DR. MÁNYA KRISTÓF, az egészségügyi és szociális bizottság kisebbségi véleményének ismertetője: Köszönöm szépen a szót, elnök asszony. Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Országgyűlés! Az egészségügyi és szociális bizottság megvitatta a felsőoktatási intézményhálózat átalakításáról és a felsőoktatásról szóló 1993. évi LIII. törvény módosításáról szóló T/857. számon előterjesztett törvényjavaslatot. A bizottság, amelynek ülésén - a pontos és teljes körű informáltságot biztosítandó - jelen voltak az egészségügyi felsőoktatási intézmények képviselői, ellenszavazat nélkül, 8 tartózkodással az általános vitára való alkalmasságra 8 igen szavazatot adott. Támogatta azt a kormányzati törekvést, amely a felsőoktatási intézmények integrációs szándékai és törekvései, az eddig is már meglevő törekvések ismeretében a felsőoktatási törvény által megjelölt határidőig le kívánja zárni az intézményhálózat átalakítását, az integrációs folyamatot.

Abban a szemléletben kapott támogatást a törvényjavaslat, hogy az integráció szervezeti és jogi keretet ad a felsőoktatás további fejlesztési feladatainak megvalósításához. Ezért is az integrációt eszköznek tekintjük, amely elindítója, ösztönzője lesz az európai kihívásoknak megfelelő felsőoktatás tartalmi, szervezeti, képzési és kutatási fejlesztésének. Hangsúlyt kapott a bizottságban, hogy az integrációs folyamatban az új iránti nyitottság mellett meg kell őrizni a társuló felsőoktatási intézmények tradícióit, olyan szervezeti garanciákat kell biztosítani, amelyek az évszázados képzési sajátosságokat megőrzik. Kiváltképp érvényes ez az egészségügyi felsőoktatásra. Az egészségügyi felsőoktatásnak nem csupán az a sajátossága, hogy az egyetemi és főiskolai szintű képzés tartalmi, szemléleti egysége megjelenik a szervezeti struktúrában, hanem az is, hogy a képzés és kutatás a legszorosabb egységben valósul meg a magas szintű gyógyító feladatok ellátásával.

A tanszékek és klinikák, az elméleti felkészítés és a gyógyító praxis, valamint az alap- és fejlesztő kutatás egymástól elválaszthatatlan egységet alkot. Hasonlóan az egészségügyi felsőoktatásban van meg legrégebben és a legszervezettebb formában az alapképzésre épülő, azt kiteljesítő továbbképzés, szakorvosképzés rendszere. Ezeket a sajátosságokat meg kell őrizni és védeni kell az új integrált egyetemi központokban, és olyan szervezetet kell kialakítani, amely a természetes integrálódás mellett garantálja az egészségügyi képzés tradícióinak megőrzését. Ahogy a hatályos felsőoktatási törvény is előírja, ebben közös a felelőssége és a feladata az Egészségügyi és az Oktatási Minisztériumnak. Kettejük e vonatkozásban meglevő jövendőbeli együttműködése tekintetében semmiféle fenntartásunk nincs.

Az általános vitára javasolt törvénytervezetben az egyesülő intézmények esetében a jogfolytonosság biztosításának jogi garanciái megfogalmazódnak, és a részletes vita során, ha szükséges, tovább pontosíthatók. Ezért is támogatjuk az integrációs törvényjavaslatot.

Köszönöm szépen a figyelmüket. (Taps a kormánypárti padsorokban.)

(10.20)

Forrás: parlament.hu