DR. HANKÓ FARAGÓ MIKLÓS (SZDSZ): Köszönöm szépen. Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Én az első beszédemben elmulasztottam röviden reagálni arra, amit Tímár György képviselő úr az előterjesztést követően nem sokkal elmondott, nem mintha tisztem lenne, hogy megvédjem az ügyészi testületet, és egyébként érdemében teljes mértékben egyetértek azzal, amit Tímár György képviselő úr elmondott. Azzal nem értek egyet, hogy ezt itt és most mondta el, mert meggyőződésem szerint az, hogy az előzetes letartóztatások száma ma Magyarországon ilyen nagyságrendekben szerepel - utána megnéztem az anyagot: az én számításaim szerint a 9055 előzetes letartóztatásra tett ügyészi indítványhoz képest 8521 esetben, azaz 94,1 százalékban helyt adott ennek a bíróság -, az nem az ügyészség problémája, hanem egy egészen más problémakör.

Maximálisan egyetértek azzal, az én személyes meggyőződésem is szerint túlzott arányú az előzetes letartóztatások száma ma Magyarországon. Ugyanakkor azt kell hogy mondjam, hogy ez nem az ügyészség problémája, hiszen az ügyészség a vádat képviseli, és ebben a tekintetben teljesen érthető az álláspont, amely alapján ők az előzetes letartóztatást indítványozzák. Azzal nem értek egyet, hogy nem biztos, hogy kellő hatékonyságú az ügyvédi fellépés ezekben az ügyekben.

Tehát úgy gondolom, ezen a téren bizony-bizony van mit javítania az ügyvédi szakmának is a tevékenységében; egyébként is a nyomozati eljárásban való részvétel kapcsán bőven van mit javítania: az ügyvédi kar jelenléte nem olyan mértékű, mint amilyen mértékű elvárható lenne. Ha ez megtörténne, akkor talán az előzetes letartóztatások száma is csökkenhetne; illetve természetesen ez egy bírói mérlegelésbe tartozó kérdéskör. Illetve, amivel megint csak egyet tudnék érteni, hogy ezen a téren talán érdemes lenne elgondolkozni, hogy jogszabályi változtatásokra nem lenne-e szükség.

Úgy gondolom, érdemben igaza volt a képviselő úrnak, ugyanakkor címezni talán nem az ügyészi karnak kellett volna ezt a kritikai észrevételt.

Köszönöm. (Taps az SZDSZ padsoraiban.)

Forrás: parlament.hu