DR. BÁNK ATTILA (FKGP): Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Ház! Képviselőtársaim! A kormány hivatalba lépése óta a természet már három ízben is komolyan próbára tette a társadalom tűrőképességét, az árvíz, majd a rendkívüli hóhelyzet után a belvíz támadott, és ismét itt van az árvíz, újra a Tiszán.
Most, amikor itt a Házban ülésezünk, a Tisza északi részén emberek ezrei dolgoznak a korábbi árvíz nyomainak eltüntetésén, és Szolnoknál szintén ezrek azon dolgoznak, hogy elkerüljék a legrosszabbat, hogy a Tisza elöntse Szolnok városát.
Emlékeztetni szeretném önöket arra, hogy Magyarország vízrendszerét a múlt század végén, a millenniumra szabályozták véglegesen, ekkor épült ki a Kárpát-medence egyébként akkor világhírűnek tekinthető vízgazdálkodási rendszere is. Őseinknek nem álltak rendelkezésükre modern gépek, eszközök, viszont ne felejtsük el, ez Trianon előtt volt, egységesen tudták kezelni a Kárpát-medencét mint ökológiai egységet.
Hölgyeim és Uraim! Ha már 1996-ban a millecentenáriumot az akkori kormány nem tudta vagy nem akarta méltóképpen megünnepelni, itt az alkalom arra, hogy a 2000. évet, a kereszténység felvételét, Szent István államának ünnepét generációk számára emlékezetessé tegyük egy új országépítéssel.
Próbáljunk a hátrányból előnyt kovácsolni, hiszen megfelelő munkával meg kell szüntetnünk azokat a károkat, amelyek az országot érték. Ennek keretében az árvízi és a belvízi munkálatok elvégzése után ne csak ennek a nyomait tüntessük el, ne csak a károkat enyhítsük, ne álljunk meg a tüneti kezelésnél, hanem komplex kormányzati munkával, a mezőgazdaság, a környezetvédelem, a vízgazdálkodás megfelelő összehangolásával vegyük elejét az ismételt katasztrófahelyzet kialakulásának; és legalább ilyen fontos, hogy a katasztrófa sújtotta területeken élő, a magyar lakosság mintegy egyharmadát kitevő népességet végre olyan helyzetbe hozzuk, amely megfosztja őket attól, hogy másodrendű állampolgároknak érezhessék magukat.
Tisztelt Ház! Az Európai Unióba törekvő Magyarországnak része Kelet-Magyarország is. Társadalmi összefogással is, ha kell, igenis külföldi források figyelembevételével egy komplex újjáépítést, országépítést javaslunk.
Az elmúlt időszakban azonban nemcsak tragikus események történtek az országban, hanem tragikomikus dolgokra is fény derült az elmúlt héten. Ismert valamennyiük előtt, tisztelt hölgyeim és uraim, az az ellenzéki állítás, mely szerint a jelenlegi kormány veszélyezteti a sajtószabadságot, beleavatkozik a tömegkommunikációs folyamatokba. (Bauer Tamás: Úgy van!) Bezzeg ők! A szociálliberális kormányzat alatt ilyen fel sem merülhetett, hiszen az akkori kormánytól teljesen független ORTT minden szocialista és liberális politikától mentesen, teljesen pártatlanul, objektív ismérvek alapján osztotta szét a tévécsatornákat.
Az ellenzéki támadások ebben a témakörben olyannyira feszítenek bennünket, kormányzati képviselőket, hogy már azon gondolkoztam az elmúlt héten (Kuncze Gábor: Már ez is meglepő!), hogy veszek egy szőrcsuhát (Közbeszólás az SZDSZ soraiból: Helyes!), egy kis hamut összeszedünk, esetleg fejünkre kellene borítanunk, ha nem lett volna egy "csintalan" szocialista képviselő, aki megerősítette azt, amit eddig is tudtunk, tudniillik sajtóügyekben is meztelen a király. Hölgyeim és Uraim! Tudniillik képviselőtársunk nem kevesebbet állított, mint azt, hogy Horn Gyula és Kósáné Kovács Magda képviselőtársunk voltak az objektivitás pontrendszerei, amelyek eldöntötték a különböző tévécsatornák sorsát.
Hölgyeim és Uraim! Már csak egyetlen kérdés kínálkozik: ezért az objektivitásért ki fog fizetni? Köszönöm a figyelmet. (Taps a kormánypártok és a MIÉP soraiból.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés