DR. HEGEDŰS MIHÁLY (FKGP): Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Képviselőház! Az előttünk fekvő törvényjavaslat egyesített módosításban foglalkozik négy törvénnyel, amelyeknek a napi feltételekhez való alakítása szükségszerű volt. A módosítások szükségesek, mivel az eltelt öt-hat év jelentős változásokat hozott mind a politikai, mind a gazdasági környezetünkben.
Az utóbbi gyógyszertörvény alig három hónapja lépett hatályba, de máris több tekintetben elavult. A módosításnak kettős célúnak kell lennie, az első cél elsősorban technikai. Célja azon törvényi pontatlanságok korrigálása, amelyek megnehezítik a törvény európai uniós irányelvekkel történő teljes harmonizációját. Ez a technikai módosítás sürgető, így ha ezekhez a fiatal rendszabályokhoz hozzá kell nyúlni, akkor természetes, hogy megtörténjen a kormányprogramban előírt közigazgatási korszerűsítés megvalósítása is. Így célszerű a minisztériumhoz telepített hatósági feladatokat alacsonyabb szintű közigazgatási szervhez, illetve közfeladatot ellátó köztestülethez telepíteni. Ily módon lehetővé válik a más hatósági intézkedésekhez illeszkedő jogorvoslati rendszer kialakítása.
A minisztérium nagyobb lehetőséget kap elsődleges feladatára, az ágazati jogszabályok előkészítésére, megalkotására, illetve a döntés-előkészítések megvalósítására. Így az előttünk fekvő gyógyszertörvény-módosítás az ellátás szakmai felügyeletét az Országos Gyógyszerészeti Intézethez helyezi át.
A Magyar Orvosi Kamara és a Magyar Gyógyszerész Kamara a rá vonatkozó törvények megszületése óta eltelt öt év során új politikai és működési környezetbe került. Elmondhatom, hogy mindkét kamarai módosító javaslat a pillanatnyi feltételeknek csaknem megfelel. Mindkét előkészített törvény magas színvonalú, igényes munka után került a képviselőház elé. Az eredményes előkészítés feltétele volt, hogy mindkét kamara egyenrangú félként vett részt a munkában. Így a megszületett törvényjavaslatok felölelik szinte az egészségügy teljes szakmai érdekképviseletét.
A Független Kisgazdapárt az előterjesztett törvénymódosításokat elfogadásra javasolja, ugyanakkor módosító javaslatokat kívánunk benyújtani. A javaslatok egy része elnevezésbeli, illetve kisebb horderejű pontosító javaslat. A javaslatok más része stratégiai jelentőségű, melyekkel elsősorban az orvoskamarai törvényt kívánjuk segíteni.
Szükségesnek látjuk megvizsgálni, hogy a két kamarai törvény milyen módon illeszkedik az egyes európai uniós kamarai törvényekhez. Ekkor látjuk, hogy a kamarák még az újonnan kapott jogosítványokkal is messze elmaradnak azoktól a hatásköröktől, amelyekkel a nálunk példának tekintett Európai Unió orvoskamarái rendelkeznek. Ha megvizsgáljuk az orvoskamarai törvényeket, akkor elmondhatjuk, hogy a közelmúlt és talán a jelen igényeit is kielégítik. Ha a koalíciós pártok kormányprogramját állítjuk mércének, akkor már nem kielégítőek. A kamarai törvény képtelen kezelni azt az ellentmondást, amely a jogalkotó szándéka és az önkormányzati törvény között van. Az önkormányzati törvény az ellátási felelősséget a helyi önkormányzatok kezébe helyezi, így a helyi politikusok - sokszor nem szakemberként - kötelezettséget kaptak az egészségügyi ellátás irányítására. Sok esetben ezt a jogosítványt a politikailag nem rokonszenves szakemberek eltávolítására használták fel.
Gyakran előfordul, elsősorban kisebb településeken, hogy az évek óta munkáját magas szinten ellátó háziorvost a vele szembe került polgármester előbb lejáratja, majd munkájától is megfosztja. De gondoljunk arra, hogy az 1994. évi választások után Budapesten politikai színezetű tisztogató eljárások keretében távolítottak el több egészségügyi vezetőt! Ez mutatja, hogy az orvoskamara érdekvédelmi funkciója lehetőségeinek korlátozott volta miatt elégtelen, és elégtelen marad a jelen törvénymódosítás után is, ha ebben a formában fogadjuk el. Ezen a hiányosságon az egyetértési jog kiterjesztésével lehet segíteni.
(18.10)
Az Orvosi Kamarának egyetértési jogot kellene kapnia minden olyan esetben, amikor döntés születik az ellátó orvosok munkaviszonyáról, akár kinevezés, akár megszüntetés esetében, valamint az ellátandó feladatokról kötött szerződéseknél, akár biztosítóval, akár az önkormányzattal köttetnek.
Mivel az egyetértési jog kiterjesztése önkormányzati jogosítványokat is érint, a Független Kisgazdapárt szükségesnek látja, hogy a parlamentben precedenst teremthessünk az együttműködésre az ellenzéki és kormánypártok között egy politikasemleges területen. A Független Kisgazdapárt javasolja, hogy az egészségügy a lehetőségekhez képest legyen politikamentes terület. Akadályozzuk meg, hogy a mindenkori hatalom politikát vigyen a személyi döntésekbe! Ezt úgy érhetjük el, hogy az ellátási felelősséget, kötelezettséget egy szakmai-érdekvédelmi köztestület, a Magyar Orvosi Kamara kezébe helyezzük.
Ha a kormányzó koalíciós pártok teljesíteni kívánják saját programjukat, akkor ezen törvény az első lépcső lenne azon az úton, amely az alapellátás privatizációjához vezet. A valódi privatizáció elképzelhetetlen az ellátási felelősség szakmai kezekbe tétele nélkül. A parlamentben helyet foglaló minden párt választási programjában, későbbi megnyilatkozásaiban is egyöntetűen az alapellátás teljes privatizációja mellett foglalt állást. Ha a pártok ezt nemcsak választási ígéretnek szánták, akkor bizonyíthatjuk, hogy az egészségügy érdekében képesek vagyunk egy kétharmados törvényt módosítani. A Független Kisgazdapárt ismét hangoztatja abbéli véleményét, hogy fontos közös érdekek mentén minden pártnak meg kell találni az együttműködést.
A Gyógyszerész Kamaráról szóló törvény módosítása egybeesik a kamara fennállásának tizedik és a kamarai törvény ötödik évfordulójával. Küzdelmes időszakot tudhatnak maguk mögött a gyógyszerészek. Legfőbb eredményük, hogy a gyógyszertárak döntő többségének magyar gyógyszerész lett a tulajdonosa. A Független Kisgazdapárt modell értékűnek tartja a patikák privatizációját és jelenlegi működtetésüket. Talán ez az egyetlen olyan magánosítási folyamat Magyarországon - a termőföldeken kívül -, amelyben a magyar tulajdonosok valódi esélyt kaptak a tulajdonszerzésre.
A Független Kisgazdapárt különösen jelentősnek tartja azt a tényt, hogy a gyógyszertárak zömét családok működtetik és családi vállalkozásként tartják fenn. Természetesen itt is megjelentek a tőketulajdonosok, akiket nem érdekel sem a gyógyszerészek sorsa, sem a lakosság ellátása, kizárólag a profittermelő képességet látják, törvényellenesen gyógyszertárláncokat működtetnek. Ezért a Független Kisgazdapárt támogatja a Gyógyszerész Kamara erőfeszítéseit az érdekvédelemben.
A Magyar Gyógyszerész Kamaráról szóló törvény elismeri a gyógyszerészek jogát a szakmai önkormányzathoz. Az elmúlt öt év kamarai tevékenysége bebizonyította: érett arra, hogy önállóan intézze szakmai ügyeit, meghatározza és képviselje gazdasági és szociális érdekeit. Az Orvosi Kamarához hasonlóan a Gyógyszerész Kamara is új jogosítványokkal és új lehetőségekkel gazdagodik a szakmai munka, a továbbképzés és az érdekképviselet területén egyaránt.
Az új közigazgatási feladatok közül kiemelkedik a személyi jog engedélyezése. A javaslat a megnövekedett közigazgatási feladatokhoz szükséges igazgatási feltételek megteremtését is előírja. Ez indokolt, mert a közigazgatási hatáskörök gyakorlásának törvényessége nem csorbulhat.
A gyógyszertárak létesítéséről és működésük egyes szabályairól szóló törvény módosítását a kialakítandó új munkamegosztás indokolja. Az előterjesztő nem egyeztetett a Gyógyszerész Kamarával, amikor a gyógyszertár fogalmát módosították, újrafogalmazták. Ezzel az egészségügyi törvény szellemével és a gyógyszerészek érzékenységével is szembekerültek. A gyógyszerészek rendkívül érzékenyen reagáltak erre a javaslatra, mert úgy érzik, hogy bizonyos érdekek mentén ismét a kiskereskedői körbe kívánják őket visszaszorítani. A módosításnak különösebb indoka nincs, így érthetetlen, hogy miért kell felzaklatni ezzel a gyógyszerész-társadalmat.
Végezetül kijelenthetjük, hogy a magyar egészségügynek nagy nyeresége a jogosítványokkal gazdagodó két kamara működése. Ha a két kamarát a kormányzati szervek egyenrangú partnernek tekintik, akkor a kamarák bizonyíthatják, hogy az új jogosítványokkal előmozdítják a két hivatás gyakorlóinak munkáját.
A két erős kamara nem gyengíti a kormányzati szerveket, hanem ha az önszabályozás és önigazgatás révén hatékonyan oldja meg feladatát, erősíti az egészségügyi kormányzatot. Ehhez a Független Kisgazdapárt minden támogatást megad.
Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok és a MIÉP padsoraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés