GÖNDÖR ISTVÁN (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr, ezt a négy mondatot elmondhattam volna az előbb is.
A 79. és a 86. pontok közöttire: tisztelettel azt kérném a miniszter úrtól, gondolják végig, itt több hatálybalépési időpont van. 2001, 2002, 2004. Én azt gondolom, ennek a törvénynek az is egy lényeges célja, hogy mostantól kijelöl egy irányt, amerre mozogni kell. Viszont adjunk lehetőséget arra, hogy aki föl akar készülni, tényleg meg tudja tenni. Én ezért a 2002 vagy a 2003 körüli időpontokat szeretném kérni vagy javasolni. Teszem ezt azért, mert tudom, hogy állami forrásokból nem nagyon lesz lehetőség a közeljövőben azt finanszírozni, hogy valaki ilyen irányú technikai fejlesztést tegyen. Tehát nyilván csak a saját erő és a hitelforrás marad. Ezek pedig nem olcsó berendezések pillanatnyilag.
Tisztelettel kérem, hogy valamelyik javaslatot ezek közül támogassák.
A következő a 87. ajánlási pont, amit Mécs Imre jegyez. Korábban Béki Gabriella nagyon szépen beszélt arról, hogy egészségvédő program kell a fiatalokért. Én is ezt tartom nagyon fontosnak, csak a képviselő úr indítványával egy baj van: a kormány nem tud adókedvezményt adni, mert szerencsére a mi törvényeink szerint adóról csak törvény rendelkezhet, kormányrendelet nem. Ennyiben én egy kicsit itt átnyúlok, hogy a termékdíj kérdésében ezt azért támogatom, mert tulajdonképpen itt nem eltakarítunk; itt meggyógyítunk olyan embereket, akik ettől a hulladéktól valamilyen károsodást szenvedtek. Itt annyiban vitatkozom - sajnos elment Toller képviselő úr -, tudom, hogy a torta nem lesz nagyobb, de a tortát másként lehet elosztani. Lehet, hogy van értelme gondolkodnunk azon, hogy valamilyen jövedéki díj terhére engedjünk és táblázzunk be, vagy pántlikázzunk meg egy részt, amire azt mondjuk, hogy ez egyértelműen oda, az egészségügyhöz kell hogy kerüljön, aminek alapján egy hosszú távú programot finanszírozni lehetne.
(18.20)
Azt hiszem, hogy erre a kormánypárti képviselők is mutattak már fogadókészséget. Ennek látnám értelmét, hiszem, hogy a pénzügyminiszter úr is akceptálni fogja ezt a kérdést. Köszönöm szépen a figyelmüket.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés