DR. TURI-KOVÁCS BÉLA (FKGP): Köszönöm a szót, elnök úr. Egy önvizsgálattal kell kezdenem: súlyos taktikai hibát követtem el, amikor az elnök úr szót kívánt adni, és magam kiszámoltam, hogy még két felszólaló van, de nem számoltam ki a számtalan kétperces hozzászólót. Volt azonban ennek mégis valami haszna, tisztelt Ház.

Elnézést kérek, tisztelettel üdvözlöm a legfőbb ügyész urat és valamennyi megjelent vendégünket.

A haszna pedig a következő volt:

Az eddig felszólalók ugyanis az előterjesztésnek, illetve a beszámolónak az első négy és fél oldalát olyan kimerítően tárgyalták meg - ez pedig az ügyészség helye az államszervezetben, valamint a legfőbb ügyész és az Országgyűlés kapcsolata -, amihez hozzáfűzni már alig-alig lehet valamit. Ugyanis ez a négy és fél oldal, úgy tűnt az eltelt időszakban, központi kérdéssé alakult, talán nem is egészen véletlenül. Én ebben most csak a saját, illetve a Független Kisgazdapárt álláspontját szeretném a Házzal és így a közvéleménnyel is ismertetni.

Töretlenül az az álláspontunk, támogatjuk a kormánynak azt a szándékát, hogy tiszta helyzetet teremtsen ebben a kérdésben. Támogatjuk azt a szándékát, hogy az ügyészség alkotmányos helyzete úgy nyerjen végleges rendezést, hogy ez a kormány alá helyezéssel történjen. Ugyanakkor szeretném ismételten leszögezni, hogy a magunk részéről nem tartjuk elfogadhatatlannak azt a megoldást sem, ha az ügyészség a parlament, az Országgyűlés alá rendelten működik. De ebben az esetben - és erre szeretnék rámutatni - a reményeink szerint rövidesen ajánlássá váló, most még csak munkaanyagként szereplő és az Európa Tanács igazgatósága által létrehozott bizottságon kidolgozott, szigorúan pontokba foglalt feltételrendszernek érvényesülnie kell. Ugyanis itt számos érv hangzott el, amely évrendszer, azt hiszem, sok szempontból hibátlan volt. De ugyanilyen módon lehet érvelni akkor is, ha ez az érvrendszer most a másik, az Országgyűlés alá rendelés esetében érvényesíti azt a felügyeleti jogkört, amelynek meg kell valósulnia.

Én most nem kívánok itt ismétlésekbe bocsátkozni, hogy mennyire helyénvaló, rendjénvaló az interpellálhatóság, itt lehetne sorolni mindezeket a kérdéseket, ez már ismétlés lenne. Egyetlen szakmai kérdéssel szeretnék foglalkozni, bizonyos vonatkozásban ezt is érintették.

Ez a kérdés az ügyészi fellebbezés kérdése, azaz a váderedményesség kérdése. Én azt gondolom, minden ellenkező híreszteléssel szemben, kialakult egy gyakorlat. Ez a gyakorlat pedig az, hogy a váderedményesség már akkor megvalósul, ha bármire elítélik a vádlottat. Ebből következően - és ezt én nem a legfőbb ügyész úrnak címzem, hanem a gyakorlatnak - kialakult egy olyan helyzet, hogy az ügyész számára is talán az a legkényelmesebb és a legkellemesebb, de a bíró számára is, aki ebben az esetben menekül az indokolástól, hogy ha az az ítélet egy igen alacsony értéken, az első fokon lehetőleg jogerőre emelkedik. Ebben az esetben nincs fellebbezés, ebben az esetben nincs indokolás, ebben az esetben csak egy rövidített ítélet van.

Én azt gondolom, ez a gyakorlat hosszú távon nem jó, nem tartható, az ügyészi fellebbezéseknek ugyanis éppen úgy, ahogyan itt az MSZP-s képviselőtársam elmondta, nagyon jelentős súlya van: időnként képes arra, hogy helyrebillentsen bizonyos, talán az enyhébb ítélkezési gyakorlat irányába túlságosan elment bírói gyakorlatot.

(12.50)

Én úgy gondolom, ezzel élnie kell az ügyészségnek, éspedig nagyon határozottan kell a következőben élnie. Talán magán a rendszeren lehetne változtatni - nem szeretnék a világért sem semmilyen módon beleavatkozni ebbe a folyamatba, de mégis azt gondolom -, lehetne akkor, ha ez az eredményesség valamilyen elért ítéleti eredményhez is kötődne, amely nyilvánvalóan azt jelenti, hogy mondjuk, egy próbára bocsátás nem föltétlenül megfelelő büntetés egy-egy adott bűncselekmény elkövetése esetében.

Tisztelt Ház! Felmerült még két olyan kérdéskör, amellyel foglalkozni illik. Az egyik az előzetes fogva tartások kérdése. Teljesen osztom azt az SZDSZ részéről elhangzott előadást, hogy bizony az a helyzet, hogy ebben három fél érdekelt, és a három fél felelőssége teljes mértékben vagy majdnem teljes mértékben megnyilvánul és megjelenítődik. Azonban hadd mondjam el, hogy mégiscsak arról van szó, hogy az ítélkezési gyakorlatban az esetek jelentős részében mechanikusan történik ennek az elrendelése. Ha jelen van is a védő - ami sajnálatos módon tényleg elég ritkán fordul elő -, akkor is ugyanaz a mechanikus folyamat zajlik le. Tehát ezen a rendszeren valahol, valamilyen módon valóban változtatni kell.

Az már egy másik kérdés, hogy az én nézetem szerint sok-e vagy kevés az előzetes fogva tartás. Ha azt nézzük, hogy hányan vannak szökésben, mennyi a bűnismétlés, akkor kevés; ha azt nézzük, hogy az ítélkezési gyakorlat ezt követően nem mindig igazolja az előzetes fogva tartás időtartamát, akkor meg sok. Tehát ez az ügy, azt gondolom, ilyen értelemben kiegyenlített.

Az már megint egy másik kérdés, hogy szerencsés-e - és nem kívánok senkit semmilyen módon bírálni, főként azért nem, nehogy kétpercesek következzenek - most egy ilyen beszámoló ürügyén, kapcsán egyedi esetekkel foglalkozni. Azt gondolom, nem. Általános beszámolóval állunk szemben, egy olyan általános beszámolóval, amelynek a színvonalát kifejezetten magasra értékelem. Úgy gondolom, hogy ez a tartalmas, ábrákkal alátámasztott beszámoló megállja a helyét bármilyen kritika esetében. Természetesen lehet ízlés szerint valamit hiányolni, hogy az kevés, lehet mondani, hogy sok, de ez valóban ízlés kérdése. Meggyőződésem szerint az arányok jók, és ezek az arányok, úgy gondolom, a jövőben is tarthatók.

A magam részéről és a Független Kisgazdapárt részéről természetszerűleg elfogadásra ajánlom a beszámolót. (Taps.)

Forrás: parlament.hu