DR. ISÉPY TAMÁS, a mentelmi, összeférhetetlenségi és mandátumvizsgáló bizottság elnöke: Tisztelt Országgyűlés! A mentelmi bizottság határozati javaslata a szokásosat meghaladó terjedelmű, ezért csupán a tényállás teljessége érdekében egészíteném ki néhány mondattal.
A képviselő úr a mentelmi eljárás megindulásakor a médiumokban ismételten akként nyilatkozott, hogy kérni fogja majd mentelmi joga felfüggesztését, ami természetesen nem kötötte volna sem a mentelmi bizottságot, sem az Országgyűlést. A mentelmi bizottság ülésén már akként nyilatkozott, hogy a magyar parlamentarizmus szempontjából aggályosnak látja, hogy egy ilyen ügyben a bíróság elé lehessen citálni egy ellenzéki képviselőt.
Szeretném felhívni a figyelmet arra a kétségtelen tényre, hogy a képviselő úr az azonnali kérdést tényállási vonatkozásban kizárólag a sajtóban megjelent és szöveghűen idézett hírekre és közleményekre alapította.
Az interpelláló vagy kérdést feltevő képviselőt lehet szeretni vagy nem szeretni. A kérdés megfogalmazását és stílusát pártállástól függően lehet minősíteni és megítélni, de a mentelmi bizottság álláspontja szerint az elmarasztaló minősítés és megítélés nem szolgáltathat okot a mentelmi jog felfüggesztésére, mert az ezzel ellentétes döntés szemben állna az Országgyűlés kilenc év óta követett egyértelmű gyakorlatával, a mentelmi jog fogalmi tartalmával és céljával, éppen ezért javasolta a mentelmi bizottság, hogy Eörsi Mátyás mentelmi jogát az adott esetben ne függessze fel. (Taps az ellenzéki pártok padsoraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés