DR. BALSAI ISTVÁN (MDF): Elnök Úr! Miniszterelnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Hölgyeim és Uraim! A Magyar Demokrata Fórum különös büszkeséggel vette tudomásul a néhány nappal ezelőtti tényt, amikor Brüsszelben, majd azt követően - nem is szimbolikus értelemben - itt Budapesten is, a Honvédelmi Minisztérium előtt felvonták azon 19 ország zászlaját a NATO lobogója mellett, amelyek között a három újonnan felvett egyik lobogó Magyarországot jelentette.
Különös büszkeséggel és megnyugvással tölthette el a Magyar Demokrata Fórum minden politikusát ez a tény, hiszen nem más, mint dr. Antall József, az első szabadon választott miniszterelnök volt az, akinek egyáltalán jogcíme adatott arra, hogy fölvesse ezt - az 1990-ben szabadon választott parlament felelős miniszterelnökeként - Keleten és Nyugaton akkor, amikor Magyarország nem teljesen formálisan még egy szovjet befolyási zónában, egy szovjet diktátum által ránk kényszerített katonai szövetség részeseként szerepelt a világ közvéleménye előtt. Nyilvánvaló, az ő személyisége, az a környezet, amely Margaret Thatcher, Helmut Kohl és George Bush egyenrangú partnerévé, méltó világpolitikai tényezőjévé emelhette a magyar miniszterelnököt, szükséges volt ahhoz, hogy komolyan vehessék Magyarország igényét a NATO tagságára jelölt nemzetek sorában.
Természetesen mi is úgy véljük, hogy 1956 ugyanolyan előképe és ugyanolyan nemzetközi megbecsülést, máig ható megbecsülést kiváltó tényezője volt ezen csatlakozásnak, mint az a tény, hogy éppen az 1849-es szabadságharc 150. évfordulóján került erre sor, annak az évfordulónak a kapcsán, amely - mint mindenki tudja Magyarországon - annak a nemzeti véderőnek a születésnapját is jelenti, amely nemzeti véderő jelenleg a világ legerősebb katonai szövetségének lett része. Különös öröm volt ezt a '48-49-es szabadságharc és forradalom emlékünnepségén észlelni, megosztani az ünnepségre sereglő hallgatókkal ezt a gondolatot, hiszen nem lehet vitás, hogy Magyarország, miként akkor is, ugyanúgy 1956-ban is, megmutatta a világnak azt, hogy ezer éve elszakíthatatlan része a nyugati kultúrkörnek, a nyugati politikai és védelmi szövetségnek, és most végre valóban 500 év után tért vissza oda, mégpedig saját választása és saját akarata folytán.
Természetesen mi, a Magyar Demokrata Fórum is úgy gondoljuk, hogy tíz nehéz év, tíz nehéz rendszerváltoztató esztendő valamennyi tényezője, minden egyes cselekedete, a magyar nemzet erőfeszítése és törekvése az, ami ezt valóban lehetővé tette. Úgy gondoljuk, hogy sokan nincsenek még ebben az országban minden szempontból meggyőződve arról, hogy ez a valóban a nemzet javát célzó döntés és a magyar ajánlkozás elfogadása minden szempontból az ország további sorsát döntő mértékben pozitívan meghatározó jelenség lesz. Természetesen időnek kell még ahhoz eltelni, hosszú éveknek, amíg mindenki belátja Magyarországon - azok is, akik nem mentek el a népszavazásra, és az a 15 százalék is, amely a népszavazásra elment, de más véleményt nyilvánított -, hogy ennél jobb döntés, ennél szerencsésebb döntés nem lehetett volna, hiszen ezentúl soha többé nem kell Magyarországnak sem megalázó békeszerződéseken a vert, vesztes fél székében ülni, sem pedig akár kozák szuronyok, akár szovjet tankok, akár bombázó repülők támadásától félni.
Tisztelettel üdvözöljük tehát ezt a döntést, és a magunk részéről mint parlamenti erő is, és mint a kormányban szereplő politikai tényező, szeretnénk minden eszközzel a NATO tényleges együttműködésének, elvárásainak megfelelni. Mi úgy gondoljuk, és erre utalt most Kovács László ellenzéki frakcióvezető úr a felszólalásában, talán meglesz erre a készség az ellenzék soraiban is.
Köszönöm figyelmüket. (Taps.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés