GÖNDÖR ISTVÁN (MSZP): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! A 36. számú módosító javaslat kapcsán szeretnék szólni, és kérném az államtitkár úr támogatását. A 11. § (1) bekezdésére vonatkozik ez a módosító javaslat. Ebben a bekezdésben arról van szó, hogy a települési kezdeményezés - vagy mindegy milyen, most hadd nevezzem csak települési kezdeményezésnek - kiegészítésére hívja fel a belügyminiszter az előterjesztőket, de csak abban az esetben, ha a hiánypótlás még a megadott határidőn belül pótolható.
Úgy gondolom, ha a kezdeményezők hiányosan terjesztették be a javaslatukat, akkor a belügyminiszternek vagy a Belügyminisztériumnak minden körülmények között hiánypótlásra kellene felhívni az előterjesztőket, és nem a Belügyminisztériumnak kellene mérlegelni azt, hogy határidőben tudnak-e még válaszolni majd az adott kérdésekre. Tehát én azt gondolom, hogy két lehetőség van, ha annyira rossz minőségű az előterjesztés, akkor a belügyminiszter ad egy választ, hogy elutasítom és nem foglalkozom vele; viszont ha kis terjedelmű módosításokra van szükség, akkor ne mérlegelje azt, hogy az előterjesztő ezt meg tudja tenni akár 6 órán, 12 órán vagy 24 órán belül, hanem bízzuk az előterjesztőkre. Tehát én tisztelettel kérem, hogy fontolják meg még egyszer ennek a javaslatnak az elfogadását.
Elnök úr, a 48. azt jelenti, hogy még ebbe a szakaszba tartozik, vagy addig?
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés