DR. WESZELOVSZKY ZOLTÁN (Fidesz): Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Ház! A törvénytervezet általános vitája során már utaltam rá, hogy különleges a most tárgyalt téma.
Különleges mindenekelőtt azért, mert kivétel nélkül mindenkire vonatkozik. Különleges azért is, mert közvetve azokat az elhunyt szeretteinket, barátainkat és ismerőseinket is érinti, akik már nem tudják észrevételeiket és kívánságaikat elmondani és megfogalmazni. Különleges továbbá azért is, mivel a halál, a gyász, a kegyelet és a temetkezés kulcsszavakkal az azok bázisára építkező törvénytervezet kivételes helyzetet teremt a szűkebb pártpolitikai szempontokon való túllépésre. Úgy gondolom ezért, hogy ezen körülmények már önmagukban is elegendő indokot adnak ahhoz, hogy a törvénytervezet kiemelt figyelmet kapjon.
Tisztelt Ház! A törvénytervezethez készült, a bizottsági kapcsolódó indítványokkal együtt mintegy kétszáz módosító javaslat alapján jóleső érzéssel állapíthatjuk meg: a dokumentum megkapta ezt a kiemelt figyelmet.
(14.20)
A rendelkezésemre álló szűk időkeretre tekintettel a nagyszámú módosító indítvány közül most azokról fogok - természetesen a teljesség igénye nélkül - röviden szólni, melyeket lényegesnek tartok és elfogadásra ajánlok.
Tisztelt Ház! Kedves Képviselőtársaim! A törvénytervezet 1. §-a fontos alapelveket deklarál, azonban nem veszi figyelembe, hogy az egyházi temetések mellett még ma is sok a világi temetés. Ezért javasoljuk, hogy az alapelveknél a temetés módja egészüljön ki az eltemettetők által meghatározott világi szertartással.
A törvénytervezet fontos eleme a tulajdonosi kör kibővítése. Jónak és helyesnek tartjuk azt a Csizmár Gábor által benyújtott indítványcsomagot, mely az alapítványok helyett a közhasznú szervezetek kategóriát emeli be a tervezetbe.
Tisztelt Ház! Tájegységenként, településenként, vallásonként és felekezetenként eltérőek a temetkezési szokások. Ezen hagyományok őrzése, ápolása olyan tulajdonosi feladat, amit érdemes a törvényben rögzíteni. Ezért kérem, támogassák azt az indítványunkat, amely a temető tulajdonosának a feladatává teszi a temetők kegyeleti méltóságának az őrzését.
A temetkezés és a nemzet történelme, a nemzettudat formálásában kiemelkedő fontosságú a nemzeti sírkert létrehozása. Ebben központi szerepe lesz a most létrehozandó, nevéhez és funkciójához méltó testületnek: a nemzeti kegyeleti bizottságnak. A bizottság feladatait azonban az előterjesztésben leírtaknál szélesebb körben kell meghatározni. Ezért javasoljuk, hogy a nemzeti kegyeleti bizottság feladata legyen a nemzeti sírkertek megteremtésére irányuló kezdeményezések véleményezése, a rendelkezési jog gyakorlása a temetési és a kegyeleti emlékhelyek tekintetében, a megemlékezések módszertanának és gyakorlatának kialakítása, a nemzeti gyásznap meghatározása, a gyász nemzeti méretű kifejezése és megformálása. A törvényben biztosítani kell továbbá, hogy e nagy tekintélyű testületet operatív feladatai ellátásában egy hivatali szervezet, titkárság segítse.
Tisztelt Ház! A bűnözés terjedése az elmúlt években a temetők világát sem hagyta érintetlenül. Sokaknak sajnos közvetlen tapasztalatuk van arról, hogy az erőszak a temetőkbe is - rossz kifejezéssel élve - begyűrűzött. Ezért fontosnak tartjuk, s kérem támogassák azt a módosító indítványunkat, mely a temető rendjének a betartása mellett az őrzést is az üzemeltető feladatává teszi, hiszen a temetővel kapcsolatos vagyoni jogok védelme nélkülözhetetlenné teszi azt, hogy a törvény erről a feladatról is rendelkezzen. A tisztességes és egyenlő feltételekkel való verseny mindenütt megkövetelhető, így a temetkezési szolgáltatások területén is. Ezért fontosnak tartjuk és támogatjuk azt az indítványt, amelyben kimondásra kerül, hogy az üzemeltető az azonos szakmai feltételekkel rendelkező temetkezési szolgáltatók között hátrányos megkülönböztetést nem alkalmazhat.
Az elhunyt akarata és a temettető anyagi lehetősége összhangba hozását az a szöveg tartalmazza, mely szerint "az eltemettetés módjára és helyére nézve az elhunyt életében tett rendelkezése az irányadó", s módosító indítványunkban ezt kiegészítjük azzal, hogy "amennyiben az nem ró az eltemettető személyére aránytalanul nagy terhet".
