DR. FÓNAGY JÁNOS gazdasági minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Asszony!

A kormány egyik fontos energetikai célkitűzése, hogy a távhőszolgáltatás versenyképes hőszolgáltatás legyen. Ez nemcsak szociálpolitikai, hanem környezetvédelmi és energetikai érdek is. A távhőszolgáltatásban meglévő ellentmondásokat a kormány ismeri, és azok feloldását célul tűzte. A feladatokat úgy kell megvalósítani, hogy a fogyasztók mielőbb érzékeljék annak előnyeit. Figyelembe kell venni ugyanakkor, hogy a pénzügyi források korlátozottak, valamint az önkormányzatok több tekintetben szuverének.

Az Unióhoz történő csatlakozásunkat segítő, kidolgozás alatt álló energetikapolitika kiemelten kezeli a távhőszolgáltatás versenyképességének növelését. A tüzelőanyagok árszabályozásának változtatására, a verseny fogyasztók javára történő növeléseire, hitelkonstrukciós és támogatási rendszerek kidolgozására a munkálatok - mint ahogy képviselő asszony is jelezte - korábban megkezdődtek.

1998 nyarán a Gazdasági Minisztérium pályázatot írt ki a távhőellátó rendszerek korszerűsítésére, költségeik csökkentésére irányuló tanulmányok készítésére. A tanulmányok elkészültek, ezekről a szakmai viták most folynak. Célunk, hogy egységes szakmai álláspont alakuljon ki a távhőszektor stratégiai kérdéseiben, s a legfontosabb tennivalók meghatározásában. Javaslatainkról még e félévben várható a kormány döntése.

A hosszabb távra szóló programok mellett szükségesnek tartjuk egyes problémák azonnali orvoslását, ezért az energiatakarékossági hitelprogram 1999. évi cél- és eszközrendszerének meghatározásánál elsőbbséget kapott a távhőellátó rendszerek korszerűsítésének megkezdése, amelyet a kormány már elfogadott.

1999-ben az EHP-n belül új alprogram indul, amely ösztönzött lehetőséget biztosít a távhőrendszerek rekonstrukciójára, illetve a panellakások energetikai felújítására.

Úgy gondoljuk, hogy e javaslatok egybeesnek képviselő asszony kezdeményezéseivel. A kormány döntése alapján a szolgáltató kamattámogatásban, a fogyasztó pedig vissza nem térítendő állami támogatásban részesül.

Hangsúlyozni kívánom, hogy a kormányzat a távhőszolgáltatás problémáinak megoldását kiemelt feladatként kezeli, érdekelt annak piaci keretek közötti fenntartásában oly módon, hogy a lehetőségekhez képest figyelemmel legyen az állampolgárok szociális helyzetére is.

Kérem mindezek alapján képviselő asszonyt és az Országgyűlést, hogy válaszomat elfogadni szíveskedjenek. Köszönöm figyelmüket. (Taps a Fidesz és az FKGP padsoraiban.)

Forrás: parlament.hu