DR. CSÁKY ANDRÁS (MDF): Köszönöm a szót, elnök úr. Miniszter Úr! Tisztelt Országgyűlés! Öt évvel ezelőtt az orvosok és a gyógyszerészek sürgető követelésére és kinyilvánított örömére születtek meg az orvosi, illetve gyógyszerészi kamaráról rendelkező törvények. Azóta mindkét köztestület tagjai úgy érzik azonban, hogy igazából nem ilyen lovat akartak; nagyobb szerepet szeretnének kapni a hivatásukat érintő szakmai és anyagi kérdések eldöntésében, cserébe viszont az ezzel járó nagyobb felelősséget is készek vállalni. Szándékuk találkozott a kormányprogram azon elképzelésével, mely szerint a kormányzati munkát meg kell szabadítani a napi hatósági, igazgatási feladatoktól, azokat alsóbb döntési szintekre vagy a szakmai köztestületekre bízva.

Látszólag tehát találkozik a két igény - ha azonban ketten akarják ugyanazt, az már nem ugyanaz. Mert mit akarhat bármely kamara, ha valóban védi testületeinek és tagjainak érdekeit, mint azt a feladataikat előíró paragrafus tartalmazza? Minden, a szakmájukat érintő kérdésben az egyetértési, vagyis vétójogot; a véleményezési jog ugyanis érdemben csak azt jelenti, hogy véleményüket elmondhatják, ám azt a másik félnek nem kötelező figyelembe vennie.

Mit tehet a kormány ebben a helyzetben, hiszen őt az egész lakosság egészségügyi ellátásáért terheli a nem jelentéktelen súlyú politikai felelősség, miközben az ellátást biztosító orvosok és gyógyszerészek ugyancsak jelentős, véleményformáló politikai erőt jelentenek? Megkísérli olyan kompromisszumos törvényjavaslat előterjesztését és elfogadtatását, amely "a kecske is jóllakik, a káposzta is megmarad" elvén alapszik: miközben érvényesíteni törekszik az említett, nem csupán egy szakmai csoport érdekeit megjelenítő politikai felelősségét, megkeresi azokat a kérdéseket, amelyek az orvosok és gyógyszerészek számára a legfontosabbak lehetnek. Ilyen kérdés az, hogy hányan, milyen szakképesítéssel, milyen szinten és mennyiért művelhessék a szakmát. Ezért aztán a javaslat szerint a kamarák vezetnék a jövőben az orvosok és gyógyszerészek működési nyilvántartását, amely a munkavállalás egyik feltétele; működtetnék a hivatás gyakorlásának szakmai alapelveit meghatározó szakmai kollégiumokat; meghatároznák és szerveznék a kötelező szakmai továbbképzést; egyetértési joguk lenne a külföldön szerzett szakképesítés elismerésében; végül, de nem utolsósorban a Magyar Orvosi Kamarának egyetértési joga lenne az orvosi hivatás gyakorlói és az egészségbiztosítás szervei közötti általános szerződési feltételek kialakításában. Mindez valóban tekintélyes jogosítványcsomag, a törvényjavaslat készítői azonban ezeket a ténylegesen gyakorolható jogokat belekeverték a lényegesen gyengébb erejű véleményezési jogok közé. Javasolni fogjuk a kétféle felhatalmazás világos, kodifikációs elkülönítését.

Ám a megnövelt kamarai jogosítványok ellensúlyozására a kormányzati ellenőrzés világos megjelenítését is meg kell oldani. Ezért a javaslatban, miközben saját kötelezettségeit, nevezetesen a kamarai véleményezési jog gyakorlásához szükséges tájékoztatási kötelezettséget igen részletesen szabályozza, ugyanilyen aprólékossággal szól a törvényességi felügyelet gyakorlásához szükséges felügyeleti jogosítványokról is. Ez a szabályozás véleményünk szerint a két fél között az elérhető egyensúlyi helyzetet valósítja meg.

Érdekessége a törvényjavaslatnak, hogy megkísérli annak a dilemmának a feloldását is, amely akkor áll elő, ha egy orvos az egészségügy területén vezető beosztású tisztségviselőként szerepel. Az orvosi diploma - néhány bírósági határozaton alapuló megfogalmazást kivéve - ugyanis életfogytiglanig szóló jogosítványt jelent, az ezt kifejező kamarai tagsággal együtt, miközben egyes orvosi végzettségű személyek hosszabb-rövidebb ideig vezető köztisztviselőként dolgoznak, esetükben tehát egy átmeneti közjogi felelősség, a köztisztviselői szolgálati viszony ellentétbe kerülhet állandó felelősségükkel, amely orvos mivoltukból ered. Erre az ellentétre a közelmúltban akadt már példa. Ebben a helyzetben a kamarának azt kell mérlegelnie, hogy a lényegében folyamatosan fennálló orvosi felelősség szünetel-e a köztisztviselői jogállásból fakadó alávetettség idején, alkalmazhatóak-e az orvosetikai szabályok rájuk nézve ez alatt az időszak alatt. A törvényjavaslat megoldási kísérlete erre az esetre igen érdekes: az etikai eljárás ugyan lefolytatható, ám annak szankcióit nem kell érvényesíteni. Olyasmi ez, mint amikor valakit a távollétében akasztanak fel. Tudom, hogy ilyesmi előfordult a joggyakorlatban, mégis őszinte kíváncsisággal várjuk, miként érvényesül ez a megoldás a gyakorlatban. Természetesen ennél lényegesen kívánatosabb lenne, ha egyetlen orvos sem kerülne olyan helyzetbe, amikor vezető beosztása ellentétbe kerül orvosi hivatása erkölcsi normáival.

Eddig a két kamara hasonló jellegű szabályozásairól egységesen beszéltünk. A Gyógyszerész Kamaráról rendelkező törvényjavaslatban azonban található néhány, csak ott fellelhető rendelkezés is. Ezek egyike nyilvánvalóan csak a gyógyszerészek esetében értelmezhető, nevezetesen az, amely a személyes működtetési jog engedélyezését - magyarul azt, hogy ki nyithat gyógyszertárat - a kamara hatáskörébe adja. Ez a piac szereplőit meghatározó jog annak a már említett alapkérdésnek felel meg, amellyel a szakma szabályozni kívánja, hányan legyenek egyáltalán.

A további két eltérő javaslat azonban véleményünk szerint az Orvosi Kamaránál is alkalmazható lenne. Az egyik a gyógyszerészek körében előforduló, egymás közti viták esetén lehetővé tenné a kamara egyeztető eljárását a felek felkérésére. Véleményünk szerint az orvosi tevékenység körében is előfordulhatnak netán vitás kérdések, és igencsak kívánatos lenne ezekben az esetekben a kamara egyeztetési eljárása.

Ugyancsak megfontolásra ajánljuk annak a kivételes világossággal megfogalmazott összeférhetetlenségi szabálynak az átvételét, amely úgy rendelkezik: "Összeférhetetlen a kamarai tisztséggel, ha valaki a gyógyszerészet szakmai irányításában vagy finanszírozásában ügydöntő jelleggel részt vesz, valamint ha más, a gyógyszerészet területén működő érdekvédelmi szervezetben vagy politikai pártban tisztséget tölt be.". Felmerül a kérdés: az orvosi kamarai tisztséggel miért összeférhetőek a hasonló szakmai irányítási, finanszírozási és politikai tevékenységek?

Tisztelt Képviselőtársaim! Tudom, hogy az elmúlt öt év gyökeres változásai szükségessé teszik a kamarai törvények módosítását, elfogadom, hogy a jelenlegi módosítás egy lehetséges kompromisszum eredménye - ám azt is tudnunk kell, hogy újabb néhány év múlva az élet újabb módosítást kényszerít majd ki, az egészségügy átalakítása ugyanis még nem ért véget. A négy szereplő: az állam, a finanszírozó, a szolgáltató és az állampolgár helyzete folyamatosan változik és alakul, ezeket a változásokat pedig követnie kell a törvényalkotónak is, például abban is, hogy az egészségügy mint szolgáltató nemcsak orvosokból és gyógyszerészekből áll, hanem műszaki, gazdasági szakemberekből és nem utolsósorban ápolókból, asszisztensekből és még számtalan, a hivatása iránt elkötelezett emberből.

(18.40)

Az ő testületeiknek és tagjainak érdekeit és jogait ugyancsak meg kellene jeleníteni végre valamilyen formában. Addig azonban a jelzett módosításokkal a Magyar Demokrata Fórum el fogja fogadni a jelenlegi törvénymódosítást kezdeményező törvényjavaslatot.

Köszönöm figyelmüket. (Taps.)

Forrás: parlament.hu