DR. SZENTGYÖRGYVÖLGYI PÉTER (FKGP): Igen tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Március 2-án és az azt követő ülésnapokon, a szabálysértési törvényjavaslat általános vitája során a vezérszónokok nagyívű beszédeket tartottak a most is tárgyalt szabálysértési törvénytervezet javaslatának szükségszerűségéről. Ez voltaképpen az 1968. évi I. törvényt hivatott felváltani, amely így kimondva is, hisz harminc éve alkották meg, egy kicsit elavult; az általa szabályozni kívánt társadalmi viszonyok annyira megváltoztak, hogy már emiatt is módosításra, javításra lenne szükség. Emellett az Alkotmánybíróságnak egy 1997. évi határozata a törvény egyes paragrafusait kifejezetten alkotmánysértőnek ítélte, és az európai emberi jogi egyezmény bizonyos előírásaival is összeegyeztethetetlennek tartotta, éppen ezért szükséges, és maga is utalt a szabálysértési törvény újrakodifikálásának szükségességére.

(20.00)

A vezérszónokok teljességre törekedtek, felvázolták a magyar jogtörténetet e vonatkozásban. Mindenki utalt az 1879. évi XL. törvényre, amelynek a címe a magyar büntető törvénykönyv a kihágásokról, és amely így címében is nyilvánvalóan összehozható, és nyilvánvaló kapcsolat mutatkozik az első magyar büntető törvénykönyvvel, az 1878. évi V. törvénycikk előírásaival.

Ez a törvény, vagyis az 1878. évi V. törvénycikk felvázolja a bűncselekmények hármas tagozódását, nevezetesen a törvénnyel szabályozható bűntetteket és vétségeket, és a közigazgatási szervek által is elbírálható, illetőleg általuk kimondható kihágásokat. Vagyis tulajdonképpen itt a kihágást mint bűncselekményt fogja fel, és valóban, a kihágás nevében is arra utal, hogy itt valamiféle bűncselekményről lehet szó. A kihágás kifejezést többen még jobbnak, kifejezőbbnek is tartották, mint a szabálysértést, éppen e büntetőjogi vonzata miatt. Ám véleményem szerint mégsem mondható az, több okból sem, hogy a kihágás alkalmasabb kifejezés lenne a szabálysértésnél, már csak azért sem, mert két utolsó szótagja egy másik szót is jelent, amelyet nem feltétlenül kell használni jogszabályokban.

Másrészt viszont a szabálysértés kifejezetten utal arra, hogy itt valamiféle jogszabálysértésről van szó, nevezetesen törvényről és önkormányzati rendeletekről, mert hisz önkormányzati rendeleteket is alkothatnak szabálysértésekre, és az önkormányzatok éltek is ezzel a lehetőségükkel, és igen nagy számban alkottak önkormányzati szabálysértéseket, gondoljunk az összes közterület-foglalási, közterület-tisztasági szabálysértésre, ezek tulajdonképpen mind önkormányzati szabálysértések. Tehát a régi 1878. évi V. törvénycikk e hármas felosztása elfogadható, de semmiképpen nem úgy, hogy a szabálysértés bűncselekmény. A szabálysértés nem bűncselekmény.

E bevezető után mondandómat lényegében az elkobzás, az eljáró szervek és személyek témái köré csoportosítanám, de utalni fogok az elkövető fogalmára is. Az elkobzás intézményét a most hatályos szabálysértési törvény is ismeri, szerepel több helyütt az új törvénytervezetben is, és tulajdonképpen egy rendkívül hatásos intézményről, büntetésről van szó, de meg kell mondani, hogy eddig a gyakorlatban rendkívül sok problémát okozott.

Először is induljunk ki abból, hogy mit lehet elkobozni. El lehet kobozni azt, amire nézve a szabálysértést elkövették, illetőleg amivel elkövették. Ez gyakran - például az előbb említett jogosulatlan közterület-foglalásnál és közterületen történő árusításoknál - az áruk tömegét jelenti, tehát ha az elkobzást akarják alkalmazni, akkor ezeket az árukat számba kell venni, leltárt kell készíteni, el kell onnan szállítani, megfelelő raktár szükséges ezek raktározására, tehát oda kell vinni, ott őrizni kell, majd egy bizonyos idő után lehet értékesíteni; amit azonban nem lehet értékesíteni, azt meg kell semmisíteni, újabb probléma, feldarabolás, égetés, de a visszamaradt dolgot megint csak el kell szállítani. Tehát rendkívül problémás magának az elkobzásnak a gyakorlati megvalósítása, mégis rendkívül hatékony, hisz a prevenciót is magában hordozza, mert gondoljunk arra, ha egyszer valakinek, aki az utcán jogosulatlanul árusít, elkobozták a 400 ezer forint értékű áruját, az biztosan meg fogja gondolni, hogy még egyszer jogosulatlanul fog-e az utcán árusítani.