A rendelkezési jog esetében világos különbséget kell tenni, aszerint, hogy a biológiai lebomlási folyamatokat figyelembe véve milyen temetésről van szó. A nem hamvasztásos temetés esetében ez a folyamat a 10 évet jelentősen meghaladhatja. Ezért támogatjuk azokat az indítványokat, melyek a rendelkezési idő tekintetében 25 évet írnak elő minimumként.
A temetkezéssel összefüggő dokumentumok szakszerű megőrzése és hozzáférhetősége ugyancsak fontos és elvárható követelmény. Ezért támogatjuk azt a javaslatot, mely a halottvizsgálati bizonyítvány megőrzésének módjáról való intézkedést a kormányrendeletben szabályozza.
Helyeseljük az önkormányzati bizottság indítványát, mely javasolja, hogy a törvény szövegébe kerüljön be: "A temetkezési szolgáltató tevékenységének gyakorlása során a törvényben meghatározott alapelveket köteles betartani." A vállalkozások támogatása, működésük segítése, feltételeik javítása mindannyiunk közös érdeke. Ezért egyetértünk és támogatjuk azt a többek által is kezdeményezett módosító indítványt, mely szerint a temetkezési szolgáltatások működését az egészségügyi intézményen kívüli 200 méteres körzetben ne tiltsuk meg. Ugyanakkor az egészségügyi intézmények közelében lévő szolgáltatásoknak különös figyelmet kell fordítaniuk a kegyeleti érzelmek tiszteletben tartására.
Helyeseljük a törvénytervezet összeférhetetlenséggel összefüggő passzusát, ugyanakkor azt túl szigorúnak ítéljük meg, hiszen a temetkezési szolgáltatást végző vállalkozóknak, a gazdasági társaság vezető tisztségviselőinek, vagy alkalmazottainak közeli hozzátartozói az ország egész területén lennének kizárva a javaslat szabályozása alapján az egészségüggyel kapcsolatos tevékenységekből.
Ezért támogatjuk azt az indítványt, amely az összeférhetetlenséget egy megyén belülre értelmezi, illetve szűkíti. Fontosnak tartjuk, hogy a temetkezési szolgáltatási tevékenység folytatásához a jegyző előzetes hozzájárulása szükséges. Ennek azonban objektív alapokon kell nyugodnia. Ezért támogatjuk azt az önkormányzati bizottsági indítványt, amely a vállalkozási engedélyezésnél pontosítja a jegyző előzetes hozzájárulásának a feltételeit.
A törvényjavaslat eddigi vitája során nyilvánvalóvá vált, hogy a vagyoni biztosíték mértékének egységes, fix összegű megállapítása nem jó megoldás, annak meghatározása körültekintőbb és differenciáltabb megközelítést igényel. Ezért helyeseljük, hogy a vagyoni biztosíték meghatározására majd a kormányrendeletben kerül sor.
Jónak tartom és elfogadásra javaslom azt a dr. Kóródi Mária képviselőtársam által benyújtott indítványt, amely a jegyző által a tevékenység gyakorlására kiadott hozzájárulás visszavonását helyezi kilátásba, amennyiben a szolgáltatást végző megszegi az összeférhetetlenségi rendelkezéseket, illetve a szolgáltatással összefüggő reklámozásra vonatkozó szabályokat.
Az európai integrációs törekvésekkel teljesen összhangban áll a környezetbarát lebomló anyagok használatának a megkövetelése a temetkezés során. Jelenleg azonban a temetések jelentős hányadánál olcsó árkategóriába tartozó, ellenben nem lebomló anyagból készült kellékeket alkalmaznak. A gyártók árbecslése alapján ezen termékek környezetbarát technológiával történő gyártása érzékelhető áremelkedést jelentene, nem említve a vízzel hígítható környezetbarát lakkok, festékek alkalmazásának árfelhajtó hatását.
A megemelkedő árakhoz való alkalmazkodás elősegítése érdekében helyes dr. Szabó Erika és dr. Mátrai Márta képviselőtársaim indítványa, akik e törvényhely hatályba léptetését 2002. január 1-jétől javasolják. Fontosnak tartjuk a törvény által megfogalmazott kereteket, hogy ne csak az ezután induló vállalkozásokra legyen érvényes, hanem a már működőekre is. Ezért igen lényegesnek tartjuk és támogatjuk dr. Bernáth Varga Balázs indítványát, mely a törvény hatálybalépésekor már működő temetkezési szolgáltatók esetében a szolgáltatókkal szemben támasztott feltételek tekintetében úgy rendelkezik, hogy a feltételek meglétét a kormányrendeletben meghatározott határidőn belül, s az ott meghatározott módon kell igazolniuk.
Tisztelt Ház! Úgy gondolom, összefoglalva az elmondottakat, hogy a módosító indítványok több ponton is kiegészítik, javítják a törvénytervezetet. Ezért kérem, hogy elfogadásukat szavazataikkal is támogassák! Köszönöm figyelmüket. (Taps a kormányzó pártok, valamint az MSZP padsoraiból.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés