DR. HANKÓ FARAGÓ MIKLÓS (SZDSZ): Köszönöm szépen. Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Hölgyeim és Uraim! Igazán sajnálom, hogy ennek a törvényjavaslatnak a kapcsán is immáron többedszer bebizonyosodik az, hogy érdemi vitára igazában a parlamentben nem lesz lehetőség, hiszen egyrészt egy rendkívül rövid, alig hétperces miniszteri expozét követően a kormánypárti felszólalók döntő többsége azt a módszert választotta, hogy a törvény egyes fejezeteit egymás között felosztva igazából a törvényjavaslatot ismertetik, és az ott rögzítetteket fejtik kis, nem pedig az történik, aminek véleményünk szerint a parlamentben a plenáris és a bizottsági vitán is történni kellene: érdemi vitának kellene folynia, érveknek és ellenérveknek kellene elhangoznia.

Mi számos ellenérvet megfogalmaztunk a törvényjavaslattal kapcsolatban, eddig még igazából erre válaszokat nem kaptunk. Most részben megismétlem ezeket az ellenérveket, és esetleg megpróbálok még néhányat hozzátenni.

A törvényjavaslat egészével kapcsolatban ismét fontosnak tartjuk megjegyezni, hogy meggyőződésünk szerint a kormány egy igen komoly lehetőséget mulaszt el azzal, hogy a ma már nagyon elavult 1968. évi szabálysértési törvény helyett nem egy szemléletében teljesen megújult törvényjavaslatot hozott a Ház elé, hanem úgy tűnik, hogy számos tisztázatlan probléma mellett alapvetően szemléletében egy ugyanolyan jellegű törvényjavaslatot tett a Ház elé. Ennek a törvényjavaslatnak az egész szelleme az 1968. évi törvényjavaslat szellemét tükrözi.

Meggyőződésünk szerint nem járható út az, hogy mind a mai napig tisztázatlan, hogy milyen jogforrásokban kerülnek majd szabálysértési tényállások meghatározásra. Nem járható út az, hogy a büntetőjogias vagy közigazgatási jogi jellegű kérdést a törvényjavaslattal kapcsolatban alapvetően nem sikerült tisztázni, és nincsen igazából megfelelő, kidolgozott eljárási rend sem.

Már korábban is megfogalmaztuk, és most is szeretném azt kihangsúlyozni, hogy az egyik legnagyobb problémának azt tartjuk, ami igazából egy parttalan felhatalmazással, méghozzá a törvényjavaslat 165. §-ában megfogalmazott felhatalmazással kormányrendelet megalkotására vonatkozóan ad lehetőséget.

A vitában elhangzott kérésünknek megfelelően a kormány részéről megkaptuk azt a kormányrendelet-tervezetet, amely az "Egyes szabálysértésekről" elnevezést viseli. Ebben, ha jól számoltam, összesen 156 szabálysértési tényállást fogalmaz meg a rendelet, és majd valamikor, ha igaz, akkor a törvénnyel egy időben fog hatályba lépni, de addig természetesen még nagyon sok tekintetben változhat. Úgy gondoljuk, abban az esetben, ha olyan szabálysértési tényállás mellett, amely szerint a pénzbírság meg nem fizetése esetén alapvetően elzárásra lehet átváltoztatni, márpedig a 17. § (1) bekezdése szerint ez egy generális szabály, a szabálysértési tényállások döntő többségét, néhány kivételtől eltekintve - erről már hallottunk néhány szó az imént - át lehet alakítani elzárássá. Meggyőződésünk szerint alkotmányossági, garanciális szempontból teljességgel elfogadhatatlan, hogy ez a 165. § ilyen jellegű, közelebbről meg nem határozható és igazából egy teljességgel körülhatárolhatatlan, parttalan felhatalmazást ad.

Ha jól tudom, jelenleg körülbelül 230 szabálysértési tényállást ismerünk. Ezek különböző szintű jogforrásokban kerülnek elhelyezésre. 24 különös részi tényállást maga a törvényjavaslat is tartalmaz. Én ezeket átnézve igazából nem értettem, hogy melyek azok, amelyek ebbe a törvényjavaslatba kellett hogy kerüljenek és melyek azok, amelyek a kormányrendeletbe fognak kerülni, és melyek lesznek azok, amelyek önkormányzati rendeletbe kerülnek. Nem látszik egy világos elv, hogy mi az, amely miatt adott tényállások a törvénybe, mások pedig alacsonyabb szintű jogszabályba kerülnek. Igaz ugyan, hogy tartalmaz egy olyan megfogalmazást az indokolás, hogy a súlyosabbak kerülnek a törvényjavaslatba, ez azonban - meggyőződésem szerint - igazából nem bizonyítható.

A másik komoly problémának tekintjük a törvényjavaslatnak azt a szemléletét, amelyről Hack Péter képviselőtársam is beszélt már korábban, hogy ez a törvény nem lesz polgárbarát törvény. Nem lesz polgárbarát törvény sok-sok szempont mellett azért sem, mert - meggyőződésünk szerint - teljességgel hiányoznak a korszerű szankciók a törvényjavaslatból. A törvény büntetéseket és intézkedéseket ismer, a büntetések közül kettőt, az elzárást és a pénzbírságot, az intézkedések közül a járművezetéstől eltiltást, az elkobzást, kiutasítást és figyelmeztetést. Teljességgel hiányoznak azok a ma már világszerte elterjedőben lévő modern tényállások, illetve szankciórendszer, amely az okozott kár helyreállítására való kötelezésben nyilvánul meg, és valamilyen módon valamiféle kártalanítást a sértett számára is lehetővé tesz. Ezek a büntetési, intézkedési nemek semmilyen ilyen jellegű célt nem szolgálnak, és meggyőződésünk, ha egy új kódexet fogalmazunk meg, ha egy teljesen új törvényt alkotunk, akkor ebben a szituációban ezen mindenképpen érdemes lett volna elgondolkozni.

Néhány garanciális szempontra szeretnék még kitérni. Nem fogalmazza meg a törvény az általános rendelkezések között az ártatlanság vélelmét és a vélelemhez való jog elvét - mint alapvetően alkotmányossági, garanciális szempontból ilyen jelentős kitételeket.

(20.30)

Ezeket elvétve a törvény bizonyos helyein elnagyolt megfogalmazásban megtalálhatjuk, de hogy a törvény szellemét nem hatja át az a szemlélet, amely ezt a két elvet egy alapvetően fontos elvnek tekinti, arra jó példa az is, amit például Szentgyörgyvölgyi Péter képviselő úr nem sokkal ezelőtt elmondott: az "elkövető" szóhasználat következetes alkalmazása a törvényjavaslatban. Mindannyiunk számára világos és egyértelmű, hogy a magyar nyelv egyszerű értelmezési szabályai szerint nem felel meg az ártatlanság vélelmének az, hogy elkövetőnek lehessen titulálni azt, akit szabálysértési eljárás alá vonnak. Ha a büntetőeljárási hasonló jellegű kategóriákat vizsgáljuk, akkor akár a gyanúsított, akár a vádlott, akár a terhelt, bármelyik kifejezés sokkal pontosabban határolja be azt, hogy az eljárás mely szakaszáról van szó, és sokkal inkább kifejezésre juttatja azt, hogy az ártatlanság vélelme milyen jelentős dolog.

További problémának tartjuk például azt is, hogy az előállítás és az őrizet kérdése megint csak rendkívül elnagyoltan került megfogalmazásra. A 76. § (4) bekezdése szerint ha az előállítás célja nem valósult meg, akkor az előállítás időtartamát meg lehet hosszabbítani, sőt az őrizetet, és az őrizettel együtt összesen a büntetőeljáráshoz hasonlóan 72 óráig tarthat. Úgy gondolom, hogy ezt egy szabálysértési eljárásban nem lehet tartani. Nem lehet tartani már csak azért sem, mert például nincsenek tisztázva azok az eljárási szabályok, amelyek az eljárás ügyészi felügyeletére vonatkoznak. Van ugyan egy egyetlen bekezdéses utalás a törvényjavaslatban arra vonatkozóan, hogy mind a határozatokat, mind pedig az eljárás menetét ügyészi felügyelet mellett kell lefolytatni, de a személyi szabadságot 72 órányi időtartamra korlátozó, korlátozni megengedő törvényjavaslatban meggyőződésem szerint sokkal pontosabban kellene rögzíteni azt, hogy ennek az őrizetnek milyen feltételei vannak, hiszen a büntetőeljárásban ez sokkal világosabban és egyértelműbben kerül megfogalmazásra.

Itt jön elő az a probléma, amelyre már az elején is utaltam. Meggyőződésünk szerint ezek az eljárási szabályok így nem megfelelőek, és nem alkalmasak arra, hogy a törvény célját megfelelőképpen szolgálják. A törvényjavaslathoz több módosító indítványt is elő fogunk terjeszteni. Sajnálom, hogy egyelőre a kormányzat nem mutat jelet arra, hogy bármilyen ellenzéki javaslattal kapcsolatban érdemben szeretne vitába szállni, esetleg valamely javaslatunkkal kapcsolatban hajlandó lenne a véleményét megváltoztatni. Amíg ez a helyzet így áll fenn, addig a törvényjavaslatot sajnos támogatni nem tudjuk.

Köszönöm szépen. (Taps az ellenzéki pártok padsoraiban.)

Forrás: parlament.hu