DR. SZALAY ISTVÁN (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Ház! A törvényjavaslatot abból a szempontból néztem meg, hogy egy kicsit beleképzeltem magam egy szabálysértési ügyintéző vagy pedig egy érintett állampolgár helyzetébe, hogy e helyett az "elkövető" szó helyett - amit egyébként én is szóvá tettem volna mint olyat, ami nekem sem nagyon tetszik - mást használjak.

Abból indulnék ki: egyetértek azzal, hogy a törvény célja, hogy gyors és eredményes legyen a fellépés a szabálysértőkkel szemben, és ahogy beleképzeltem magam az említett szerepekbe, ezzel kapcsolatban van néhány aggályom, hogy hogyan lehet ezt kivitelezni. Úgy látom ugyanis, hogy a törvény látszólagos gyorsasága miatt megkérdőjelezhető az eredményessége, és ezzel kapcsolatban szeretném néhány kételyemet elmondani, méghozzá először is azzal a bizonyos pénzbírsággal kapcsolatban, amely a törvényben kardinális részként szerepel, úgy, hogy bizonyos esetekben a meg nem fizetett pénzbírságot elzárásra lehet változtatni. Az előbb Szentgyörgyvölgyi képviselőtársam még fokozta is ennek a lehetőségét, amikor az elkobzás helyetti pénzbírság fogalmát is bevezette. Ilyen körülmény például, amikor nem lehet elzárásra változtatni, ha valaki, egy nő a terhesség negyedik hónapját eléri.

Itt kezdődnek a gondok, mert nyilatkoztatni kell az illetőt - most illetőt mondok elkövető vagy elkövető gyanúsított helyett - az átváltoztatást kizáró ok fennállásáról. Ez a nyilatkoztatás nekem már önmagában is gondot okoz, mert úgy gondolom, hogy ilyen esetben a nyilatkozat önmagában kevés, bizonyos esetekről valószínűleg kellene egyfajta igazolás, de még nagyobb gondot okoz, hogy mi történik akkor, ha valakire kiróják a pénzbírságot, aztán nem fizeti meg, akkor jön az átváltoztatást követő határozat, és az alatt az idő alatt kerül abba a helyzetbe, amikor az a bizonyos kizáró ok előáll. Úgyhogy úgy gondolom, az a látszólagos gyorsaság, aminek abban kellene kifejeződnie, hogy bizonyos feljelentések alapján el lehet bírálni a szabálysértést, itt gellert kap, és a feljelentés alapján nem lesz elbírálható a szabálysértés, mert senki sem tudhatja igazán előre azt, hogy a pénzbírságot mikor kell majd elzárásra átváltoztatni.

Ebből a szempontból úgy látom - az ügyintéző szemével nézve, különösen akkor, amikor a nagy számú szabálysértésekre gondolok, egyébként Szeged városában mindennapos, amit az előbb Szentgyörgyvölgyi képviselő úr mondott, az Szegedre abszolút igaz -, hogy nem reális, miszerint az eljárás megindítását követő 30 napon belül érdemi határozat szülessék, még akkor sem, ha erre további 30 nap hosszabbítási lehetőség van. Megjegyzem, hogy a 30 nap nem igazán 30 nap, merthogy nem munkanapot mondunk, tehát ha abból levonjuk a hétvégéket meg az egyebeket, akkor olyan 20-22 igazi munkanap jön ki, és ilyen rövid idő alatt csak akkor tudom elképzelni az érdemi elbírálást, ha az az eset áll fenn, hogy, mondjuk, a feljelentés tartalmaz minden bizonyítékot, minden személyi körülményt tisztázni lehet, vagy pedig az elkövető - hogy most ezt a csúnya szót használjam - mindent elismer és mindenről hitelt érdemlően nyilatkozik. Ez azonban általában nem így van, hiszen a bizonyítás nem a feljelentőt terheli, a bizonyítási teher a szabálysértési hatóságon van. A másik, hogy a szabálysértő úgymond mindent elismer, és azt abszolút szabályszerűen teszi, általában nem jellemző. Ugyanakkor a szöveg maga, amikor a meghosszabbítást lehetővé teszi, az ügy bonyolultsága vonatkozásában nyilván a bizonyítási nehézségekre utal, azonban egy olyan kifejezést is használ, hogy "más, elháríthatatlan akadály esetén" is lehet hosszabbítani, és ez a "más, elháríthatatlan akadály" nem jól definiált, különösen annak fényében nem az, amit az előbb Szentgyörgyvölgyi képviselőtársam mondott, azaz: ki is a szabálysértési hatóság abban az esetben, ha a címzett a jegyző, ugyanakkor egy csomó hivatalnok van még közben. Én melegen támogatom az ő javaslatát, hogy amennyiben ez valóban így marad a törvényben, akkor a törvény jogosítsa fel a szabálysértési ügyintézőt arra, hogy ezt ő maga megcsinálhassa.

Van egy másik gondom is, és ez a gond sokkal veszélyesebb. Ha megnézzük az elévülési szabályokat, amelyek egyébként megegyeznek a hatályos rendelkezésekkel ebben a javaslatban is, és amelyek nagyon megnyugtatóak, mert azt mondja, hogy nincs helye felelősségre vonásnak, ha már eltelt hat hónap, de ha a szabálysértés miatt az elkövetővel szemben foganatosított eljárási cselekmény az elévülést félbeszakítja, és végül két év eltelte után nincs helye a szabálysértési felelősségre vonásnak. Ez így valóban megnyugtatóan hangzik, ha azonban ezt összevetem azzal a bizonyos 30 nappal, amit az előbb már kritizáltam, vagy esetleg még a meghosszabbításával is, akkor kiderül, hogy a dolog nem fog működni, mert azokban az ügyekben, amikor az elkövető tartózkodási helyét kell megállapítani, vagy még a kétszer 30 napon túl is elhúzódik a bizonyítási eljárás, akkor előáll az a furcsa eset, hogy mivel érdemi határozatot kell hozni, a szabálysértési hatóság megszüntető határozatot fog hozni, ami éppen ellenkező azzal, amit ez a szabálysértési törvény célul kitűzött.

(20.20)

Úgy gondolom, itt úgy kellene megváltoztatni, hogy a tényállás tisztázásától számítson a 30 nap, és onnantól kezdve esetleg nincs is szükség arra, hogy ilyen meghosszabbítások legyenek, mert az elévülési szabályok a dolgot automatikusan beszabályozzák, vagy meg lehet tartani a jelenlegi szabályozást.

A jelenlegi szabályozás úgy szól: az elsőfokú hatóság lehetőleg 30 napon belül. Ez is egy megoldás, nekem az előző jobban tetszik.

A következő megjegyzésem inkább apróság, amely inkább akkor fog gondokat okozni, amikor a gyakorlati munka folyik. A 84. § (1) bekezdésében az eljárás megszüntetésének okairól esik szó, szerintem ide be kell venni a rend kedvéért azt, hogy az eljárást akkor is meg kell szüntetni, ha a cselekményt már szabálysértési eljárás keretében jogerősen elbírálták. Ez valószínűleg kifelejtődött, de nyilván a kétszeres elbírálás tilalma a teljesség kedvéért itt is helyet kér magának.

A harmadik probléma, amit fel szeretnék vetni, már komolyabb gondot jelent számomra, ez pedig a helyszíni bírságolással kapcsolatos. Én is ugyanazt a példát hozom fel, amit Szentgyörgyvölgyi képviselőtársam említett, nevezetesen a 136-137. §-ban kifejezetten irritáló az a bizonyos "elkövető" szó, amikor arról van szó, hogy az elkövető vagy a gépjármű üzemben tartója nem veszi tudomásul azt, hogy számára kikézbesítik azt a bizonyos bírságot. A gond itt az, ha kikézbesítik és kifizeti, akkor megoldódik a dolog, de ha az illető, mármint a gépjármű üzemben tartója nem fizeti ezt ki, akkor arra kényszerül, hogy az ártatlanságát bizonyítsa, legalábbis az indoklásból ezt vélem kiolvasni, mert az indoklásban azt olvasom, szó szerint idézem:

"Nincs másról szó, mint egy törvényes vélelem felállításáról, amely szerint ellenkező bizonyításáig azt kell elkövetőnek tekinteni, aki a nyilvántartás adatai szerint a jármű üzemben tartója."

Én ezt nagyon-nagyon kellemetlennek tartom, elismerve azt, hogy az nagyon fontos lenne, hogy az állampolgárok érdekeltté legyenek téve abban, amijük van, az pontosan legyen könyvelve, minden be legyen jelentve, és mindenről a hatóságok rendesen tudjanak, és ezek tükrözzék a valós helyzetet, azonban úgy gondolom, ennek a célnak az elérésére nem megfelelő eszköz a szabálysértési jog vélelemmel való tűzdelése, sőt úgy érzem, ez a dolog még alkotmányossági problémát is jelent, hiszen a hatályos szabálysértési törvény 6. §-ának (1) bekezdésében az Alkotmánybíróság az objektív felelősséget teremtő mondatot megsemmisítette.

(Az elnöki széket dr. Wekler Ferenc,

az Országgyűlés alelnöke foglalja el.)

Most egy abszolút szubjektív megjegyzés: képzeljük el annak az ellopott gépkocsinak a tulajdonosát, aki ezek után még egy szabálysértési eljárásnak is ki van téve, ami, ki tudja, mennyi ideig tart.

Köszönöm szépen. (Taps az MSZP és az SZDSZ soraiból.)

Forrás: parlament.hu