Ennek fontossága kifejeződik abban - és tényleg a prevenció is benne foglaltatik az elkobzás lehetőségében -, hogy a tervezet három helyütt is foglalkozik ezzel, a 20. §-ban, a 153. és a 154. §-ban. Vannak azonban olyan esetek, amikor az elkobzást egyszerűen nem lehet végrehajtani, mégpedig azért nem lehet végrehajtani, mert az a dolog, amire nézve az elkobzást el lehetne rendelni, már nincs meg. Ilyen eset, amikor például hamis terméket vagy hamis termékjelzést állapítanak meg, de ennek csak a gyanúja forog fenn, ezt el kell vinni a laboratóriumba, a laboratórium meg fogja ezt állapítani bizonyos idő múlva, hosszú idő telik el esetleg, és amikor majd ténylegesen világossá válik, hogy a termék minősége hamis - mit tudom én, példaként mondom, a 6 tojásos tészta helyett csak 4 tojást állapít meg a laboratórium -, akkor ezt már rég eladták, hiába rossz a minősége, hiába lenne elkobzásra alkalmas ez az áru, már nincs meg.

Éppen ezért ilyen esetre célszerű lenne egy új büntetési nemet megalkotni, és ez lenne az elkobzás értékének megfelelő pénzbüntetés. Tehát amikor már nincs meg az az áru, amit el lehetne kobozni, akkor élnének azzal a lehetőséggel, hogy ugyanolyan összegű pénzbüntetésre büntetnék azt, akié volt az áru, mint amennyi az elkobzandó termék értéke lenne. Ennek még az a praktikuma is meglenne, tehát az a praktikus hatása, hogy akkor nem kellene elszállítani az árut, nem kellene raktározni, őrizni, megsemmisíteni és a többi. Rögtön pénzhez jutna az önkormányzat, vagy aki éppen ezt az elkobzást foganatosítja.

Ez így rendkívül hathatós intézkedés lenne, de olyan esetben is alkalmazni lehetne, amikor a jelenleg hatályos törvény, de a mostani tervezet is lehetőséget ad arra, hogy az elkobzás alól mentesítsék az elkövetőt, mert az számára méltánytalanul nagy anyagi terhet jelentene. Példaként a 12 milliós autóbuszt azért nem fogják elkobozni, mert valamiféle műszaki kisebb szabálysértést követ el a gépkocsi tulajdonosa. Igen ám, de ilyen esetben is lehetne élni az elkobzás ellenértékének vagy egy részének a kivetésével, ami biztos, hogy százalékosan meghaladná magát a szabálysértési bírságot, és így ennek az összegnek a megfizetésével magában hordozná azt a prevenciós szándékot, amitől egyébként elesne a törvényalkalmazó.

A 45., illetőleg a 46. § arról beszél, hogy a tiltott szerencsejátéknál viszont el kell kobozni azt, amire nézve vagy amivel a szerencsejátékot folytatják, vagy amit a szerencsejátékon nyertek. Ez azonban sok esetben rendkívül méltánytalan. Bizonyos nagy rendezvényeken - és ez rendkívül gyakori - szokásos tombolát tartani, sorsjegyet tartani, és ott bizonyos nyeremények vannak. Ha ott valaki nyert egy árut... - egy példát mondok: a 140. jogászbálon egy Opel Corsa a tombola főnyereménye, a sorsolást éjfélkor tartják, és a báli közönség 90 százaléka vett tombolajegyet, és senki nem tudja, majd később fog kiderülni, hogy a bál rendezősége elfelejtette ezt bejelenteni a Szerencsejáték Felügyeletnek, következésképpen tiltott szerencsejáték folyik, és egy kis keresetű, vidéki bírósági fogalmazó megnyeri a gépkocsit, amit aztán utána elkoboznak tőle.

Tehát ilyen esetben is az elkobzás helyett az ellenérték megtérítése lenne az igazán jó büntetés, természetesen nem azzal szemben, aki megnyerte a gépkocsit, hanem aki elmulasztotta bejelenteni a Szerencsejáték Felügyeletnek ezt a bizonyos szerencsejátékot, és a hatóság, ha csak megengedve lenne, tehát nem lenne kimondva, hogy el kell kobozni, hanem el lehetne kobozni, ebben az esetben a szabálysértési hatóság a tényállás teljes ismeretében, saját mérlegelési jogkörében tudná azt, hogy el fogja-e kobozni vagy sem - ebben az általam elmondott esetben biztosan nem.

(20.10)

Mint a tervezet indoklásából kitűnik, Magyarországon évente körülbelül 400 szabálysértési eljárást folytatnak le (Dr. Hack Péter: 400 ezer!), ennek körülbelül 70 százalékát a rendőrség bonyolítja, tehát megközelítőleg - mivel nemcsak az rendőrség és nemcsak az önkormányzat bonyolítja, hanem más szervek is - 100-120 ezer szabálysértési ügy esik az önkormányzatokra, ami természetesen nem arányosan oszlik meg a mintegy 3200 önkormányzat között, hanem a városoknál, a nagyvárosoknál és persze főleg a fővárosi kerületeknél van ezeknek a szabálysértési ügyeknek a zöme. A szabálysértési eljárás címzettje a jogszabály szerint a jegyző, de azokban a városokban, azoknál az önkormányzatoknál, ahol óriási mennyiségben fordulnak elő szabálysértések, nem a jegyző végzi ténylegesen ezt a feladatot, hanem egy ügyintéző folytatja le az eljárást, sőt ő maga hozza a határozatot, még ő maga is írja alá, jelezve természetesen, hogy ezt a jegyző felhatalmazása alapján tette.

A vezérszónokok mindegyike megegyezett abban, hogy a szabálysértésnek feltétlenül van valamiféle büntető karaktere, ha pedig büntető karaktere van, akkor az abban eljáróknak valamiféle tekintélyt kell biztosítani, és ezt a tekintélyt úgy lehetne elérni, ha magától a jogszabálytól kapnák meg ezekben a nagyvárosokban az ügyintézők azt a felhatalmazást, hogy ők maguk végezhetik a szabálysértési feladatokat, illetőleg ők a címzettjei a szabálysértési eljárás lefolytatásának, amire egyébként az önkormányzati törvény is lehetőséget ad.

Végezetül az "elkövető" kifejezésről szeretnék szólni. A magyar nyelv szabályai szerint az elkövető egy olyan cselekmény alanya, amely cselekmény múlt időben történt, vagyis az alany az adott cselekményt befejezte. Ezért az elnevezés e mögöttes, rejtett tartalommal teljes mértékben ellentmond az ártatlanság vélelmének, az alkotmánynak és a francia forradalom óta minden létező alkotmányos alapelvnek, ezért a törvény szövegében való szerepeltetése megengedhetetlen. (Dr. Hack Péter: Úgy van!) Mindenképpen keresni kell valami más kifejezést, bármit: feljelentett vagy szabálysértés alá vont, vagy csak eljárás alá vont, a magyar nyelv oly gazdag és oly kifejező, hogy biztos lehet ehelyett valamit találni, mert ez tarthatatlan. Az a magyarázat pedig, amikor azt mondják, megmagyarázzák, hogy ez végül is nem olyan elkövető, ezt csak annak hívják, nem jó, akkor hívhatják bikkmakknak is vagy akárminek. Tehát a magyar nyelv egy ilyen megcsúfolása tarthatatlan, és annak a szerencsétlennek a megcsúfolása is, akiről esetleg majd kiderül, hogy nem is lehet az elkövető, mert ott sem volt a helyszínen, egy lopott gépkocsival követtek el valami szabálytalanságot, egy lopott személyazonossági igazolvánnyal igazolta magát valaki, de a lopott személyazonossági eredeti tulajdonosát fogják megidézni az első tárgyalásra elkövetőként. Szóval, egyszerűen ez elfogadhatatlan!

Ilyen és hasonló módosításokat fogunk még majd a részletes vita során előadni, amelyeket be is terjesztettünk, ezeket majd akkor részleteiben, bővebben is elmondjuk.

Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiban.)

Forrás: parlament.hu