DR. HORVÁTH ZSOLT (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök asszony. Miniszter Úr! Tisztelt Ház! Az előttünk lévő törvényjavaslat-csomag címében az egészségügyet és a gyógyszerellátást érintő egyes törvények módosítása szerepel.

Ahogy az előbb elhangzott, a cím akár azt is sugallhatná, hogy itt néhány hatályos törvény, így az orvosi kamarai, a gyógyszerész-kamarai, a gyógyszertárak létesítéséről és működésük szabályairól, valamint a gyógyszerekről szóló törvények egyszerű korszerűsítéséről s ezen javaslatok praktikus okokból történő együttes kezeléséről van szó. Ez nem így van!

A Fidesz-Magyar Polgári Párt frakciója fontosnak és gyakorlati megközelítésén messze túlmutatónak tartja azt, hogy e törvények módosítását az Országgyűlés most egy csomagban tárgyalja. Az együtt-tárgyalást célszerű három szempontból vizsgálnunk: alkotmányossági, tartalmi és gyakorlati megfontolásokból.

Elsőként engedjenek meg néhány gondolatot az alkotmányossági szempontokról. A rendszerváltás után alakult szakmai kamarák közül az elsőként öt éve, a '94. évi XXVIII. törvénnyel létrehozott Magyar Orvosi Kamara szinte megszületése pillanatától fogva jogi és szakmai kritikák, támadások tárgya volt. Kétségbe vonták a kötelező kamarai tagság, a közfeladatok átvétele, a fegyelmi szankciók alkotmányosságát. Szenvedélyes viták zajlottak az orvosi és ezen kívüli körökben az első hivatásrendi kamara létjogosultságáról. A viták hevét az is fokozta, hogy a Magyar Orvosi Kamara megalakulása egybeesett az egészségügy átalakításának dilemmájával.

Számos, az orvosi kamarai törvény alkotmányellenességét véleményező indítvány, panasz érkezett az Alkotmánybíróságra. A '97. júliusi határozat alkotmányellenesnek nyilvánította és megsemmisítette a törvény azon részeit, melyek a nem magyar állampolgárságú orvosok kamarai felvételét, országos nyilvántartásba vételét, valamint a köztisztviselő orvosok önkéntes kamarai tagságát szabályozták.

(17.40)

Ezen túlmenően a határozat indoklása elvi éllel adott iránymutatást az államigazgatási szervek és a köztestületek viszonyáról, a köztestületek funkcióiról, azzal együtt, hogy mind az Orvosi, mind a Gyógyszerész Kamara évek óta folyamatosan érvelt az alkotmányosan lyukas alaptörvényük módosítása mellett, de az előző ciklusban erre mégsem került sor.

Az előttünk lévő törvényjavaslat most a két hivatásrendi kamaráról szóló törvény módosítását egyszerre, az azonos alkotmányossági hiányokat pótolva kezdeményezi.

Második szempontként: a törvénycsomag tartalmilag is összefügg, hiszen a polgári koalíció kormányprogramja az alapja. Ennek értelmében azokat az alapvető hatósági jellegű feladatokat, amelyeket jogszabály jelenleg minisztériumhoz telepít - amennyiben az az államigazgatás fórumrendszerében megoldható -, célszerű alacsonyabb szintű közigazgatási szervhez, illetve ha az ágazaton belül lehetőség van erre, köztestülethez telepíteni.

Frakciónk úgy látja, hogy a két szakmai kamara jogainak bővítése csak szerves fejlődés eredménye lehet. Az átruházott közigazgatási feladatok és a kamarák hatékony belső igazgatása egymást feltételezik. Külön szempont az európai uniós jogharmonizációs követelmények érvényre juttatása. Ennek jegyében fogadtuk el ősszel az egészségügyi és a gyógyszerészi vállalkozások szabad letelepedéséről szóló törvényt.

Tisztelt Országgyűlés! Az uniós irányelvek egyre jobban meghatározzák az ágazati jogalkotást is. Ez nem megy problémamentesen azokon a területeken, amelyeken a hatályos szabályozás viszonylag új, hiszen a piaci szereplők is azok. A törvényjavaslat mindenekelőtt a gyógyszergyártó fogalmi meghatározásával, a gyógyszer-nagykereskedelem szabályozásával igazodik az uniós irányelvekhez. A jelenleg hatályos gyógyszertörvény ugyanis csak kerettörvény, az uniós irányelvekkel az említett kérdésekben csak részben harmonizál. Éles szakmai vita tárgya, hogy kapjon-e a gyógyszergyártó nagykereskedelmi jogosultságot a lakossági gyógyszerellátásban, csakúgy, mint Európa legtöbb országában.

Ugyanígy, tehát uniós megközelítésből és a Központi Statisztikai Hivatal jelenlegi besorolására hivatkozva amellett is érvelnek, hogy a közforgalmú gyógyszertárak kiskereskedelmi tevékenységet végző intézmények legyenek. Frakciónk támogatja az előterjesztő kiindulási elvét, mely a gyógyszert speciális árunak, a magyarországi gyógyszerellátás helyzetét pedig a biztosítási reform előtti speciális és átmeneti helyzetnek tekinti. Ebből ugyanis az következik, hogy ne engedjük meg a gyógyszertárak kiskereskedéssé alakítását, továbbra is biztosítsuk a gyógyszerellátás egészségügyi hatósági kontrollját s a piac egyensúlyát.

Tisztelt Képviselőtársaim! A harmadik: gyakorlati szempontból is hasznos a törvénycsomag együtt-tárgyalása. Így van módunk ugyanis a két szakmai köztestület működését, jellegzetességeit közelebbről is szemügyre venni, összehasonlítani. A Magyar Orvosi Kamara most mintegy 36 ezer orvos köztestülete. Jelentős szervező munka van amögött, hogy az orvosi diplomához kötött tevékenységet végzők körében a kamarai tagság ma már általános.

Az említett legitimációs viták lezárultával a tisztségviselők apránkénti lépésekkel, kitartó diplomáciával elérték, hogy a kamara az egészségügy negyedik - a kormányzat, a tulajdonos és a finanszírozó mellett a negyedik -, önálló szereplője legyen. Az önállóság a mai napig nem jelentett és nem is jelent egyenrangúságot. Ezzel együtt az orvoskamarai szerep az egészségügy elhúzódó, rendszerszintű válsága közepette sajátságos jegyeket visel magán. Egyrészt az orvosok szakmai tevékenységét, szociális helyzetét közvetlenül befolyásoló törvények és rendeletek megalkotásánál a kamara rendszerint kiszorított tárgyalási pozícióba került. Az egészségügyi törvény volt szinte az egyedüli jogszabály, melynek előkészítése során az Orvosi Kamarát az előző ciklusban érdemben meghallgatták. Másrészt jelentősen késett a belső normaalkotás, az etikai statútumot csak a múlt évben sikerült megalkotni. Ezt azért fontos megemlíteni, mert az orvosetikai ügyek száma az elmúlt években feltűnően szaporodott, szoros összefüggésben az ellátórendszer alulfinanszírozottságával, az orvosok nagyobb részének agyonhajszoltságával és a vállalkozásaik átláthatatlanságával.

A jelenlegi Orvosi Kamara további fontos jellemzője, hogy esetenként markáns, munkavállalói jogokat is érintő szakmai érdekképviseletet lát el, s ezt az alapszabályába is foglalta. Közismert, hogy az elmaradt ügyeleti díjazás ügyében sok helyen zajló munkaügyi bírósági eljárást a kamara kezdeményezte. Azt talán kevesebben tudják, hogy több vidéki kórházban a helyi szervezet a szakszervezetekkel együtt köti a kollektív szerződést. Mindez a köztestületiségtől eltérő tevékenység, egyrészt a tagság akaratát tükrözi, másrészt sajátos kényszerpálya. Kényszerpálya, hiszen a kamara szeretne eredményeket felmutatni legalább a szociális, munkajogi érdekvédelem területén, ha már a közfeladatok ellátását a jelenlegi kamarai törvény alig teszi lehetővé. Jellemző módon az orvosok működési nyilvántartásának vezetésére mint közfeladatra, csak az egészségügyi törvény jogosította fel az Orvosi Kamarát.

Tisztelt Országgyűlés! A Magyar Gyógyszerész Kamara működését az elmúlt években nem érte sem alkotmányossági, sem érdemi szakmai kritika. A kamarához tartozó 6 ezer gyógyszerész szakmai-egzisztenciális helyzete a piaci lehetőségektől függ, hiszen nagy többségük közforgalmú patikában dolgozik tulajdonosként, alkalmazottként vagy úgynevezett jogfenntartó gyógyszerészként. Ezért a gyógyszerészek szakmai érdekképviselete mindig egységesebb volt, mint az orvosoké. A kamara hatékony működését utóbb már zavarta a mereven közigazgatási határokhoz igazodó felépítés, amelyen az alapszabály nem változtathatott a törvényi kötöttség miatt. Ezzel együtt a személyes gyógyszertár-működtetés alapján lebonyolított patikaprivatizáció a Gyógyszerész Kamara sikertörténete volt.

A törvényjavaslatban a két kamarai törvény módosítása mindenekelőtt azt a célt szolgálja, hogy a köztestületi jogállás erősödjön a feladat- és hatáskörök részleges újraszabályozásával; másrészt a szakmai érdekképviseleti funkció illeszkedjen az államigazgatási eljárásokhoz, az intézményi kapcsolatrendszerhez. Mindezek érdekében a törvény garantálja a szakszerűbb működést elősegítő szervezeti változásokat.

A miniszter úr expozéjában elhangzott, hogy a tárca, az egészségügyi igazgatás nemcsak önálló, de egyenrangú szereplőiként kívánja bevenni az érintett köztestületeket az ágazati irányításba. A hatósági jogkör bővülése természetesen csak arányos lehet annak mértékében, mennyire felkészült erre a kamara, illetve nem áll-e fenn annak veszélye, hogy az eljárás elhúzódik. A szakmai érdekérvényesítés szempontjából nincs lényeges különbség a hatósági jog gyakorlása és az egyetértési jog között, valójában azonban az egyetértési jog idegen az államigazgatási eljárástól. Tartalmilag azért, mert vétójogot jelent, és így megbénítja a döntéshozatalt, eljárásjogilag pedig azért, mert nincs biztosítva a jogorvoslat lehetősége. Ezért általában az egyetértési jogot az állam csak olyan ügyekben szereti megadni, amelyekben az ügy természeténél fogva egyébként is folyamatos egyeztetési kényszer van, vagy amelyekben igen ritkán kell kisebb jelentőségű kérdésekben dönteni.

Ennek megfelelően a törvényjavaslat csak a Gyógyszerész Kamaránál hoz újabb egyetértési jogot, amennyiben a gyógyszerészek és az egészségbiztosítás szervei közötti általános szerződési feltételek kialakítását a Gyógyszerész Kamara egyetértéséhez köti. Meg kell jegyezni: ez az egyetértési jog az Orvosi Kamarának már most is adott, ennek ellenére az éves finanszírozási szerződések az elmúlt években rendre a kamara ellenére születtek. Az Orvosi Kamara országos vezetése részéről visszatérő igény, hogy egyetértési joga legyen a háziorvosok és az önkormányzatok közötti szerződéskötésnél, illetve -bontásnál.

A teljes praxisprivatizáció még élesebben veti fel ezt a kérdést, igaz, a települési önkormányzat részéről is - csak ellenkező irányból. Frakciónk álláspontja, hogy a kamara a szakmai megfontolásait a háziorvosok és a helyi önkormányzatok közötti szerződések, az alkalmazás tekintetében véleményezési joga keretében is kifejtheti. A törvényjavaslatban ez a lehetőség új elemként jelenik meg, ugyanakkor a háziorvosi privatizáció kapcsán a személyi jogú praxis működtetési forma valóban elképzelhetetlen a kamara részvétele nélkül. Ehhez meg kell teremteni a szellemi szabadfoglalkozású orvos jogi státuszát, ami önálló törvényt igényelhet.

A gyógyszerészeknél a személyes gyógyszertár működtetési jog évek óta valóság, a patikaprivatizáció ennek alapján zajlott le. Eddig az egészségügyi miniszter gyakorolta az engedélyezési jogot, a törvényjavaslat most ezt a Gyógyszerész Kamara hatósági jogaként jelöli meg. A két kamarai törvény módosítása céljában, szerkezetében, szabályozási módjában csaknem azonos.

(17.50)

A jogosítványokból több jelenik meg a Gyógyszerész Kamaránál, ezért célszerűnek látszik az általános vita során ezt alaposabban áttekintenünk.

Tisztelt Képviselőtársaim! A Fidesz-Magyar Polgári Párt parlamenti frakciója az egészségügyet, illetve a gyógyszerellátást érintő egyes törvények módosításáról szóló törvényjavaslatot igen jelentősnek, az egészségügy átalakítását elősegítőnek tartja, és ezért elfogadásra ajánlja. Köszönöm a figyelmüket. (Taps a kormánypártok padsoraiban.)

Forrás: parlament.hu