmi bírság, amely gyakorlatilag egy központosított bevétel lenne; a másik ilyen intézmény az egészségvédelmi termékdíj lenne.
Hát döntsük el, azért egy országgyűlésnek képesnek kell arra lenni, hogy összerakja a rendszert, és döntsük el, hogy az egészségre káros termékek tekintetében milyen egységes védelmi intézkedéseket tesz a lakosság egészségének védelme érdekében! És akkor valami mellé le kell tenni a voksot! Alkotmányosan elég kezelhetetlen az a kérdés, hogy egyetlen termékre, egyetlen szolgáltatásra, akármilyen intézményre olyan szabályokat hozzunk, hogy végül is egy végtelenített csapot nyissunk ki, amit soha többé nem tudunk elzárni. És így egy eklektikus rendszer jön létre, ami annyit jelent, hogy bármely más területen is hasonló igénnyel léphet föl bármelyik szolgáltató, bármelyik termelő és bármelyik fogyasztó.
Én ezért szeretném felhívni a figyelmet arra, hogy az összes jó szándékú indítványnak van egy nagy csapdája (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.), hogy rettenetesen rossz precedenseket szül, és a mindenkori kormánynak abszolút szabad kezet ad abban, hogy mindenféle jogcímen csapolja (Az elnök ismét csenget.) a termelést, a fogyasztást és a lakosságot. És ez nem lobbykérdés - ez egy alkotmányossági kérdés!
Köszönöm. (Taps az MSZP és az SZDSZ padsoraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés