DR. GYÖRGYI KÁLMÁN legfőbb ügyész: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Igyekszem rövid lenni. Elöljáróban az ügyészi testület és a magam nevében köszönöm szépen az elismerő szavakat. Az elismerés elsősorban az országban dolgozó ügyészek munkáját ismeri el, a köszönet őket illeti. Úgy gondolom, hogy áldozatos munkájuk gazdag jutalmát jelentik az itt elhangzott elismerő szavak. Hadd köszönjem meg külön Hende Csaba államtitkár úr igen részletes és szakmai értékelését. Mi a magunk részéről arra törekszünk, hogy a kormánnyal korrekt és kollegiális együttműködést valósítsunk meg, és el kell mondanom a magam részéről, hogy nemcsak a mi készségünk, hanem a velünk kapcsolatban levő kormányszervek kollegiális együttműködésre való törekvéséről is beszámolhatok.

Hadd ne tetszelegjek abban, hogy megdicsértek bennünket, hanem elsősorban a bírálatokra szeretnék reflektálni. A rendőrök által elkövetett bűncselekmények nyomozása ügyészségi nyomozásra tartozik. Ezeknek a rendőrök által elkövetett bűncselekményeknek a bizonyítása terén valóban vannak rendkívüli nehézségek. Az a véleményem, és ezzel kapcsolatban az elképzeléseim egyre erősebb körvonalat öltenek, hogy a rendőri munka szervezésében kellene törekedni arra, hogy az ilyen cselekmények megelőzhetők, és elkövetésük esetén pedig bizonyíthatók legyenek. Tehát igazából nem egy a büntetőeljáráson belüli intézkedéstől, hanem a rendőri munka szervezése terén hozandó intézkedéstől várnék eredményt.

Sokat költünk továbbképzésre, az 1998-as esztendő eredményei még jobbak. Nem kétséges, hogy most a legnépszerűbb a gazdasági büntetőjogi továbbképzés, amit az ELTE Továbbképző Intézete kínál. Az azt elvégzők a napi munkájukban tapasztalják ennek az előnyeit.

(13.10)

Természetesen az ezzel kapcsolatos vágyak mindig erőteljesebbek, mint a lehetőség. A szervezett bűnözéssel kapcsolatban azt gondolom, hogy itt egész Európa együtt lép; nem is Európa, az egész világ. Kérem, idén szeptemberben Budapesten rendezik meg a Nemzetközi Büntetőjogi Társaság XVI. kongresszusát, ennek témája a szervezett bűnözés a teljes jogi spektrumában, az általános részi, különös részi, eljárásjogi és nemzetközi büntetőjogi vonatkozások egyaránt a szőnyegre kerülnek. Ezekben a témákban a világ elképzelései is, a szakmai körök, az egyes országok törvényhozásainak, a nemzetközi szervezeteknek az elképzelései is alakulóban vannak. Sok minden történt, de valószínű, hogy sok mindennek kell még történni.

Az a kérdés, hogy az ügyészségen belül indokolt-e szervezeti intézkedés ennek kapcsán. Én úgy gondolom, valószínűleg, de ahhoz, hogy megalapozott intézkedés történjen szervezetileg az ügyészségen belül, ahhoz több tapasztalatra van szükség, tehát én most nem tudnék előállni egy olyan hatásos intézkedéssel, amely az ezzel kapcsolatos büntetőeljárások ügyét jelentősen előremozdítaná.

Elhangzott egy felszólalásban, hogy egy országgyűlési képviselői interpellációt követően került sor a mentelmi jog felfüggesztésére irányuló indítvány előterjesztésére. Ettől megijedtem egy kicsit, és ha nem én lennék az, akiről szó van, akkor egyenesen nyugtalan lennék. Kérem szépen, a "post hoc" nem szükségképpen "propter hoc". Az, hogy valami valami után következik, az nem jelenti azt, hogy a két jelenség között kauzális nexus állapítható meg, márpedig azért nem, mert a mentelmi jog felfüggesztésére irányuló indítvány nem mérlegelési kérdés.

Minden olyan esetben, amikor a legfőbb ügyész tudomására jut az, hogy országgyűlési képviselő bűncselekmény elkövetésével alaposan gyanúsítható, akkor kötelessége az előterjesztést megtenni az Országgyűlés elnökének. Ha ez fordítva lenne, akkor a legfőbb ügyész kegyelmi fórum lenne, és azt a kegyelmezési jogot gyakorolná, amelyet a törvények a köztársaság elnökének biztosítanak az igazságügy-miniszter ellenjegyzése mellett. Tehát Magyarországon a büntetőeljárás alapelvei között szerepel a legalitás, ez azt jelenti, hogy bűncselekmény elkövetésének alapos gyanúja esetén kell üldözni. Ahol a mentelmi jog védi a gyanúsítottat, ott a mentelmi jog felfüggesztését kell kezdeményezni. Ez nem mérlegelési kérdés, és a legfőbb ügyész minden ilyen esetben köteles az előterjesztést megtenni.

Én engedélyt kérek az elnök úrtól és a vita résztvevőitől arra, hogy az itt kibontakozott közjogi vitával kapcsolatban ne nyilvánítsak véleményt.

Fenyvessy Zoltán képviselő úrnak szeretnék köszönetet mondani azért a javaslatért, hogy legyen nemzetközi összehasonlítás, tehát hogy, mondjuk, százezer lakosra hány ügyész esik, mennyi pénzt költünk az ügyészségre, és egyéb nemzetközi összehasonlító statisztikákban előforduló anyagokat kell szerepeltetni. Ez mindenképpen hozzájárul ahhoz, hogy Magyarország helyét a régióban, Európában pontosabban lássuk. Törekszem erre, a jövőben meglesz.

Kérem szépen, a fiatalítás és a hölgyek: az én hivatali működésem alatt 48,4 százalékról 54,8 százalékra nőtt a női ügyész munkatársak aránya. Én ezt a magam részéről örvendetesnek tekintem, és gondolom, hogy ezzel a képviselő úr is így van.

A fiatalítás: 77 százalék 50 éves vagy az alatti. Az elmúlt 9 év alatt az ügyészség több mint fele kicserélődött, új emberek jöttek. Ezeknek egész más az előképzettségük. Akik 1990-et követően szereztek az egyetemen oklevelet, azok nem tanulják a demokráciát, mint az idősebb generáció, hanem nekik ez olyan természetes közegük, mint a levegő, amelynek a tisztaságát lehet fokozni. (Derültség és taps.)

A képviselő úr rámpirított, hogy 1996-os termelési eredményeket próbálok meg 1997-es termelési eredményként eladni. Nem biztos, hogy jó az a megfogalmazás, amit én használtam, de itt arról van szó, hogy az IM bv országos parancsnoka kiadott egy, az országos parancsnok hatáskörébe utalt, és a fogva tartottak munkáltatására vonatkozó kérdéseket szabályozó országos parancsnoki intézkedést a mi igyekezetünkre vagy a mi buzgalmunkra. Ami itt zavaró lehetett, az az, hogy ez a kompetencia az IM bv országos parancsnokának egy '96-ban született igazságügy-miniszteri rendeleten alapul. Tehát nem azt szeretném megünnepelni, hogy a '96-os igazságügy-miniszteri rendeletet kibocsátották, hanem az országos parancsnoknak ez a kompetenciája egy '96-os IM-rendelet alapján van meg, de az intézkedést '97-ben hozta.

Itt mi beszámoltunk egy olyan jelentésről, amelyik a házkutatások, lefoglalások, zár alá vételek elrendelésének, illetve a lefoglalások megszüntetésének és a zár alá vételek feloldásának a törvényességét vizsgálta, és a vizsgálat megállapította, hogy ezeknek a kényszerintézkedéseknek az elrendelésére az esetek túlnyomó többségében törvényesen került sor, és aztán leírja a tipikus hibákat, és van hozzá - ahogy ez ilyenkor szokásos - mellékelve egy példatár.

Ennek eredményét természetesen az érintett hatóság tudomására hoztuk. Egyrészt megkapják a főügyészek, másrészt pedig megkapják a nyomozó hatóság vezetői annak érdekében, hogy a megállapításokat a munkájukban figyelembe tudják venni. Azt hadd mondjam: az én hibám, hogy az előbb említett intézkedésekről nem voltam pontosan tájékozott.

A pedofilügyről hadd mondjam: az ügy iratainak ismerete nélkül én nem tudok mondani semmit. Az természetes, hogy abban az esetben, ha ügyész alaptalanul vádol, akkor jogsértés történik. Az előfordul, hogy a vádlottat felmentik. Az előfordul, hogy az ügyész a felmentés ellen fellebbez, az is előfordul, hogy a másodfok is felmenti. Ez nem jelenti szükségképpen azt, hogy a vád alaptalan, de még egyszer mondom, konkrét üggyel kapcsolatban az ügyirat ismeretének hiányában nem szeretnék mondani semmit.

Azt gondolom, a váderedményesség fogalma átgondolást igényel, Turi-Kovács képviselő úr vetette ezt fel, és ő vetette fel az úgynevezett megegyezéses büntetéskiszabást; egyes eljárási rendszerekben ez elfogadott; Magyarországon nem elfogadott, de az itt elhangzottak szerint gyakorolt.

Kérem szépen, én még egyszer szeretném megköszönni azt a figyelmet, amelyben a képviselő urak és képviselő asszony ezt a beszámolót részesítették, és az értékelést köszönöm, életem szép napjának tekintem.

Köszönöm szépen. (Taps.)

Forrás: parlament.hu