DR. ZONGOR GÁBOR (MSZP): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Kedves Képviselőtársaim! Az átmeneti rendelkezéseknél két módosító indítványhoz kívánok hozzászólni, az 50., illetve az 53. sorszámúhoz. Az 50. pontnál javasoljuk az előterjesztést kiegészíteni a még folyamatban lévő ügyek rendezésének szabályozásával, ugyanis nemcsak várossá nyilvánítási kérelmek vannak jelenleg a Belügyminisztériumnál, hanem egyéb területszervezési ügyek is. Azt javasoljuk, hogy ezt ebben az esztendőben végérvényesen le kellene zárni annak érdekében, hogy az új törvényi szabályozás már az újak vonatkozásában tudjon megfelelő módon érvényesülni.
Az 53. számú módosításról már tulajdonképpen beszéltem, itt van szó az önkormányzati törvény módosításáról, az általam nagyon fontosnak vélt várossá nyilvánítás kérdésében, hogy ne csak nagyközség lehessen város a jövőben Magyarországon.
Összegzésként annyit az átmeneti rendelkezések vonatkozásában: úgy vélem, hogy ez a törvény átmeneti törvény lesz, hiszen az európai uniós csatlakozással összefüggésben is előttünk áll Magyarország egész közigazgatási rendszerének az áttekintése, és azt remélem, hogy akkor ez a törvény is az érdemi tartalmi kérdésekkel összefüggésben majdan meg fog változni, de addig talán az elhangzott módosító indítványokkal - azon módosító indítványokkal is, amelyeket ez idáig még az előterjesztő nem támogatott, amennyiben támogatja - egy egészen kiváló és az átmeneti időszakra alkalmas törvényt tud hozni a parlament.
Köszönöm a figyelmüket. (Taps az MSZP és az SZDSZ soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés