DR. WIENER GYÖRGY (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Juharos Róbert képviselőtársam azt állította, hogy a szocialista képviselők viszik el ennek a vitának az irányát a kijelölt napirendi ponttól.
A valóság az, hogy Juharos Róbert volt az, aki a saját felszólalásában döntően nem arról a jelentésről beszélt, amelyet a legfőbb ügyész úr előterjesztett, hanem visszatért annak a kérdésnek a tárgyalására, amelyet kedd este már lezártunk, hogy miért nincs lehetőség arra, hogy az ügyészség kormány alá kerüljön. Meg kell jegyeznem, hogy a legfőbb ügyész úr beszámolójának a fogadtatása egyértelműen jelezte: az ügyészség tevékenységében semmiféle olyan tényező, ok nincs, amely e kormányzati törekvéseket indokolná.
(12.10)
Felhívnám Juharos képviselőtársam figyelmét arra is, hogy amikor az alkotmány a legfőbb ügyész személyén keresztül az ügyészséget a parlament alá rendeli, lényegében mentesítette a kormányzatot a felelősség alól. Nem lehet az alkotmány azon szövegét, amely szerint a kormány védi a törvényességet, védi az állampolgárok jogait, végrehajtja a törvényeket, úgy értelmezni, hogy ez az igazságszolgáltatásért való felelősséget jelenti.
Abban kétségtelenül igaza van Juharos Róbert képviselőtársamnak, hogy a közvélemény ma még a kormányon kéri számon a bűnözés helyzetének alakulását is, ehhez azonban van eszköz, a rendőrség irányítása, törvényjavaslat beterjesztése a büntető törvénykönyv módosítására. Ezzel a kormány élt is. A kormányzatnak pedig fel kellene hívnia a társadalom figyelmét arra, hogy a jelenlegi hatalommegosztási rendszerben nem felelős ezért. Ezért a kormány, amely oly büszke propagandájának erejére, próbálja meggyőzni a közvéleményt, hogy ne őt vonják felelősségre, hanem azokat a szervezeteket kritizálják, amelyek valóban az igazságszolgáltatási funkciók gyakorlására hivatottak a magyar alkotmányos rend szerint.
Köszönöm a figyelmet. (Taps az MSZP padsoraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés